Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem
TARTALOM
Az olvasónak
OBSIDIONIS SZIGETIANAE
Pars prima
(A
Szigeti veszedelem első éneke)
Pars
secunda
(Második ének)
Pars
tertia
(Harmadik ének)
Pars
quarta
(Negyedik ének)
Pars
quinta
(Ötödik ének)
Pars
sexta
(Hatodik ének)
Pars
septima
(Hetedik ének)
Pars
octava
(Nyolcadik ének)
Pars
nona
(Kilencedik ének)
Pars
decima
(Tizedik ének)
Pars
undecima
(Tizenegyedik ének)
Pars
duodecima
(Tizenkettedik ének)
Pars decima
tertia
(Tizenharmadik ének)
Pars decima
quarta
(Tizennegyedik ének)
Pars decima
quinta
(Tizenötödik ének)
Dedicálom ezt az munkámat
magyar nemességnek,
adja
Isten, hogy véremet
utolsó csöppig hasznossan
néki dedicálhassam
Az olvasónak
Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta
historiáját; énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti
veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig irta Aeneidost; énnékem penig egy
esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem
hasomlitom pennámat, de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professiom avagy
mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál:
az kit irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette. Őnekik más
gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Irtam, az mint tudtam, noha némely
helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna
vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az
napban, kit mi eclipsisnek hivunk. Ha azt mondják: saepe et magnus dormitat
Homerus, bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom,
hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első
szülése elmémnek. És ha ugyan corrigálnám is ugy sem volna in
perfectione, quia nihil perfectum sub Sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult
manus et mens. Fabulákkal kevertem az historiát; de ugy tanultam mind
Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az
másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is
gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi
szómat.
Zrini Miklós kezének tulajdonitottam Szulimán halálát: horvát és olasz cronikábul tanultam, az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgoknak keresését, mint az országos dolognak historia-folyását. Akarmint volt, ott veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem vitézséggel, abbul az versbül tanúltam:
In galea Martis nidum fecere columbae,
Apparet Marti quam sit amica
Venus.
Isten velünk.
GRÓF ZRINI MIKLÓS
OBSIDIONIS SZIGETIANAE
Pars prima
(A Szigeti veszedelem első éneke)
1.
Én
az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes
versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak
hangassabb versével
2.
Fegyvert,
s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán
haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte
szablyáját.
3.
Musa!
te, ki nem rothadó zöld laurusbul
Viseled koszorudat, sem gyönge
ágbul,
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,
Van kötve koronád holdbol
és szép napbul;
4.
Te,
ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,
Az ki örökkén volt, s imádod
fiadat
Ugy, mint Istenedet és nagy monárchádat:
Szentséges királyné! hivom
irgalmadat.
5.
Adj
pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,
Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran
holt,
Megvetvén világot, kiben sok java volt;
Kiért él szent lelke, ha
teste meg is holt.
6.
Engedd
meg, hogy neve, mely mast is köztünk él,
Bűvüljön jó hire, valahól nap
jár-kél,
Lássák pogány ebek: az ki Istentől fél,
Soha meg nem halhat,
hanem örökkén él.
7.
Az
nagy mindenható az földre tekinte,
Egy szembe fordulásbol világot
megnézé,
De leginkább magyarokat eszben vette,
Nem járnak az úton, kit Fia
rendelte.
8.
Látá
az magyarnak állhatatlanságát,
Megvetvén az Istent, hogy imádna
bálvánt;
Csak az, eresztené szájára az zablát,
Csak az, engedné meg,
tölthetné meg torkát;
9.
Hogy
ű szent nevének nincsen tiszteleti,
Ártatlan Fia vérének
böcsületi,
Jószágos cselekedetnek nincs keleti,
Sem öreg embernek nincsen
tiszteleti;
10.
De
sok feslett erkölcs és nehéz káromlás,
Irigység, gyülölség és hamis
tanácslás,
Fertelmes fajtalanság és rágalmazás,
Lopás, ember-ölés és örök
tobzódás.
11.
Megindúlt
ezekért méltán ű haragja,
Azért Mihály archangyalt magához hivá,
És kemény
haragjában igy parancsolá,
Ű szentsége előtt archangyal áll vala:
12.
"Nézd
ama kemény nyaku és kevély sciták
Jó magyaroktol mely igen
elfajzottak,
Szép keresztyén hütöt lábok alá nyomtak,
Gyönyörködnek
külömb-külömb vallásoknak.
13.
Maga
te tekints meg körösztyén világot,
Nem találsz azok közt, kivel tettem több
jót:
Kihoztam Scitiábol mely nékik szük vólt,
Az én szent lelkem is ű
reájok szállott.
14.
Scitiábol,
azt mondom, kihoztam üket,
Miként Egyiptusbul az zsidó népeket,
Hatalmas
karommal verém nemzeteket,
Mindenütt rontám, vesztém ellenségeket.
15.
Téjjel-mézzel
folyó szép Pannoniában,
Megtelepitém üket Magyarországban,
És meg is áldám
minden állapatjában,
Meghallgatám, segitém minden dolgokban;
16.
Sőt
vitéz szüvel is megáldottam üket,
Ugy hogy egy jó magyar tizet mást
kergetett,
Sohul nem találtak oly nagy ellenséget,
Az ki, mint por szél
előtt, el nem kerengett.
17.
Szentséges
lölkömet reájok szállattam,
Az körösztyén hütre fiam által hoztam,
Szent
királyokkal is megajándékoztam,
Békességet, tisztességet nekik adtam.
18.
De
ők ennyi jókért, ah, nehéz mondani!
Ah, háládatlanok, és merték
elhadni,
Nem szégyenlik Isteneket elárulni,
Ellenemre minden gonoszban
merülni.
19.
Ah,
bánom, ennyi jót hogy ü vélek töttem,
Nem-é viperákat keblemben
neveltem?
De immár ideje velek esmertetnem:
Én vagyok ama nagy bosszuálló
Isten.
20.
Eredj
azért, archangyal, szállj le pokolban,
Válassz eggyet az haragos
furiákban,
És küldjed el aztot szultán Szulimánban,
Jutassa magyarokra
való haragban.
21.
Én
pedig töröknek adok oly hatalmat,
Hogy elrontja, veszti az rossz
magyarokat,
Mindaddig töri iga kemény nyakokat,
Mig nem esmerik meg:
elhagyták urokat.
22.
Kiáltnak
én hozzám, s nem hallom meg üket,
Hanem fogom nevetni nehéz ügyöket:
Az ű
panaszira nem hajtom fülemet,
Ü nyavalyájokra nem tészem szememet.
23.
Ez
mindaddig lészen, míg bosszút nem állok,
Harmad-negyed ízig büntetés lesz
rajtok;
És ha idején eszben nem veszik magok,
Örök átkom, haragom lészen ü
rajtok.
24.
De
ha hozzám térnek, megbánván bünöket,
Halálrol életre ismég hozom
üket.
Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
Te vagy, de eltörlek, ha
ezek megtérnek."
25.
Michael
archangyal kezde könyörgeni,
És az igazakért igen esedezni:
"Uram!
jámborokat fogod-é rontani?"
És az hamissakért fogod-é megverni?
26.
De
az élő Isten kész lőn megfelelni:
"Te akarod-é én tanácsomat
tudni,
Vagy elröjtött nagy titkaimat vizsgálni?
Az mellyeket teneked nem
lehet tudni.
27.
Ostorom
szolgámra nem tiltom, hogy szálljon,
Melynek nem kell törődni semmit
halálon,
Akarom, néki könnyebbségére szálljon,
És lelkének hüvösülésére
álljon."
28.
Nem
felele többet archangyal Istennek,
Hanem sugár szárnyait ereszté
égnek,
Röpüle mindaddig, és nem nyugovék meg,
Mig Alectót pokolban nem
találá meg.
29.
Száz
lánccal van kötve, száz belincs az kezén,
Kigyókbul áll haja, s kötelöznek
fején,
Véres mérges tajték foly ki az két szemén,
Dohos kénkűpára jün ki
rút gégéjén.
30.
Ily
furiát archangyal megszabadita,
És Isten hatalmával neki igy
szólla:
"Allecto, az Isten nékem parancsolja,
Hogy tégedet küldjelek
Törökországban.
31.
Szultán
Szulimánnak szálljad meg az szüvét,
Neveld magyarokra ű haragos
mérgét,
Vigye rájok nagy rettenetes fegyverét,
Rontsa uraságát és minden
erejét."
32.
Örül
az furia, nem késik pokolban,
Röpülését tartja nagy
Törökországban,
Éjfélkor érkezék Konstantinápolyban,
Ottan beférkezék
Szulimán házában.
33.
S
hogy inkább hamarább elhitesse véle
És hogy megrettenést szüvében ne
tenne:
Magára nagy Szelimnek formáját vévé;
Szelim Szulimánnak atyja volt
míg éle.
34.
"Fiam,
te aluszol, igy kezdé beszédét,
S nem vészed eszedben Istennek
kegyelmét,
Hogy erőt adott néked és vitézséget,
Jó eszt, jó
tanácsot és elég értéket.
35.
Aluszol
te mastan, és nem nézsz elődben,
Mely nagy fölyhöt kerenget Károl
elődben,
És hogyha idején nem vészed eszedben,
Itt fogsz megnyomatni aluvó
helyedben.
36.
Higgyed,
higgyed az én megőszült fejemnek,
Hogy ha üdőt nékik adsz, téged
elvesztnek
Országostul káurok, hitetlen ebek;
Mert ha egyességek volna,
van erejek.
37.
Lesz
is, mert alkusznak; de te menj ű rájok,
Ne késsél, és ne hagyj üdőt
alkudniok.
Igy rontattatának tűlem mamalukok,
Igy megverém Campsont, s
romlának sirusok.
38.
Kelj
fel, éles kardot köss az óldalodra,
Indulj meg hadaddal tévölygő
magyarra;
Én leszel melletted, és minden dolgodra
Vigyázok hűséggel s
minden nyavalyádra.
39.
Bolondság
tenéked kazulokra járni,
Sok jó vitézt tenéked oda rontani:
Az mi fátumunk
azt nem hagyja romlani,
Isten azon bennünk akar tanitani.
40.
Izmael
énnékem sok bosszukat szörze,
De ugyan megtörnöm végig nem lehete;
Hát
tenéked Tamma mennyi bosszut teve,
Nagy részét hadadnak ravaszsággal
veré:
41.
De
az magyarokon mindenkoron nyertünk,
Nem is kell oly messzi nékünk
fegyverkeznünk,
Sem annyit költenünk, sem annyit vesztenünk,
Sem
győzödelemben nékünk kételkednünk.
42.
Ne
félj, hogy segétse senki magyarokat,
Mert jól esmerem én bolond
kaurokat,
Míg nem látják égni magok házokat,
Nem segéti senki meg szomszéd
házokat.
43.
Ne
félj, mert lám, mondom, én lészek melletted,
Az szent Mahomet is vezeti
kezedet.
Osztán, édes fiam, az vitéz embernek
Kell valamit engedni az
szerencsének."
44.
Igy
Szultán Szulimánnak Alecto szóllott,
És az mely mérges kigyót kezében
hozott,
Azt a' Szulimánnak ágyában bocsátott;
Nem nyugvék az kigyó, mig
hozzá nem jutott.
45.
Válláról
mellyére, mellyérül szivében,
Valamerre csusz el, mindent hágy
méregben;
Gyujtja kemény szüvét s hagyja lángos tüzben,
Haragban
hentergeni és kevélységben.
46.
Nagy
vigan Alecto eltünék ott mindjárt,
Mert látá, haragra gyujtotta
Szulimánt;
Ü penig felugrott: "Fegyvert! fegyvert!" kiált,
Mert szintén
eszeveszett Alecto miát.
47.
Kiált
az Szulimán: "O te, bátorságra,
Ki engemet inditsz illyen nagy
dolgokra!
Nagyobb vagy embernél, noha embermódra
Láttalak tégedet szólva,
tanácsolva.
48.
Készen
vagyon Szulimán; elmegyen oda,
Az hová meghagytad, kaurt rak
halomban;
Megfestem lovamat keresztény vér-tóban,
Várasokat, várakat
röjtök hamuban."
49.
Felkelvén
ágyábul, ü megparancsolá,
Hogy minden vezér táborában szállana,
Válogatott
néppel, kinek mint hatalma,
Valaki bégséget és timárt tartana.
50.
És
hogy Drinápolyban májusnak fogytára
Az egész hadak szállanának
táborban.
Futnak az csauzok fejér pattyolatban,
Hirdetik az hadat minden
országokban.
51.
Azonban
Szulimán üle jó lovára,
S vezéreket magával kihivá dévánra,
Kertektül nem
messzi egy széles halomra;
Ottan nekik beszélle ilyen formára:
52.
"Vezérek
és basák, ti okos vitézek,
Kiknek eszek után sok birt népet nézek!
Ti
vagytok tartói én erősségemnek,
Ti meghóditói pogány kereszténnek.
53.
Im
mi állapatunk, látjátok, miben van:
Erős birodalmunk henyélést nem
kiván,
Az mit karddal nyertünk, nem tartja meg déván;
Fegyvert s erős
vitézt birodalom kiván.
54.
Evvel
győztük mi meg keresztény világot,
Az mely inkább kiván fizetni
harácsot,
Hogysem vitéz módon reánk vonjon kardot;
Evvel böcsültetjük mi
musulmánokat.
55.
Mégis,
de nem sokan, kik ellenünk járni,
Vannak, és mernek is fogokat
mutatni.
Bolondok! nem tudják, hogy jobb megvallani
Az erőtlenséget,
hogysem kárt vallani.
56.
Az
magyarok ezek, kik fej nélkül vannak,
Mint törött hajó széltül, ugy
hányattatnak,
Miúlta elvévén életét Lajosnak,
Sokan koronáért mast is
vonyakodnak.
57.
Igaz,
nem tagadom, ha eggyesség volna
Köztök, bizony, nekünk nagy gondokat
adna
Az egynéhány magyar, és megcsorbitaná,
Fényös koronánkat talán
megrontaná.
58.
De
Isten ostora mast szállott reájok,
Fösvénység, gyülölség uralkodik
rajtok,
Nincs szeretet köztök, sem okos tanácsok,
Kiért esőben van fényös
koronájok.
59.
Szemlátomást
látjuk az Isten irgalmát,
Mert minekünk szánta magyar
birodalmát,
Mindenkor azután megtaláljuk Tammát,
Rontsuk mast az magyart s
az ű birodalmát.
60.
Esküszöm
én néktek az élő Istenre,
Mi fényes hódunkra s éles fegyveremre,
Az éjjel
Mahumet én atyám képébe
Ezeket mind nékem okossan beszélé.
61.
Az
Arszlán vezér is Budárol ir nékem,
Hogy győzödelemben ne légyen
kétségem,
Im az levelet is hozom előtökben;
Olvasd hanggal, deák, hadd
végyük elménkben."
62.
Itt
is török deák föl szóval olvasván:
"Győzhetetlen császár, az te rabod,
Arszlán,
Budai fővezér te kegyelmed után,
Ir alázatossan néked fejét
hajtván.
63.
Ha
tudni akarod keresztyének dolgát,
Azok veszni hagyták magok
állapatját;
Károly gyülésekről gyülésekre magát
Hordoztatja, s nagyon
forgatja hit dolgát.
64.
Nincs
sohul kész hada, s nem is gondolkodik,
Mint bolond, hogy valaha talán
kelletik.
Ám Maximilian magyarok közt lakik
Gondviseletlenül, csak észik
és iszik.
65.
Az
magyarok penig leghenyélőbb népek,
Egyik az másikat gyülölik, mint
ebek;
Nincs köztök hadtudó, ha volna is, ezek
Az tisztviselőnek soha nem
engednek.
66.
Uram,
ha vólt módod valaha az hadban,
Nincsen mast kevesebb illyen
állapatban,
Ugy tetszik, hogy immáron Magyarországban
Látok vérpatakot,
sok kaurt halomban."
67.
Meghallván
vezérek az Arszlán tanácsát,
Főképpen császárnak elszánt akaratját,
Senki
tartóztatni nem meré az utját,
Hanem minden vezér javallja
szándékát.
68.
Nem
sok üdő mulván az nagy Asiábol
Sok had érkezék, kik voltak tengeren
túl,
Sok számtalan tatár meotisi tótul,
Ezek küldettettek chán
Praecopitátul.
69.
Delimán
iffiu ezeknek vezérek,
Fia az nagy hámnak s nagy
fejedelemnek;
Huszonötezer ez, és mind jó tegzessek,
Sok százezer közül
válogatott népek.
70.
Könnyü
had, és bátor és gyors, mint az árviz,
Ugy tetszik, kezében mindenik halált
visz,
Mert jó lova hátán csak jó fegyverben hisz,
Nincsen tartalékja, sem
tüz, sem sebes viz.
71.
Azt
mondják: Delimán, mikor országokat
Járt vólna látásért hires
várasokat,
Galatában meglátá az szép Cumillát,
Cumillát az szépet,
Szulimán leányát.
72.
Cumilla
szép haja megkötözé szüvét
Iffiu Delimánnak, és minden kedvét,
Egy
tekéntet vévé el minden erejét
Ugy, hogy nála nélkül nem kivánja éltét.
73.
Akkor
haza ment volt, mast szép haddal jütt meg,
Törődvén, szép leányt miként
nyerhetné meg.
Véletlenül szegény de csalatkozott meg,
Mert addig
elvévé Cumillát Rustán bég.
74.
Mast
már nyughatatlan bánattal áll, vagy ül,
Untalan szegénynek szeme keservvel
fül,
Mely miát az szüve mint az hideg jég hül,
Éltével halálban bánatja
közt merül.
75.
Őrizd,
Rustán vezér, jól ettül magadat,
Mert mint dühös farkas, lesi
halálodat,
Az vitéz Delimán nem türheti buját,
Kitölti, ha lehet, rajtad
bosszuságát.
76.
Az
tatárok után öt roppant seregek,
Azt tudnád távulrul, hogy sivó
ördögök.
Ezek is Drinápolyban elérkezének,
Sok harcokban forgott vitéz
szerecsenek.
77.
Mindenikben
vala hat-hat ezer ember,
Mindenik hárommal megverekedni mér,
Lova mint egy
madár, maga mint egy tündér,
Mert oly könnyen fordúl, mint esti denevér.
78.
Ezek
Kazul basra jártak Szulimánnal,
Ezek Lajost királt megverték
csidákkal,
Vitézek mind eggyik, s nem fegyverderékkal
S paizzsal födöznek,
sem sürü páncérral.
79.
Ezek
előtt mégyen vitéz Amirassen,
Maga is fekete, lova is szerecsen.
Az ű
kedves lova Karabul, kényessen
Mellyet ü jártatott had előtt s kevélyen.
80.
Mondják,
hogy Karabul nagy Arabiában
Széltül fogantatott egy hires kancában;
Hihető
is: szélben, mert nincs sem az lángban
Oly vidámság, gyorsaság, mint vagyon
abban.
81.
Amirassen
után három fő kapitán,
Eggyik az Olindus, mely okosság után
Ment mind
nagyobb tisztre; végre lett kapitán
Negyedik részének az szerecsen
hadban.
82.
Siriai
király, az okos Menethám
Küldte másodikat, ez volt szép
Hamviván,
Szerecsenek közül jütt ez Siriában;
De vala harmadik kegyetlen
Demirhám.
83.
Demirhám,
az erős, melynél erősb nem volt
Sohul, valamelyre Szulimán
parancsolt,
Mert ez gyökerébül nagy tölgyfát kirántott,
Ököllel agyonvert
egy nagy elefántot.
84.
Ötödik
Alderan, bátyja Demirhámnak,
Vólt gondviselője az szerecsen hadnak,
Ez
magyarázója volt minden álomnak,
És kifejtője Mahumet irásának.
85.
Ezek
után jünnek vitéz mamelukok,
De szerencsétlenek, mert nincs nekik
urok.
Szulimánnak nem régen lettek hódulók;
Az nagy s bü Aegyptusban ezek
lakosok.
86.
Kayer
bég jün vélek, mellyet szégyenére
Mehmet Junnus bassának, tett
fővezérré
Az Szulimán császár; mert ű tűle féle,
S ily nagy tisztre
szolgáját vinni nem meré.
87.
Ezek
húszezeren jó lovasok vóltak.
Mert Tommembejtől vitézséget tanúltak;
És
noha külömb nemzetekbűl állottak,
De okos vezér alatt eggyessek
voltak.
88.
Nem
messzi cirkasok, ugyan szomszéd népek
Mamelukoktul, rendelt seregben
jünnek;
Ezek de lehetnek ötvenkétezerek,
Mert zincsiek, geták, barstok
vannak vélek.
89.
Magok
választottak kapitánt magoknak,
Eztet hiják hadverő Aygas bassának,
És
bizony nem heában nevezték annak,
Mert ez volt oka sok nemzet romlásának.
90.
Aygas
bassa után jünnek zagatárok,
Legbelsőbb Scytiábul való
tatárok.
Hiszik az Alkoránt, de zöld pattyolatok
Megesmertetik, kik
törökök, tatárok.
91.
Ellepték
az földet ezek, mint az hangyák,
Avagy szélös mezőben az sok
kalangyák.
Mindenütt villámnak csak nyilak és szablyák,
És mindent
rettentnek lobogós kopiák.
92.
Ezek
soha oly helyre nem fordultanak,
Az mellyet fegyverrel nem
hóditottanak,
De inkább azt mondom, hogy elpusztitottak,
Valamerre ezek
világban jártanak.
93.
Sőt,
mikor törökre ezek támadtanak,
Csaknem tellyességgel üket elrontották;
De
mi bineinkért rajtunk maradtanak,
Istentül ostorért mert űk
hagyattanak.
94.
Nám,
scita Tamburlan megveré musulmánt,
Elevenen megfogá Bajazitet, nagy
chánt.
Akkor is láthattuk az Isten hatalmát;
Csak játékul tartja az
emberek dolgát.
95.
Soha
az scitákat senki meg nem verte,
Sem ű veszedelmeket soha nem
érte;
Mitridates király háborgatni merte,
De, mondd meg énnekem, mit
vihete végbe?
96.
Hallották
rómaiaknak nagy hatalmát,
Magokon soha nem látták birodalmát;
Nagy Sándor
meglátá scita bátorságát,
Midőn véve nehezen meg egy kűsziklát.
97.
Négy
táborban ezek járának ékessen,
Mindenikben vala huszezer
tegzessen;
Eggyiknek parancsol fekete szerecsen,
Hármának Uldair, Lehel és
Turancsen.
98.
Ki
számlálhatná meg az tenger örvényét,
Vagy Herciniának számtalan
levelét?
Az megszámlálhatná Szulimánnak népét,
Az is irhatná meg roppant
seregeket.
99.
Mert
valaki hallá: haddal megy Szulimán
Keresztényekre, és megyen sok
musulmán:
Mindenik siete haddal császár után,
Mindenik gyönyörködik kaur
romlásán.
100.
Mert
szép Indus vizén tul török nem lakik,
Sem ü császárjoknak soha nem
adózik,
Mégis ide jüve király Atapalik,
Mert látni akarja, keresztény mint
romlik.
101.
Jaj!
hova ez az nagy fölyhő fog omlani?
Mely világszegletre fog ez
leszakadni?
Mely nagy haragját Istennek fogja látni,
Az ki ezt
magára jünni fogja látni.
102.
Mint
eget az fölyhő, ellepte az földet
Az sok roppant sereg és idegen
nemzet.
Még meg nem számláltuk asiai népet,
Sem europai hadakozó
sereget.
Pars secunda
(Második ének)
31.
Szent
Iván havának tizedik napián
Konstantinápolybul megindúlt Szulimán,
Avval
az sok haddal vizeket szárasztván,
Nagy hegyeket bontván, várasokat
rontván.
32.
Egy
fekete szerecsen ló volt alatta,
De képiró falra szebbet nem irhatna;
Nem
vélnéd, hogy éri földet száraz lába,
Oly szépen egyeránt s halkal
változtatja.
33.
Véres
nagy szemei ugyan kidültenek,
Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,
Az
orra likjain lángos szellők mennek,
Szája tajtékot vér, mint vizi
istennek.
34.
Magassan
költ nyakán fejét alá hajtja,
Szálos rövid serényét szél
hajtogatja,
Széles mellyel elefántot hasomlitja,
Körmmel, száraz innal
szarvast meghaladja.
35.
Jámborúl
csendeszen császár alatt jára,
De hogyha az ember fogdosni akará,
Mint az
sebes sólyom, mikor kél szárnyára,
Vagy ha könnyü evét ugrik fárul fára.
36.
Ülj
vala merevén nagy császár nyeregben,
Fejér vékony patyolat vagyon
fejében,
Két csoport kócsagtoll alá áll széltében,
Szakálla merő ősz,
halvány személyében.
37.
Szép
arany hazdia függ alá vállárol,
Az dolmánnya is szintén ollyan
kaftánbol,
Kemény misziri kard függ le óldalárol,
Mellyet szultán Musa
nyert görög császártol.
38.
Szörnyü
méltósággal kétfelé tekinget,
Könnyen esmerhetni, hogy nagy gondja
lehet;
Ez viszen nagy szüvében lángot és fegyvert,
Ez keresztény világnak
nagy veszedelmet.
39.
Az
sok sürü kopja utánna s előtte
Sok földet rettenetességgel befödte;
Azt
tudnád, hogy nagy erdő jár körülötte,
Jancsár, mint az hangya, az földet
ellepte.
40.
Számtalan
sok ágyu, az ki kűfalt tör, ront,
Vonyatik utánna, kivel sereget bont;
Sok
tarack pattantyu, ki keresztény vért ont,
Golyóbis, puskapor,
mindenféle profont.
41.
Minden
ács-szerszámok, nagy erős kötelek,
Deszkák és vasmacskák, kikbül hidat
vernek;
Tudós Ali Portu parancsol ezeknek,
Ágyuknak, szekereknek, minden
mesternek.
42.
Sok
szekszénás lovak ezek után jünnek,
Hosszu nyaku tevék és erős
öszvérek,
Bialok, szamárok és ökörszekerek;
Hat elefánt is jün, kiken sok
emberek.
43.
Megyen
császár előtt messzi két mérfölddel
Hozsa hatvanhárom, pénzt osztnak
mind széllel
Minden nyomorultnak, hogy ezek Istennél
Szerezzenek
szerencsét könyörgésekkel.
44.
Igazat
kell irnom, halljátok meg mastan,
Noha ellenségünk volt szultán
Szulimán,
Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,
Soha nem volt ily ur
törökök közt talán.
45.
De
talán nelkül is bátran azt mondhatom,
Pogányok közt soha nem volt ez
földháton
Illyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon
Lett volna győzödelmes,
és sok országon.
46.
Vitézség
s okosság egyaránt volt benne,
Hadbéli szorgosság nagy szorult ü benne;
Ha
kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,
Talán keresztyén közt is legnagyobb
lenne.
47.
De
fiát, Musztafát mikor megöleté,
Akkor felettébb magát megesmérteté,
Sőt,
maga nemzetivel meggyülölteté,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.
48.
Szerencse
űvéle nem játszott, mint mással:
Ha ijeszteni is akarta csapással,
Vagy
had veszésével, vagy más kárvallással,
Mindenkor állandó volt
okosságával;
49.
Nem
hajlott mint az ág, mint kőszikla állott
Tenger habjai közt, mert magában
szállott,
Ha szerencse neki valami jót adott,
Nem bizta el magát, föl nem
fuvalkodott.
50.
Illyen
úr s illyen had jüve országunkra,
S ily ártalmas fölyhő szálla le
kárunkra,
Mely nemcsak magyarnak elég romlására
Lett volna; de elég világ
rontására.
51.
Kissebb
haddal Sándor birá meg világot,
Ugy, hogy mind az négy rész hozott néki
adót,
Soha rómajaknak ennyi hadok nem volt,
Mindazáltal űk is megbirák
világot.
52.
Szorgalmatos
vala Szulimán utában,
Hamar Drinápolybul jöve Fejérvárban,
Még Drinápolbul
küldé előjáróban
Petrafot, hogy Gyulát szállná meg utjában.
53.
Petraf
nénje fia volt török császárnak,
És nagy beglérbégje az
Görögországnak;
Szultántól küldetvén négyezer jancsárnak
Parancsola s
huszonötezer kopjának.
54.
Harminckétezer
török megszállá Gyulát,
Petraf besáncolá az maga táborát,
Negyven ágyuval
kezdé törni bástyáját,
És földre rontani szép fejér kűfalát.
55.
Kerecseni
László volt benne kapitán,
De kapitán nevet nagy gyalázatossan
Hordozta,
Gyula várát hitre megadván,
Magát is, nemzetünket is meggyalázván.
56.
De
vette érdemét rossz emberségének.
Meglátá igazságát Petraf
hitinek:
Vitézivel együtt fogságban vetteték,
Melyből szabadságokat soha
nem érék.
57.
Esztelen,
ki hiszen az török hitinek,
Főképpen életét ha bizza töröknek:
Török,
megállani szavát, tartja bünnek,
Főképpen hogyha mit igér kereszténnek.
58.
Forgasd
föl az egész magyar historiát,
De még az régit is, az görög
chronikát:
Meglátod, hogy török ollyat nem fogadhat,
Az kit ű tenéked
örömest megáll s tart.
59.
Azonban
török császár jünni siete,
Nem tudja, keresztyénnek ártson mely
felé.
Sokfelé osztatik bölcs s okos elméje,
Mely várat szálljon meg:
Egret, Szigetet-é?
60.
Akkor
az nagy nevü Zrini Szigetvárban,
Maximiliantul röndölve kapitán
Volt,
Horvátországban és többiben is bán, -
Ez az, kiről szólni fog én
historiám.
61.
Ez
török erejét nem egyszer próbálta,
És minden harcokban vitézül
rontotta.
Egész Törökország jól esmeri vala,
Ez miát volt nékik legnagyobb
romlása.
62.
Török
táboroknak utólsó romlásra
Elég volt mondani: Zrini vagyon harcban,
Mint
fölyhő szél előtt siet forgásában:
Ugy sietett futni török
hazájában.
63.
Az
Isten üneki adott oly hatalmat,
Ellenség előtte, mint fövény,
elomlott,
Jól esmerte Isten, hogy hű szolgája volt,
Azért minden ügyében
tűle áldatott.
64.
Zrini
egy hajnalban, az mint volt szokása,
Valamikor hajnalnak volt hasadása,
Az
szent feszület előtt térden áll vala,
S igy kezde könyörgeni az ű szent
szája:
65.
"Véghetetlen
irgalmu szentséges Isten,
Az ki engem segitesz minden ügyemben,
Te vagy
énnékem győzhetetlen fegyverem,
Paizsom, kűfalom, minden reménségem.
66.
Hajts
le füleidet az magas kék égből,
Halld könyörgésemet kegyelmességedből,
És
ne csinálj törvént az én érdememből,
Hanem véghetetlen irgalmas
szüvedből,
67.
Nem-é
én tetüled csináltattam földbül?
Nem nagy bünnel jüttem-é anyám
méhébül?
De te irgalmaddal tisztultam meg ebbül,
S minden világi jómat
vettem kezedbül.
68.
Uraságot
adtál, kivel én megérem,
S vitéz szüvel áldottál, s van böcsületem
Világ
előtt; nem érhet az én érdemem
Annyit, mennyi sok jókat tetüled
vettem.
69.
Mert
az én érdemem nálad annyit tészen,
Mennyi vizet kis fecske szájában
veszen
Az megmérhetetlen tengermélység ellen,
Annyi én érdemem te
kegyelmed ellen.
70.
Mégis
én nyomorult háládatlan vagyok.
Ujabb bünre mindennap sok okot adok.
Uram,
költs fel, kérlek, én mikor szunnyadok,
Moss meg szent lelkeddel, mert rút,
mocskos vagyok.
71.
Atyáink
vétkéről meg ne emlekezzél,
Sőt minden bünökrül, kérlek, feletközzél:
Mert
tégedet nem holt, hanem ki mast is él,
Dicsér, és nevedről tisztességet
beszél.
72.
Uram,
azt is látod, az pogány töröknek,
Miként vásik foga az hitetlen
ebnek,
Hogy miként árthasson az keresztyéneknek,
Csak az az szándékok,
miként törhessenek.
73.
Ne
engedd meg uram (noha érdemlenénk),
Hogy haragod miát földig
törettetnénk,
Hogy az te szent nevedet ők megnevetnék,
Mitűlünk, te
hol vagy? kevélyen kérdeznék.
74.
Mutasd
meg őnékik, hogy te vagy nagy Isten,
Hogy te kivülötted máshon Isten
nincsen;
Ki megyen utánnad, nem jár setétségben,
Hanem viszi útad az örök
örömben.
75.
Nem
nékünk, nem nékünk, Uram, tisztességet,
De szent nevednek adj örök
böcsületet.
Minket azért áldj meg, hogy hijuk nevedet
Mi segitségünkre, és
bizzunk tebenned.
76.
Uram,
te Felségedet arra is kérem:
Látod, immár az vénség majd elér engem,
Immár
nem lesz oly erő az én testemben,
Hogy ellenségidet, mint előbb,
törhessem:
77.
Vedd
hozzád lelkemet, mely téged alig vár,
Miként segitséget hadtol megszállott
vár;
Vedd ki én testemből, mellyen vagyon nagy zár.
Ne sülessze bünöktül
megnevelt víz-ár."
78.
Igy
az Isten előtt Zrini esedezett;
Azért meghallgatá az ő
könyörgését.
Háromszor láttatott Zrininek, feszület
Hogy hozzá le hajlott,
felelvén ezeket:
79.
"Im
az te könyörgésedet meghallgattam,
Az te buzgó szüvedet mind
általláttam,
Atyai kedvemben ügyedet fogadtam,
Ne félj, mert nem héában
érted megholtam.
80.
Örűlj,
én jó szólgám, mert jól kereskedtél,
Mert öt talentomodra még ötöt
nyertél,
Világon magadnak koronát kötöttél,
Mellyet aranyassan Atyámhoz
viszed fel.
81.
Ottan
az angyalok téged készen várnak,
Rendelt seregekben cherubinok
állnak,
Téged jobb kezére Atyámnak állatnak,
Veled eggyütt örökkén vigadni
fognak.
82.
Hozzám
vészem immár az te szép lelkedet,
Magad is kivánod, s igy jobbnak
esmerted;
De hogy még fényessebb korona fejedet
Tisztelje, ím néked adok
ily kegyelmet:
83.
Martyromságot
fogsz pogántul szenvedni,
Mert az én nevemért fogsz bátran
meghalni.
Zrini, hallgasd meg most, mit fogok mondani,
Im te jövendőidet
fogom számlálni.
84.
Szulimán
haddal jün az Magyarországra,
És legelőször is fog jünni váradra,
Lesni,
mint éh farkas, fog te halálodra,
Hatalmát, erejét veszti
Szigetvárra.
85.
De
ő nem fogja te romlásodat látni,
Mert vitéz kezeid miát fog meghalni,
Sok
ezer töröknek kell ottan meghalni,
Akkor az te lelked fog hozzám
szállani.
86.
De
az te fiad, György, támasztja nemedet,
Felserkenti fénnyel tündöklő
nevedet,
Mint phoenix hamubul költi nemzetségét:
Ugy okossággal ez
megtartja hiredet."
Pars tertia
(Harmadik ének)
2.
Szulimán
Egerre veté gondolatját,
Hogy annak el-kidöntse erős bástyáját,
De hamar
az Isten térité tanácsát,
Hamar megforditá Szigetre haragját.
8.
Császár
Mehmet Gujlirgi bassának adá
Bosznát, hogy siessen oda, parancsolá;
És
hogy arra szorgalmatos gondja volna,
Valami kárt keresztyén ott ne
csinálna.
9.
Kétezer
lovassal Mehmet megindula;
Nem sok nap mulva érkezék Siklós alá,
Ottan az
szép mezőn táborát szállitá,
Maga szép sátorát ottan felvonyatá.
10.
Siklósi
Szkender bék hozzá mene gyorsan,
Mehmetnek köszöne, s így szóllá
okossan:
"Uram, tetszik nékem ez csudálatossan,
Nem veszed eszedben, hon
szállottál mostan.
11.
Vagy
azt tudod-é, légy békeséges helyen,
Ellenség nélkül való szép török
földön?
Nem vagyunk immár drinápoli mezőben,
De kaur kardjának kitettetett
helyen.
12.
Az
keresztény várak nem oly messze vannak;
Higgyed, Szigetvárban éh farkasok
laknak,
Csaknem éjjel nappal ezt az mezőt járják,
Még az hóstádban is
mieink nem laknak.
13.
Te
jüvetelednek már régen hire van,
Itten szállásod is pór előtt nyilván
van,
Mellyet ha meghallott szigeti okos bán,
Fejemet kötöm én, hogy régen
lesben van.
16.
Az
szent Mahometért, kérlek uram téged,
Magadat te itten ne
szerencséltessed;
Hanem inkább én tanácsomat kövessed,
És az keritésben
táborodat vigyed."
19.
Mehmet
az keresztényt nem esmeri vala,
Mert ő nevelkedék mindenkor udvarban,
És ő
hiszen vala bolond Alkoránban,
Egy török hogy megöl négy keresztént
harcban.
20.
Azért
az Szkendernek nem sokat hisz vala;
Mosolyogva magában, ily választ
ada:
"Köszönöm tanácsodat, Szkender Alboda,
De megbocsásd, táborom helyét
nem váltja.
23.
De
az mely Zriniről beszéllesz énnékem,
Még nagy Sztambolban is jött hire
fülemben.
Ur Isten, ha nékem lenne oly szerecsém,
Hogy ez mezőn véle
megesmerkedhetném!
26.
Szkender,
ha akarod, ketten eggyütt háljunk,
Meleg kávé mellett agg szót
kovácsoljunk,
Osztán mi virattig mind bizvást aluggyunk,
Mert tudom
bizonnyal, kaurt mi nem látunk."
27.
Szkender
igy felele: "Bátor itt maradok
Éjfélig, uram, körülötted udvarlok,
És
azután osztán várban beballagok,
Néked nyugodalmas écakát kivánok."
28.
Igy
beszélnek ketten; azonban egy legény
Aranyos bőr-zofrát földre
leteritvén,
Két szép bársony vánkost az zofra mellé tén,
Szerecsen
tésztával sátort megfüstölvén.
29.
Vánkosokra
ketten ottan leülének,
Egymást közt sok dologrol beszélgetének,
Kávét
kicsin fincsánbol hörpörgetének,
Osztán az után vacsorát is evének.
30.
De
az étel után egy szép török gyermek
Ura hagyásábol az házba belépék,
Szép
gyöngyházos tassán kezében tündöklék,
Fejét betekerte gyenge patyolatvég.
31.
Az
eggyik válláról szép bársony kaftánnyát
Lebocsátá, kezdé igazgatni
kobzát;
Ablak felé üle, öszvehajtván lábát,
Igy kobza szavával nyitá
hangos torkát:
32.
"Miért
panaszkodjam, szerencse, ellened?
Ha bővited mindennap én örömemet,
Nem
szakadsz el tülem, az mint vagyon hired,
Hogy állhatatlanságban van minden
kedved.
33.
Kikeletkor
áldasz az szép zöld erdővel,
Szerelmes fülemile éneklésével,
Égi
madaraknak sok külömbségével,
Viz lassu zugással,
széllengedezéssel.
34.
Nem
irigyled nékem az én egyesemet.
Inkább hozzá segétsz, szeressen
engemet;
Soha el nem vészed az én vig kedvemet,
Neveled óránként
gyönyörüségemet.
35.
Adsz
nyáron nyugovást és szép csendességet,
Szép ciprus árnyékokat, hüvös
szeleket,
Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket,
Szomjuság-megoltó, jó
szagos vizeket.
36.
Ősszel
sok gyümölccsel, citrommal, turunccsal
Ajándékozsz bőven, szép
pomagránáttal;
Erdőn vadat nem hagysz, mert nékem azokkal
Bőven
kedveskedel, és jó madarakkal.
37.
De
télen, az mikor minden panaszkodik,
Akkor az én szűvem inkább
gyönyörködik;
Erős fergetegen szűvem nem aggódik,
Mert szép lángos tüznél
testem melegedik.
38.
És
vagyon császáromnál nagy tisztességem,
Mindenek között vagyon nagy
böcsületem,
El nem fogyhat soha az én sok értékem,
Van jó lovam, éles
szablyám, szép szerelmem.
39.
De
kötve vagy, szerencse, az én lábomhoz,
Mer elfuttál volna eddig
gonoszomhoz,
Ha volnál szabadon; de rám gonoszt nem hozsz.
Mert kötve
vagy, szerencse, az én lábomhoz,"
40.
Igy
szólla az gyermek. De nagy szigeti bán
Mehmet jüvetelét póroktol
meghallván,
Nem kérkedik világgal; más gondokban van,
Jó vitézeket
mindjárt öszvehivatván.
41.
Nyolcszáz
lovast válogat, ezer gyalogot;
Ezekkel, gondolja, visz végben nagy
dolgot.
Jó vitéz lovára maga is fölugrott,
Maga szép szólgáihoz osztán igy
szóllott:
44.
"Ahon
az pogány nép, ül bizvást Siklósnál,
Boszna felé indult huszonhat
zászlóval,
Nem fél keresztyéntül; beszélli fölszóval,
Hogy siklósi mezőn
mi szégyenünkre hál.
47.
No
már, én jó szolgáim, bátran induljunk,
Urunk JÉZUS nevét háromszor
kiáltsuk,
Az pogány ebektül mi semmit ne tartsunk.
Mert Isten mi vezérünk
s kemény paizsunk."
48.
Igy
indulának el körösztény vitézek
Eggyütt Zrini gróffal, szép zászlós
seregek;
Délután az óra már ütött kettőt meg,
Lobognak az zászlók,
fénlenek fegyverek.
55.
Rikoltás,
kiáltás esék az táborban,
Azt tudnád, ördögök ugatnak pokolban,
Felrözzent
az bassa, nem késik sátorban,
Jó lovára ugrék fegyveres páncérban.
70.
Mindennek
vagyon már szemén ellensége,
Török és keresztény öszve van keverve,
Halók
jajgatása, élők serénysége
Nagy porral kevereg eggyütt magas égbe.
71.
Messziről
meglátá horvátországi bán,
Mint bánik népével megdühödött Rézmán.
Lovát
sarkantyuval meginditá bátran,
Azhon immár népe csaknem futásban
van.
72.
Igy
mond: "Hová futtok, ti vitéz emberek?
Nézzétek, kicsodák, kik tikteket
üznek.
Tehát ennyi keresztényt egy török gyermek
Megfutamtat mezőben?"
74.
Igy
szólla s nem többet; Rézmánra szágulda,
Annak ismeg kezében van kemény
dárda.
Mikor az jó Zrinihez közellyebb juta,
Nagy erővel, merészséggel reá
hajtá.
75.
Kemény
vasas paizs az hajtást megtartá,
De az vasa paizst ugyan átaljára,
De
belől páncéron által nem járhata;
Zrini éles pallossal Rézmánra
csapa.
76.
Meg
nem tartá aztot az acélos páncér,
Kiomlék Rézmának vállábul piros
vér;
Mindazáltal az vitéz török meg nem tér,
Hanem karddal ismég Zrinihez
csapni mér.
77.
Azonban
Mehmet is messziről érkezék,
Látja, miben vagyon az fia, Rézmán
bék;
Hogyha nem érkezik hamar az segitség,
Ezennel egy fia éltének lészen
vég.
78.
Mint
magas hegyekből leszállott kűszikla,
Kinek sohun nem lehet nagy
tartalékja,
Nagy sebességgel dül, s álló fákat rontja,
Bont, tör, merre
gördül és semmi sem tartja:
79.
Ugy
Mehmet, fiának látván veszedelmét,
Valakit hon talál, elvészi életét;
Öl,
vág, ront és szaggat, az ki menetelét,
Tartóztatni akarja ő
sietését.
80.
De
mikor oda jün, fiát halva látja;
Gondold meg, szüvének vagyon-é
bánatja?
Mint az fene tigris kölkét halni látja,
Hálóját vadásznak s magát
is szaggatja.
81.
Igy
mond jó Zrininek: "Avagy te engemet
Fiam mellé tészesz s elviszed
fejemet,
Avagy és ezentül kiontom véredet,
S elevenen megrágom kemény
szüvedet."
82.
Eggyütt
illyen szókkal az nagy grófhoz csapa,
Mellyért kemény sisakja ketté
szakada,
És ha basa kardja meg nem fordul vala,
Az lett volna Zrininek
végső órája.
83.
Az
Isten angyala az csapást megtartá,
Az Mehmet kezében szablyát
megforditá,
Gyorsan az kölcsönért kölcsönt megforditá,
Mert kardjával
eggyütt jobb kezét elcsapá.
84.
Lovastul
kemény földre Mehmet leesék,
Vitéz Zrini utánna gyorsan leugrék:
"Mehmet!
roszul torlod meg fiad veszését,
Ezentől késérni fogod fiad lelkét!
85.
De
ne félj, meg nem halsz nagy dicséret nélkül,
Mert lá, megölettetel Zrini
kezétűl."
Igy mondván kibocsátá lelkét testébül,
Mert elválék feje
kegyetlen mellyétül.
101.
Másfelől
Farkasics, mint sivó oroszlány,
Pogány török testet magas halomban
hány.
Megholt őmiatta Durlik aga, Rézmán,
Bassa kihája is fekszik földet
rágván.
102.
Adatik
őnéki tágos és széles út,
Mert minden előtte, az merre lehet,
fút,
Nem külömben, mikor kilövik, az álgyút,
Csinál széles nyilást, az mig
helyére jút.
103.
Csak
te magad nem futsz, nagy óriás Rahmat,
Farkasicsra bátran hozod nagy
botodat;
Régen Rahmat elhagyta az maga lovát,
Gyalog, mint egy torony,
hordozza nagy botját.
104.
Heában,
Farkasics, megvárnod ezt karddal,
Nem árthatsz őnéki kemény
pallosoddal;
És hogyha el nem ejted eztet puskáddal,
Vagy maga terhével
lever, vagy nagy bottal.
105.
Ottan
legelőször puskához ragada,
Az vitéz Farkasics Rahmatra iránza;
Nem ijede
Rahmat, de nagy bátran monda;
"Félénk eb, messziről látni akarsz
halva.
106.
Bár
pattanyust oltalmadra hozz magadnak,
Nem árthatsz te avval ennek az
Rahmatnak;
Bár tüzzel állj ellen én buzogányomnak,
De étke léssz ebeknek
és az hollóknak."
107.
Ottan
az Farkasics nagy mellyében löve,
De magas óriás evvel le nem düle;
Bottal
Farkasicsnak az fejét megüté,
Félholton lova mellé földre terité.
108.
Magát
is Farkasicsra esni bocsátá,
Mert seb miát lábon tovább nem
állhata;
Átkozódván magábul lelkét bocsátá,
Mely testét éltében oly
kevélyen tartá.
109.
Nincs
már tartalékja Zrini seregének,
Mert futnak előtte az török vitézek;
De
ihon jün gyalog kegyetlen olaj-bég,
Nem akar elfutni, de akar halni
még.
110.
Sisaknak
csak az fele vagyon fejében,
A többi mind eltörött sok
ütközetben,
Szablája eltörött, csak fele kezében,
Maga lustos porban és
keresztény vérben.
111.
Száz
lik van paizsán, száz kopjadarabok,
Most már környülvették az egész
gyalogok
De mint küsziklának nem ártanak habok,
Ugy semmit nem tehetnek
bégnek gyalogok.
112.
De
mihent Zrini Miklós eztet meglátá,
Lovon gyorsasággal oda
szágultata,
Vitéz olaj-béget bántani nem adta,
Mert nagy vitézségét maga
is csudálta.
113.
Igy
szólla Zrini: "Add meg, vitéz, magadat,
Eléggé mutattad már vitéz
voltodat,
Kiért nem kivánom én is halálodat;
Vagyok Zrini, ne szégyenld
megadásodat."
114.
Ottan
karddarabját az bég elhajitá,
Zrini nevére szüvét mert meglágyitá.
Az jó
grófnak térdéhez ily szóval futa:
"Uram, te nevedre bég magát megadta.
115.
Higgyed,
hogy senkinek én másnak magamat
Meg nem adtam volna, mig birnám
karomat,
Mert vitéz olaj-bégnek mondom magamat,
Én szép Pécsen tartom
mostan lakásomat."
116.
Ezután
az nagy bán tombitát fujata,
Maga szép seregét mind öszvehivatá,
Mert az
szép nap is már lovait elhajtá,
Oceanum tengerben mert beusztata.
117.
Bassa
táborában magáét szállitá,
Szorgos istrázsáit körüle jártatá,
Ott hált
azon éjjel. Mi volt másodnapra,
Azt bizom negyedik rész historiámra.
Pars quarta
(Negyedik ének)
5.
Boldog,
az ki jóban el nem bizza magát,
De kész szüvel várja szerencse
forgását;
Mind jón, mind gonoszon álhatatlanságát,
Látjuk szerencsének
sokféle játékját.
6.
Ihon
most Zrininek jó szerencséje van,
De még őrajta is ennek hatalma van,
Ma
az törökökön nagy győzedelme van,
Holnap vitéz fejét meglátjuk karófán.
7.
Örülsz,
Zrini Miklós, törököt megveréd,
Nem sokáig talán nagy árron
megvennéd,
Hogy ne láttad volna az bassát, Mehmetet,
Mert halált és
romlást csak ez hoz tenéked.
8.
De
nékem nem szabad illyeneket szólnom,
Mert az ő szent lelke Istennél van,
tudom;
Hogy Szigetvárában meghal, tudta, tudom;
Azért el nem bizta
magát, én gondolom.
9.
Mert
állhatatlan szerencse ajándékját
Nem más szüvel vette, mint egy piros
almát,
Az kit bánat nélkül mindjárt visszaadhat,
Avagy ha nem ád is,
tudja, hogy megrothad.
10.
De
talán historiánkbul mi kiléptünk,
És Sziget veszéséről elfeletköztünk.
Ugy
tetszik, terhünket avval könnyebbétjük,
Ha arrul szólhatunk, kiben van sok
részünk.
11.
Szerencse
énvelem is gyakorta mulat.
Mind édesset, keserüt egyeránt mutat.
Mulasson
bár velem, annyit nem tréfálhat,
Hogy jól ne esmérjem állhatatlan voltát.
12.
Azonban
az szép nap ő szép harmatjával
Vidámétá világot ékes voltával;
Az éjelt
elüzé szép pirosságával,
Mindennek fényt ada sok különb látattal.
13.
Sok
hangas trombita akkor megrivada,
Sok haragszavu dob tombolva robbana;
Kiki
immár fölült, jó vitéz, lovára,
Az gyalog rendben áll vitézek módjára.
14.
Fölült
már Zrini is, áll az sereg előtt,
Sisakján szép strucctoll vér haragos
szellőt,
Mellyét födözi vas, és ád néki erőt,
Kezében nagy dárda, s igy
szól sereg előtt:
15.
"Kit
vártunk Istentül, és szübül kivántunk,
Ihon, jó vitézek, most megadta
látnunk;
Ihon ellenségünkön jár az mi lábunk,
Látjátok, Istennek irgalma
van rajtunk.
16.
Vegyünk
ezt őtüle nagy háládó szüvel,
Szolgáljunk is őnéki minden erőnkkel;
Most
az mit cselekednünk hagyott ezekkel,
Megengedi talán nagyobb
ellenséggel.
17.
Mi
holt társainkat is itten ne hagyjuk,
De érdemek szerint mi temetést
adjunk,
Mert ez lesz nekik utolsó ajándékunk:
Illyen jótétünkért Istentül
áldatunk."
18.
Cserei
Pál testét ottan lóra tévék,
Osztán az többit is földrül mind
felvévék.
Két huszan voltanak megholt vitéz testek,
Ezeket fölvévék
keresztény vitézek.
19.
Vitéz
Farkasicsot tévék lecticában,
Mert meg nem holt vala iszonyu csapásban,
De
ő csak alig élt, mert feje csontjában
Nincs talán egy is, ki volna ép
voltában.
20.
Az
seregek között ezek hordoztatnak.
Rokoni s társai körülöttük vannak,
Szép
vitéz szókkal sebeseket biztatják,
Kötözik sebeit, szánják és ohajtják.
21.
De
mind ezek előtt megyen kétszáz lovas,
Mindenik fegyveres, és mindenik
tollas,
Fénlik mindeniknél páncér, sisak s karvas,
Mindeniknek hátán egy
haragos farkas.
22.
Nem
volt egyiknek is kopjája az harcon,
Mert inkább hordozott karabint
oldalon;
Most kopját kezében tart, és kopjavason
Mindeniken török fej
ráütve vagyon.
23.
Kétszáz
gyalog osztán ezeket követi;
Minden maga rabját mellette vezeti,
Van kecse
mindenen, deli tekinteti,
Vélnéd, lába földet hogy nem is illeti.
24.
Hat
török agának hat lovas az fejét
Hordozván nagy kopján, gyalog után
léptet,
Ezek után viszik az Rézmán fegyverét,
Bassa kihájáét és Mehmet
bassáét.
25.
Három
párducbürös hadnagy megy azután,
Azt az három fejet viszik magas
kopján.
Jün pécsi olaj-bék maga ezek után;
Látod, hogy haraggal ül most is
ló hátán.
26.
Osztán
tizenhárom török zászló mégyen,
Eztet tizenhárom viszi gyalog
legény,
Osztán az dondár is jün rendelt seregben;
Lobognak az zászlók,
vannak nagy örömben.
27.
Husz
nagy nyaku teve megyen sereg után,
Az basa sátorát hordozzák az hátán.
Van
negyven öszvér is, és bial két hatvan;
Ez mind nyereség volt az siklósi
pusztán.
28.
Mikor
Szigetvárhoz közel érkezének,
Akkor mind megállnak az rendelt
seregek,
Együtt hálát adván az élő Istennek,
Háromszor szent nevét hanggal
kiálták meg.
29.
Zrini
vitéz lovárul ottan leszálla,
Az fő hadnagyokkal szentházban ballaga,
Ott
az nagy Istennek sok hálákat ada,
Mert eztet Istennek ő tulajdonitá.
30.
Az
szentegyház előtt gyalog puska ropog,
Az bástyán sok ágyu iszonyuan
durrog,
Füst, kiáltás eggyütt magas égben forog;
Talán az égben is hallják
ezt angyalok.
31.
Az
szentegyház előtt egy déván szőnyegre
Az vitéz holttestek renddel vannak
téve;
Meglátá jó Zrini, az mikor kijüve,
Igy szólla őnékik ő keserült
szüve:
32.
"Micsodás
áldással dicsérjelek tiktek,
O, keresztény módra megholt vitéz testek?
Mi
édes hazánkért elfogyott éltetek,
Minket dicsősitett ti vitéz véretek.
33.
Szűbűl
kivánhatom, köztetek fekünném,
Ti szerencséteket hogy ne irigyleném,
Mert
ültök Istennek ti mostan jobb kezén;
Légyen hát veletek Isten mind
örökkén.
34.
Talán
az az Isten, kinél vigadtok mast,
Hosszabb útat hagyott nékem, és
próbálást;
Hiszem, nem sokáig ez testem, unalmast,
Itt hagyom, s meglátjuk
menyországban egymást."
35.
Igy
jó Zrini holt szolgáitul bucsuzék,
Hadnagyival együtt az várban
bélépék;
Ottan eleiben fia, György viteték,
Melynek az atyjátul ily szép
szó adaték:
36.
"Tanulj,
fiam, tűlem isteni félelmet,
Tanulj fáradságot s kemény
vitézséget;
Mert kell tenéked is követned engemet,
Sokat járnod s
fáradnod, veritékezned."
Pars quinta
(Ötödik ének)
1.
Egyfelől
Szulimán van nagy készülettel,
Másfelől horvát bán várra gondot
visel,
Megtölt szorgos füle már császár hirével,
Hogy jün romlására minden
erejével.
2.
Áll
rettenthetlenül Zrini nagy gondokon,
Mint nagy tornyos küsziklák magas
Késmárkon;
Heába küszködnek nagy szelek azokon,
Erejeket vesztik heában
ostromon:
3.
Ugy
Zrinit nem ijesztheti gond, sem rettentés,
Ha Atlas leromlik, ha az nagy ég
leés;
Mert állhatatosra az félelem nem és,
Az ki igaz üggyel s jó szüvel
fegyveres.
4.
Hadnagyokat,
vajdákat előhivatá,
Az vitézlő rendöt mind elől állatá;
Mikor eggyütt
lenni őket mind meglátá.
Ily szókkal hozzájok bölcs száját megnyitá:
5.
"Nem
véletlen dolgot szerencse ránk készit,
Nem teszi váratlanul ránk, az kit
épit;
Kit nagy szüvel vártunk, vitézek, vagyon itt,
Had, fegyver
előttünk, mellyet pogány készit.
6.
Hatalmas
török császár szultán Szulimán
Huzza ránk haragját, mint dühös
oroszlán,
Minket elveszteni és rontani kiván,
Vagyon reménsége szántalan
sok hadán.
7.
Minden
reménsége az sereg sokaság,
Hatalma, ereje szántalan jancsárság,
Biztatja
veszélyünkre sok számu lovasság,
Sok világszegletről öszvegyült
pogánság.
13.
Nem
gondolhatjuk azt, hatalmas vitézek,
Hogy az mi kezeink, bár készek s
kemények,
Véghez ily rettenetes próbákat vittek,
Mellyekért tisztelnek
minket az emberek:
14.
Nagyobb
erő volt az, mert az nagy Isten volt,
Az ki miérettünk hatalommal
harcolt,
Kezünknek erőt, szüvünknek bátorságot
Csinált, és az pogánytul
elvette aztot.
15.
Ihon
mit cselekedett értünk Siklósnál
Az kegyelmes Isten számtalan
tatárral:
Mint az terhes fölyhő, jütt ránk sokasággal,
Minket kész
prédának tartott ő magánál.
16.
Az
Isten azoknak elrontá rendeket,
Megtompitá nagy szüvöket s
fegyvereket,
Azért nem akarának várni bennünket,
Vágtunk le őbennek
kétszer két ezeret.
23.
Előbb
elfogy éltem, oh, erős vitézek,
Hogysem kimondhassam kegyelmét
Istennek,
Most sem hágy el nagy hatalmu keze tiktek,
Ti is ő szent
nevéjért serénkedjetek.
24.
Mindenfelől
ránk néz az nagy keresztyénség,
Mi vitéz kezünkön van minden
reménség,
Soha még mireánk nem jütt rut szégyenség,
Azért rakva hirünkkel
föld, tenger és ég.
25.
Mostan
megnevelnünk kell az mi hirünket,
Avagy tisztességgel végeznünk
éltünket;
El nem rontja üdő cselekedetünket,
Valamig világ lesz, és lát
ember eget.
26.
Az
is minekünk nagy tisztességünkre van,
Hogy maga ellenségünk szultán
Szulimán,
Kit mi ha meggyőzünk, mint reménségünk van,
Világbiró császárt
meggyőztük az harcban.
27.
Harcolnunk
peniglen nem akarmi okért
Kell, hanem keresztény szerelmes
hazánkért,
Urunkért, feleségünkért, gyermekinkért,
Magunk tisztességéért
és életünkért.
28.
Előbb
halva lássa pogány eb testünket,
Hogysem elveszessük megszámlált
kéncsünket,
Hogysem ő porázon hordozzon bennünket,
Szabadságunkkal eggyütt
rontván hirünket.
34.
Ez
a' hely s ez az vár légyen dicsőségünk,
Avagy madár gyomra mi
koporsóhelyünk.
Mindenképpen emberek s vitézek legyünk,
Ugy marad meg
örökkén az mi szép hirünk.
35.
Fejem
fennáltáig lészek én veletek,
Esküszem seregek élő
Istenének!
Kivánom, hogy ti is igy cselekedjetek,
Éles szablyát
kézben tartván esküdjetek."
36.
Vitéz
Zrini szavával megbátorodtak,
Az egész szigetvári vitéz leventák
Előtte
megrendelt seregben állottak,
Mezételen fegyvert kezekben tartottak.
37.
Mint
mikor az fölszél Késmárkbul kiszakad,
Ama sürü fenyős erdő közben
akad,
Támaszt zugást nagyot, nem reked s nem lankad,
Hajol előtte lágy, és
kemény ág szakad:
38.
Illyen
nagy zöndülés esék ő közikbe,
Mert fölforr az haragos vér
mindenikbe,
Kivánja mindenik: ellenség vérébe
Hamar kezét fösthesse, és az
szüvébe.
39.
Ott
Farkasics Péter (mert meggyógyult vala
Abbul csapásbul, kit Rahmattul nyert
vala)
Szablyát hüvelyéből gróf előtt kiránta,
Az egekben nézve igy
esküszik vala:
40.
"Halld
meg te, igaz Isten, én beszédemet,
És te, o, vitéz gróf, én
esküvésemet!
Hazámért kéméllem hogyha életemet,
Ha vigan nem ontom, a' hol
köll, véremet;
41.
Hogy
ha, meddig élek, elhagyom uramat,
Vagy gondolok az hely ellen
practikákat:
Isten, bosszuálló köveddel magamat
Üss meg, és lelkemet vesd
pokolban hanyatt."
42.
Volt
Farkasics Zrininek főkapitányja,
Ő serege kétszázharmickettő
vala,
Mindeniknek páncér, karvas és sisakja;
Mindnyájan fölszóval igy
esküsznek vala.
43.
Mihant
félre álla az vitéz kapitán,
Jün százötven karddal Novákovics
Iván;
Haragos tigrisnek vagyon bőr az hátán,
Kegyetlen sastoll van
szegezve paisán.
44.
Novák
Debeljáknak nemzetiből való,
Cselekedeteivel is bizony hasomló,
Törött
lába alatt sokszor török zászló,
Hevert ő alatta sok török, sok holt ló.
45.
Száz
meztelen szablyát Dandó hoz ez után,
Maga van előttök, jár mint egy
oroszlán,
Ez is ugy esküvék, félre álla osztán,
Utánna érkezék százzal
Orsics István.
46.
Ennél
nem szülhetett anya mérészebbet,
Erős testtel biró sem termetessebbet,
Azt
tudnád, hogy Márs jár, mikor látod őtet,
Sokszor szemeivel törököt
kergetett.
47.
Jün
Szecsődi Máté, nagy tarka kecsével
Befödözve magát, és páncér
fegyverrel,
Nagy meztelen pallost tart erős kezével;
Megesküvék ez is száz
erős legénnyel.
48.
Hát
Alapi Gáspár négy ötven szablyával
Jün, van befödözve párducnak
hátával,
Vitéz módra ékes szép daru tollakkal,
Bővölkedik vitézséggel s
okossággal.
49.
Jüsz
te is, kegyetlen Radován Andrián,
Mert urad kiváltott az olaj-bég
sarcán.
Higgyétek, nem fenébb ennél az oroszlán,
Mikor török seregben
keveredve van.
50.
Küldött
már hatszázat törököt pokolban,
De még küld ezeret, van ollyan
szándékban,
Száz seb vagyon testén, mellyet nyert harcokban,
Nem régen
legtöbbet, hogy esék fogságban.
51.
Ihon
Stipán Golemi rettentő testtel
Lépik, mint egy halom, rettenetességgel;
De
ennek nem árthatni soha fegyverrel,
Mert keményebb bőre vasnál s kemény
kűnél.
52.
Im
Bata Péter is deli öltözettel
Jün eggyütt haragos Patatics
Péterrel,
Papratovics Farkas jün könnyü testével;
Ez mindenik vala
száz-száz jó legénnyel.
53.
Maga
Kobács Miklós kétszáz legényt vezet,
Mert hadnagy Cserei Pál társa
elveszett.
Bizony ezeret is ez méltán vezethet,
Mert ravaszabb nálánál
hadban nem lehet.
54.
Jün
Balázs deák is nagy Győri Mátyással,
Medvei Benedek hatalmas
Bikával,
Mondom, bizony hatalmas Bika Andrással,
Ki lovat s törököt öl
csak egy csapással.
55.
Geréci
Berta is ötven legént vezet,
Mert többi Olaj bék keze miát veszett;
Maga
is Geréci fején sebesedett
Legutolsó harcon, kiben basa veszett.
56.
Juranics
Lőrinc is zászlótartó vala,
De nem régen történt vajdája halála,
Azért
érdeméért tevék most vajdává,
Mert sok vitézségét harcokon mutatá.
57.
Iffiu
Juranics, melynél szebb iffiat
Soha az nap szeme világon nem láthat,
Vezet
maga után ez két ötven szablyát,
Orostoni Péter utánna más százat.
58.
Hoz
Horvát Radivoj száz legényt ez után,
Eztet százzal követi Bajoni
Iván;
Guszics András százzal az ő nyomába van,
Ez megtartá Zrin-várát
töröktül bátran.
59.
Ihon
Deli Vid is, törökök ostora
(Mert tanitja üket gyakor szaladásra),
Jün
maga ez utól hatalmas leventa,
Véle jün haragos ötször ötven szablya.
60.
Kevés
hasomlitanom ezt oroszlányhoz,
Mert hasomló hadverő haragos
Márshoz;
Látszik az szemén is, hogy halált s lángot hoz,
Ez négy
ölni vas dárdát kezében hordoz.
61.
Selyem
páncér ünggel öltöztette testét,
Nagy nyusztbőr kápával befödözte
fejét,
Azon kerecsen szárny mutatja szépségét,
Egy nagy nehéz paizs
sulyositja kezét.
62.
Nagy
mamuz az lábán kemény földet szántja,
Kemény fringia-kard oldalát
támasztja;
Ez volt szigeti leventáknak virágja,
Bölcs, erős, gyors,
haragos, mikor akarja.
63.
Ezek
mind esküvének szigeti grófnak,
Hogy véle az várban meghalni akarnak,
És
hogy ő mellőle holtig el nem állnak,
Hanem hivek lesznek néki s az
országnak.
64.
Mustrát
elvégezvén szorgalmatos Zrini,
Várnak állapotját kezdé látogatni,
Ágyukat
bástyákra rendel felhuzatni,
Fegyvert vitézeknek és port osztogatni.
65.
Mindenféle
profontot, hadi szerszámot,
Bort, kenyeret és hust, és elegendő sót,
Sok
kapát, lajtorját, mindenféle ásót,
Tüzes mesterséget, föcskendő
tüzótót,
66.
Sok
deszkát, taligát és égni való fát,
Salétromot, kénkűt s égett
mogyorófát,
Sok kemény tölyfábul temerdek gerendát;
Egy szóval, az mi kell
várnak, mindent hozat.
67.
Meghagyá
azután: senki ellenséggel
Beszélni ne merjen, az pogány törökkel;
Mert ha
találtatik, megfizet fejével,
És nem lészen néki semmi kegyelemmel.
68.
Istrázsákat
osztán körül az palánknak,
Hogy mind éjjel-nappal eztet renddel
járják.
Futnak, szorgoskodnak az sok vitéz vajdák,
Magok személyek szerint
várat vigyázzák.
69.
Mikor
mind ezeket Zrini vivé rendben,
Mikor hivatalját tudja immár
minden,
Tartozása szerént irá egy levélben
Magyarországi királynak
illyenképpen:
70.
"Vagyon
immár két heti, Felséges Uram,
Hogy az török császár késziti kardját
rám.
Bizonyos emberimtül eztet hallottam,
Azért Felségednek ezt tudtára
adtam.
71.
Az
mint lehetett is, készültem mindennel,
Vitéz szolgáimmal, mindenmód
fegyverrel,
Szorgos vigyázással és minden jó renddel;
Vége szerencsének de
vagyon Istennél.
72.
Irhatom
bizonnyal aztot Fölségednek,
Hogy provideáltam Sziget szükségének.
Ha
kézbül maradást rendelt Isten ennek,
Ez tartja meg, az mely ir te
Felségednek.
73.
De
félek, más véget tett Isten ez várnak,
És az várral eggyütt az te hű
szolgádnak,
Mint fövénynek mondják mert számát pogánnak;
Azért csak kűvel
is itt beburithatnak.
74.
De
csak az te fejed legyen egésségben,
Örömest meghalok én ebben
Szigetben.
Kérem Felségedet, hogy emlekezetben
Fiaim légyenek nálad, s
kegyelemben.
75.
Mostan
én örökkén bucsuzom tetüled,
Mert tudom, nem látom soha Fölségedet,
Azért,
ki teremté földet és az eget,
Az az mindenható Isten légyen veled."
76.
Elvégezvén
levelét, bepecsételé,
Osztán fiát, Györgyöt, szépen megölelé,
Okossan,
röviden néki igy beszélle,
Az gyermek atyja szavát igen fülelé:
77.
"Fiam,
én utolszor most látlak tégedet,
És azért is áldom az én Istenemet,
Hogy
hallanod hagyta végső beszédemet;
Halld meg fiam, kérlek, az én
intésemet.
82.
Fiam,
annak szolgálj és járj azon uton,
Kit fia Istennek rendelt ez világon,
Ez
ád néked erőt az török pogányon,
Ez ád jó szerencsét ezen a
világon.
83.
Osztán
emlékezzél az én sok próbámrol,
Ne légy, mint elfajzott galamb kemény
sastul,
Karddal te keressed hiredet pogánytul,
Mondhassák, igazán
fajzottál Zrinitül.
85.
Ezt
az levelemet vidd gyorsan királyhoz,
Tudhasson idején készülni az
hadhoz,
És nyulni jó móddal az ország dolgához,
Mert sietséggel jün
Szulimán az várhoz."
86.
"Kemény
szivü atyám, mit kegyetlenkedel?
(Igy iffiu Zrini az nagy bánnak
felel)
Engemet magadtul kergetni akarsz el,
Hogy tüled elváljak örökös
üdővel?
87.
Nem
igy fia sasnak én igaz sas lészek,
Hanem elfajzott veszteni való kölök,
Ha
én halál előtt oly igen félemlek,
Kit vig szüvel keressz, én aztot
kerüljek?"
91.
De
atyja igy felele okos elmével:
"O, nagy szüvü gyermek, s teli
bölcsességgel!
Mennyire bővölködöl te keménységgel,
Annyira tüzedet illik
óltanom el.
95.
Nem
mienk az lélek, hanem az Istené,
Te fogsz-é kedvedre sáfárkodni
véle?
Tarts meg, fiam, magadat nagyobb szükségre,
S szegény romlott
hazánknak jobb üdejére.
96.
Szükség,
hogy én itten végezzem napomat,
Mert Isten rendelte itt végső órámat,
Most
utolszor mutatnom kell mivoltomat;
Kövessed, mikor kell, te is nagy
próbámat."
Pars sexta
(Hatodik ének)
1.
Szulimán
Harsánhoz már érkezett vala,
Harmadnap táborát ott megnyugasztalá.
Onnan
követeket magátul bocsáta,
Kik menjenek Zrinihez Sziget várába.
3.
Vala
igen okos Halul bék beszédben,
Oly szépen folyt szava, mint ha kevert
mézben
Volna, s az másiknál magá csendeszebben
Viselte is magát, és sokkal
bölcsebben.
4.
Az
másik Demirhám volt Arabiábul,
De tetszik, mint egy vad puszta
Libiábul,
Vakmerő kegyetlen nem lehet ily sohul;
Minden igazságát veti
csak szablyábul.
5.
Ennél
vadabbat az föld sem teremthetne,
Bár ha újabb boszuval óriást szülne,
Az
ki az nagy egekre hegyekkel lünne,
De mégis vadabb Demirhámnál nem lenne.
6.
Ez
szerecsen hadnak kapitányja vala,
Ötödik részének, s igen erős vala,
Ezt
csak ijesztésért császár küldte vala,
Mert az követséghez ő semmit nem
tuda.
7.
No,
ezek Szigetvárhoz elindulának,
Mikor osztán kapukhoz közel jutának,
Egy
ágyu-lövésnire ők leszállának,
Fegyvert szolgáiknál ottan
elhagyának.
8.
Zrini
öszvehivá mind az vitézeket,
Mert már régen hallotta az követeket;
Piacon
hallgatá meg az követeket,
Maga körül állitá az vitézeket.
9.
Demirhám
nem igen böcsüllé meg őket,
Mintha nem gondolná látni vitézeket;
De Halul
mellyére tevé az két kezét,
Alázatossággal monda, hajtván fejét:
10.
"O,
JÉZUS hitin valóknak szép csillaga,
O, ily vitézeknek érdemes
hadnagya
Egyedül! mely ország próbádat nem tudja?
Mely világrész
vitézségedet tagadja?
11.
Hon
az meleg hajnal pirossan feltetszik,
Hon az sötét estve tengerben
enyészik,
Hon az északtenger magában küszködik:
Hired mindenütt van, s
mint nap, ugy tündöklik.
12.
Csudául
mi halljuk nagy vitézségedet
Mindnyájan, urunk is az te jó hiredet
Szereti
hallani, cselekedetedet,
Szeret magadat is, ha nem is hitedet.
14.
Ű
kívánsága ez: ez várat kezében
Adjad, és ne bizzál nagy
keménységedben,
Haszontalan harag, az ki nincs erőben;
Esztelen, ki kiván,
az mi lehetetlen.
20.
Ha
bölcs vagy, szükségbül tehetsz magadnak jót,
Nagyobbtul magadra nem csinálsz
haragot:
Alázd meg magadat, add meg ezt az várat,
Mellyet semmiképpen
többöl meg nem tarthatsz.
29.
Bizol-é
németben, te okos horvát bán,
Hogy hamar segitséget küld néked
talán?
Német, mely tégedet az föld alatt kiván
Lenni, segítséget hoz
kárával talán?
30.
Ki
nem esmérheti német barátságát?
Leginkább magyarhoz gonosz akaratját?
Hogy
gyülöli német az magyar katonát,
Ha akarod, adok néked ezer példát.
31.
De
bár az ugy légyen, eljüjjön az német,
Rákháton tinéktek hoz ő
segitséget,
Elvesztitek akkor kedves éltetöket,
S ők török kezében
találják Szigetet.
36.
Ezt
szultán Szulimán, mivel szeret téged,
Izente általunk, vitéz Zrini,
néked.
Ihon jün maga is, egy millio népet
Hoz el romlásodra, ha szavát
megveted."
37.
Itt
hallgata Halul, és esék zsibolygás
Az erős vitézek közt, és zúgolódás;
Jól
esméri Halul, hogy nekik unalmas
Az illyen követség és az vármegadás.
38.
Horvát
bán megnézé az sok jó vitézét,
Osztán követekre forditá az
szemét;
Mindnyájan hallgatnak, várják bán tetszését;
Ő nagy méltósággal
elkezdé beszédét:
39.
"Jó
követ, okossan nékünk megbeszéléd,
Lágyon s haraggal is urad
követségét;
Szép szóval kitévéd urad szeretetét,
Kit mihozzánk hordoz, és
az ő jó kedvét.
43.
Hol
penig Szigetvárat nevével kéred,
Jó követ, tudnod köll, az mit mondok
néked,
Hogy Zrini ezekkel már sokat szenvedett,
Gonoszt, veszedelmet,
hideget s meleget.
44.
Azért,
hogy Istennél nyerhessünk kegyelmet,
Azért nem gondolunk vesztenünk
éltünket,
Sok kincset, gazdagságot és mindenünket,
És ez elmulandó világi
hirünket.
46.
De
ha büneinkért az Isten bennünket
Megvér, s kezetekben adja
életünket:
Meghalunk örömest, de ti elvesztünket
Nem fogjátok nevetni, s
keresztyéneket.
47.
Mi
sem irigyeljük akkor élteteket,
Elhagyjuk örömest mennyekért
Szigetet.
Vidd meg császárodnak az én beszédemet;
Meglátja Szulimán, Zrini
is mit tehet."
52.
Gyorsan
az császárnak esék ez fülében,
Hogy Zrini többivel van nagy
keménységben,
Nem sokáig késék, ugrék nagy méregben
Zrini s Sziget ellen,
és nagy kevélységben.
53.
Szokolovics
Mehmetet magához hivá,
Néki forró haraggal megparancsolá,
Hogy egész
táborban készülőt fujatna,
És hogy Oszmán basát elől bocsátaná.
54.
És
Oszmán basával Ali Kurtog menne,
Amaz az nagy Asiának béglerbékje,
Ez
vizen, szárazon fő ágyusmestere.
Meghagyá, hogy evel husz száz jancsár
menne.
55.
És
hogy körülfognák Sziget kerületét,
Néznék, hon lelhetné maga szálló
helyét,
Árthatlanul honnan törhetnék Szigetet,
Hon lovas- s jancsárnak
szállitná seregét.
56.
Maga
is hogy holnap, első szép hajnalban
Megindul és mégyen az Oszmán
nyomában.
Hát megindúlt Oszmán ugyanaz órában,
Mert semmit nem mér
elmulatni hagyásban.
57.
Visz
tizezer szablyát béglerbék magával,
Ali Kurtog vagyon kétezer
jancsárral,
Mendegél török sereg jó rendtartással.
Vigyázó, jelt ada
Szigetben haranggal.
58.
Zrini
lovas csatát várbul kibocsáta,
Hogy török szándékárul ez hirt
mondhatna.
Szerencse kezekben egy törököt ada,
Mely vár felől maga
többitül szakada.
59.
Ez
megmondá nékik béglerbék szándékát,
S hogy holnap elvárná az császár
táborát,
Gyorsan megnyittatá Zrini az kapukat,
Vive ki magával
tizenkétszáz szablyát.
60.
Basa
megszállott volt már egy nagy malomnál,
Hol hináros Almás foly lassu
zugással,
Túl az vizen Ali Kurt van fele haddal,
Nézik: Szigetvárnak
ártsanak mi móddal.
66.
De
sokat szigeti kapitány nem késik,
Közikben mint vitéz, bátorsággal
esik;
Az hol csoportokban török gyülekezik,
Az Zrini kezétül gyorsan
elszélledik.
67.
Talán
igy Hercules bánt az sárkányokkal,
Vagy hatalmas Sámson
philisteusokkal,
Mint Zrini cselekszik török pogányokkal,
Egy kemény és
élös fringia-szablyával.
70.
Deli
Vid másfelől török közt, mint tündér,
Százat dárdájával nagy erővel
levér,
Már minden ruhája nem más, csak török vér,
Egyedül köztök, mint
oroszlány, járni mér.
71.
Nem
is mondhatom ezt harcnak s viadalnak,
Csak rettenetes iszonyu
vérontásnak,
Mert törökök mindenfelől, mint por, futnak,
Ki lovon, ki
gyalog berekben szaladnak.
82.
Oszmán
az hamar lovát általusztatá,
Harctol is az Zrinit az éj
elválasztá.
Seregét szépen öszvecsoportoztatá,
Lassan Sziget felé vélek
elindula.
83.
De
vitéz Deli Vid általment az vizen,
Az törökök hátán, s többre halált
viszen.
Ő eleiben megy Hamviván szerecsen,
Megesmerte vala Vidot
szép fegyverén.
84.
Igyenetlen
erővel ráhajtá dárdát,
Találá középben Vidnak nagy paisát,
Elveszté
erejét, találván nagyobbat,
Földre megtompitván esék maga vasát.
85.
Iffiu
Hamviván elijedt szüvében,
Nincs már reménysége fegyvertelen
kézben,
Elfuta Vid előtt az szélnél könnyebben,
Bizik futásának nagy
sebességében.
86.
De
gyorsan utánna fut Vida kegyetlen,
Ennehány ugrásban eléré hertelen,
Igy
szólla: "Látszik, hogy vagy álnok szerecsen,
Többet bizol lábadban, s nem
fegyveredben.
87.
De
nem használ néked hazádbéli futás,
Megszaggatja szüvedet mostan ez az
vas."
Ily szók után lén rá erős dárdahajtás,
Kinek soha mássát nem látta
ég magas.
88.
Acélos
paizsát Hamviván föltartá,
De azt kemény dárda nagy vassal szaggatta;
Üvén
Hamvivánnak nagy kerék kű vala,
Azt is porrá töré az halálos
dárda.
89.
Bement
hasában is, nem tartá meg háta,
Mert kedves életét magával kirántá;
Esik
le Hamviván Vid előtt hanyattá,
Földben leszegezte Deli Vid
dárdája.
94.
Hamviván
fegyverét békével levévé,
Arannyal varrt üngét is magára vévé.
De Kamber
sokáig eztet el nem türé,
Igy hangos torokkal seregnek üvölte:
95.
"Haj,
szégyenvallottak! Ti vagytok vitézek?
Igy mutatunk szégyent első nap
Szigetnek?
Vitéz hólt Hamvivánt jól látja szemetek;
Egy ember megölte, ezt
ti ölettétek."
102.
De
az Kamber szaván egész török sereg
Kiki maga szüvében búban mozdúlt
meg,
Egyszersmind Deli Vidot köröskörül vék,
Úgyhogy kezén kivül nincs
semmi reménség.
103.
De
Vid, mint küszikla áll, az habok között,
Vitézséggel tartja maga az
hadfölyhőt,
Nagy fegyver-szélvésszel kemény pajzsa megtölt,
Nyil, dárda,
szablya jár sürün feje fölött.
110.
Talál
utat Vida magának szablyával,
Mint az emésztő tüz merre megyen
lánggal,
Ugyhogy ő közülök kijütt már haraggal,
Ballag az viz felé,
lustos vérrel s porral.
113.
Fegyverestül
ugrék hináros Almásban,
Almás penig ütet viszi maga hátán,
És lemosá róla
pogány vért folyásban,
Ugy küldé urához s társaihoz tisztán.
115.
Háromezer
lovas veszett ebben harcban,
Ötszáz jancsár hever az Almás patakban;
De
mindnyájok fölött nagyobb kár Hamviván,
Mely Vid dárdájátul fekszik földet
rágván.
Pars septima
(Hetedik ének)
1.
Minekutánna
már szép hajnal szekere
Mindeneket inditott gyönyörüségre,
Szép fülemülét
keserves éneklésre,
És szigeti vitézeket nagy örömre.
2.
Eljöve
az gyors hir császár táborában:
Zrini Oszmán basát megverte nagy
harcban,
Életét s fegyverét elveszté Hamviván,
Elveszté kedves fiát basa
Murtuzán.
3.
Esék
ez fülében az vad Demirhámnak,
Kiért szüvét ereszté sértő
bánatnak,
Esztelen szaggatja ruháját magának,
Mintha használhatna avval
Hamvivánnak.
12.
Demirhám
dühösségét császár esmerte,
Azért megrivogatni ottan nem merte.
"Ihon most
indulunk, néki azt felelte,
Társod volt Hamviván, állj bosszut érette."
13.
Azért
megindula Szulimán táborral,
Igen hadviselő okos rendtartással;
Ére
Szigetvárhoz ugyanazon nappal
Délután két órakor nagy táborával.
14.
Szigetvár
bástyáját Zrini szintén nézte,
Meglátá messzirül, magát fölvitette
Iszonyu
sürü por, s megy égbe keverve,
Ugyhogy eget-földet mind besötétötte.
15.
Megláták
későre osztán sok törököt,
Szintén mint levegőben az sötét
fölyhőt,
Beburétva vagyon sokaktul mert az föld,
Mintha hegy mozdulna az
sik mező fölött.
16.
Az
seregek fölött magas por csavarog,
Alattok rettenetességgel föld
robog,
Sok ezer vörös zászló az széllel lobog,
Gondolnád, tenger is hogy
most reád forog.
17.
Megszálla
vár körül világrontó tábor,
Mint szintén az Dunán az jéges sürü
sor.
Mindenütt fejérlik sok számtalan sátor;
Senkitől ő nem fél, erejében
bátor.
18.
Császár
köröskörül megnézé az várat,
Azután maga is egy halmon túl szállott.
Akkor
egész tábor Allahü kiáltott
Egymás után háromszor, messzi megállott.
19.
Az
egész jancsárság elrendölt seregben,
Puska mindeniknek kártévő
kezekben;
Ezt minnyájan kilövék az magas égben,
Császár jüvéséért vannak
nagy örömben.
20.
De
az ágyukat is egyszersmind kilüvék,
Azt tudnád, leszakad reád az magas
ég;
Alol az föld robog, repedez mint egy jég,
Sziget bástyája is féltébül
mozdul meg.
28.
Két
lövéssel nagy kár esett az törökben;
Sokkal nagyobb történék mostan
Szigetben,
Mert Farkasics Péter régi betegségben
Késziti nagy lelkét Isten
eleiben;
29.
S
csak azon törődik, hogy ágyon halna meg.
Esztelen, akaratját élő
Istennek
Panaszkodással nem fordithatja meg.
Ő vitézek előtt igy
panaszolkodék:
30.
"Hej,
hej, én fátumom mely igen kegyetlen!
Ettül mindenkoron szüvemben
rettegtem,
Dicséretlen ágybul hogy éltemet küldjem
Mindenható kegyelmes
Isten kezében.
31.
O,
százszor boldogok, kik hazájok mellett
Vitéz módra letették kedves
élteket,
Szerencse penig azért tartott engemet,
Hogy haszontalanul
fogyassam éltemet.
35.
De
jól van, ha ugy van, mint Isten akarja;
Gyakorta szolgáját keménnyen
sujtolja,
Azért hogy mennyekben szebben koronázza,
Szenvedéséért bőven
ajándékozza.
36.
Ihon,
vitéz barátim! mostan meghalok,
Néktek jó szerencsét Istentül
kivánok,
Egekben értetek jó Istent imádok,
Vitézek, legyetek most Isten
hozzátok!"
37.
Igy
Farkasics Péter végezé életét,
Az Istenhez küldé vitéz tiszta
lelkét.
Siratja jó Zrini ő kimenetelét;
Igy nagy fohászkodva elkezdé
beszédét:
38.
"O,
forgó szerencse, átkozott, kegyetlen!
Miért ragadád el ez vitézt
hertelen?
Az mi nyavalyánknak ez volt hea szintén,
Hogy ne légyen
Farkasics mostan eleven.
39.
O,
élet, mely hamar ez világbul kitünsz!
O, rövid élet, tülünk mely gyorsan
röpülsz!
Mikor inkább kellenél, akkor te megszünsz,
És, mint harmat nap
előtt, egyszersmind eltünsz.
40.
Mint
harmat nap előtt, mint hó az tüz előtt,
Mint álom előttünk, mint füst az szél
előtt,
Vagy sebes forgószél mint hajtja az fölyhőt,
Ugy tünsz el előttünk
s kivánságunk előtt.
41.
Csusz
haszontalanul rút kigyó az réten,
Semmit nem törődik unalmas vénségén,
Ű
megiffiadik, mikor jün kedvében,
Elveti vén bőrét s megifjul
testében:
42.
Ember
penig, az ki isteni formára
Meg van ékesitve, Isten-ábrázatra,
Hogyha
elérkezik utolsó órára,
Nem tér s meg nem ujul, de mégyen halálra.
43.
Megvénheszik
az föld, elveszti szépségét,
De ujul, ha éri kikelet idejét;
Az nap
elvégezi estve ő menését,
De megujul reggel, kihozván szekerét:
44.
Csak
maga egyedül az nyomorult ember,
Az ki gyors vénségérül soha meg nem
tér;
Örök folyásában van az fris forrásu ér;
Emberben peniglen soha nem
ujul vér.
45.
Viz,
tüz, föld és nagy ég tartanak sokáig:
Ember, ezek ura, egy
szempillantásig;
Kűfalok, nagy tornyok sok száz esztendeig:
Ember, ki
csinálta ezeket, óráig.
46.
Csak
egy van, ki megmarad koporsó után,
Az mely megmutatja magát világ
fogytán:
Jószágos cselekedet, nagy öröksége van,
Ujul mindenkoron
halhatatlan voltán.
47.
Ujul
hát, Farkasics, az te vitéz neved,
Noha az nehéz föld befödi
testedet.
Cselekedeteddel az halált meggyőzted,
Most Isten jobb kezén van
gyönyörködésed.
48.
Ottan
fizetődik most világi munkád,
Vigan nézik angyalok sebeid nyomát;
Ottan,
mely véredet hazádért hullattad,
Örök boldogságodra szentek
fordétják."
49.
Igy
Zrini Farkasicsot eltemetteté,
Osztán gondot visel várra
mindenfelé;
Szigeti vitézek vannak csendességbe,
Mindenütt bástyákon nagy
gondviselésbe.
50.
Török
megszállott volt már köröskörül,
Mindenütt sok török szép üdőnek
örül;
Csak maga Szulimán nagy gondokban őszül,
Bán merész szüvéjért nagy
félelemben hül.
51.
Nem
késik sokáig szigeti vitéz bán,
Bátorodik szüve ellenségét látván;
Mint az
rettenetös örméni oroszlán
Kijön barlangjábul, ottkinn fegyvert látván:
52.
Igy
Zrini Szigetbül törökökre megyen,
Erős emberölő van dárda
kezében,
Mozgatja gyönge szél strucctollát fejében;
Ötszáz vitéz utánna
megyen szép rendben.
53.
Megfordult
hozzájok, igy szólt seregeknek:
"Halljátok, mit mondok, ti erős
vitézek,
Első nap, első harc lesz most előttetek,
Ma félelmet tennünk kell
török ebeknek.
54.
Ma
török császárral mi megesmértetjük
Mi szüvünk, mi kezünk, micsodás
fegyverünk.
Ma rettenetessé kell magunkat tennünk,
Azért, vitéz szolgáim,
emberek legyünk."
80.
De
nem tudom, Demirhám honnan érkezék,
Mert harcrol kiáltás fülében
beesék.
Gyorsan az harcolók közikben férkezék;
Látja, hogy törökök az
futáshoz készek.
91.
"Én
vagyok Deli Vid, felelte az másik,
De miért karátyolsz, szájad
nyelveskedik?
Az én kezem miát Hamviván ott fekszik,
Majd ugyan ez miát
fejed földre esik."
92.
Demirhám,
mint ördög, hogy eztet meghallá,
Hogy ez keze miát lett társa halála,
Nagy
demecki kardot kezében ragada,
Ugy megyen dühösséggel nagy Deli Vidra.
93.
Mint
két haragos libiai oroszlán,
Öszvetalálkozván az nagy széles
pusztán
Próbálják körmöket egymás szőrös hátán:
Ugy két vitéz tészen
Szigetvár határán.
94.
Demirhám
haraggal s dühösséggel nagyobb,
De vitéz Deli Vid igaz hüttel bátrabb;
Nem
enged egymásnak, szikráznak az kardok,
Magokon merő vas nagy messzirül
ragyog.
95.
Török
két csapással Deli Vid paizsát
Darabokra rontá, de török sisakját
Deli Vid
eltöré, mert szablyája lapját
Üté az sisakhoz, megsérté homlokát.
101.
Mikor
sötét vala, Demirhám igy szóllal:
"Mi itt, mint az vakok, törjük
bolondsággal
Heában magunkat, s nem árthatunk karddal
Egymásnak; nem jobb
lész-e harcolnunk nappal?
102.
Nappal
akkor munkánkat az irigy sötétség
El nem titkolhatja, mert meglátja nagy
ég,
Meglátja Szigetvár, és az török sereg,
Micsodás bosszut áll rajtad
Demirhám bék.
103.
Azért
esküdjél meg nékem az Istenre,
Én is megesküszem Mahomet hütire:
Hogy te
is visszatérsz, én is, erre helyre,
Mihent néked, nekem is módunk leszen
benne.
104.
Mert
sötétség miát most nem harcolhatunk,
De hiszem, még lehet
alkolmatosságunk,
Mert tudom, ily hamar innen el nem válunk,
Valamig
titeket falbul ki nem vájunk."
105.
Felel
az Deli Vid: "Képes beszédedet
Szeretném; de énnékem módom nem lehet,
Hogy
bizonnyal tudnám kijüvetelemet,
S mint tegyem ki nagy had ellen életemet.
106.
Bár
elhidd aztot, ha bizonnyal tudhatnám,
Hogy maga ellenségem lenne
Demirhám,
Soha én előtte fal közé nem bujnám,
Hanem erdőn, mezőn,
mindenütt megvárnám."
107.
"Ne
félts, Deli Vida, mástol életedet,
Mert hozok tenéked császártul
levelet,
Demirhám csak maga lészen ellenséged,
Szulimán beköti igaz török
hitét."
108.
Igy
halálos veszélyre megalkuvának.
Azután egymástol hamar elválának,
Mint két
erdei kegyetlen fene bikák,
Kik szarvokkal egymásnak nem árthattanak.
Pars octava
(Nyolcadik ének)
1.
Ihon
jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
Mosódik zablája fejér
tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegasusnál,
Orra likjábul tűz,
szemébül jün halál.
2.
Kis
fejér patyolat magának fejében,
De az ű orcája van nagy fényességben,
Ő
maga öltözött arany páncér-üngben;
Két szál hebánum csid van fényes
kezében.
3.
Minden
kis veréték, mely lórul csöppenik,
Szép gyönge harmattá az földön
változik;
Előtte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég messzirül
tündöklik.
4.
Iffiu
orcával mindent megvidámit,
Ő földbül virágot szépségével indit,
Ő
fülemilében keserves torkot nyit,
Ő forrást, ő folyást, erdőt mezőt ujit.
5.
És
mikor érkezék Szigetvár föliben,
Esék ily kételködő elmélkedésben:
"Ihon
mennyi holttest fekszik ebben helyben,
Nagy levegő eget elveszt
büdösségben.
6.
Vallyon
ki keze munkája ez lehetett?
Talán itt döghalál vagy sárkány
lehellett?
Elvesztette magyarnak gyönyörü földét:
Talán mérges Python
ismég fölébredett?
7.
Ha
az, majd leszállok földre magas égbül,
Két hegyes dárdámmal megmentem
mérgétül
Sárkánnak magyarokat, s veszedelmétül.
De, igy tetszik, tábort
látok amott szélrül.
8.
Ah,
hitetlen törököt látom mezőben!
Ezt jobban sárkánnál gyülölöm
szüvemben.
Haj, hitetlen ebek! ha volna erőmben,
Mind elvesztenélek
haragos kedvemben.
9.
De
jól van, mert látom, nem igen örülnek,
Sőt sürü sirással égben
üvöltenek.
Ne adj, ne adj szerencsét, Isten, ezeknek!
Engedd, magyar
kéztül fottig elvesszenek.
10.
Áldott
légy, jó Zrini, ki igy őket rontád,
És hitetlen testeket halomban
rakád,
Ugyanis tetüled vár minden jót hazád;
Ezért, és jó hirért, éltedet
te ne szánd."
11.
Szulimán
de őszül az széles táborban,
Szüve gondokban hül és nagy busulásban.
Zrini
megmutatta már kétszer két harcban,
Tovább mit reménlhessen Pannoniában.
20.
Világrontó
Szulimán szüvét igy törte,
Okos fő tanácsiért gyorsan elkülde;
Szokolovics
Mehmet ezeket meggyüjté,
Császár sátorában renddel leülteté.
21.
De
császár leülni nem akar közikbe,
Hogy változást rajta senki ne
esmérne,
Egy röjtök sátorbul dévánt titkon nézte,
Szokolovics Mehmet
beszédét igy kezdte:
23.
"Az
hatalmas császár, szultán Szulimán chán,
Kinek az hold szolgál, kinek birtoka
van
Tengeren és vizen, ki az ég alatt van,
Élni tanácstokkal ebben helyben
kiván.
28.
Senkit
azért, vitézek, az vakmerőség
El ne ragadjon, és meggondolt
vitézség,
Mert Zrini horvát bán ollyan ellenség,
Ki ellen lesz káros
oktalan sietség"
29.
Igy
végezé szovát Szokolovics Mehmet.
Rustán, császár veji, elkezdé
beszédét;
Ő ül vala első nagy kajmekán mellett.
Méltósággal fordétá
mindenre szemét:
34.
"Hirrel
viseltetnek az hadakozások;
Nem, mint mi gondoljuk, szók legkisebb
dolgok;
Ettül rontattatnak hatalmas táborok,
Evvel vesztnek, nyernek
világi császárok.
35.
Mi
penig semminek gondolván ezeket,
Sánc nélkül, vakmerőn szállottuk
Szigetet,
Napvilággal alá hoztuk seregeket,
Nem tartván istrázsát, sem
titkos kémeket.
36.
Igen
megfizettük vakmerőségünket,
Mert ezen az mezőn hullattuk vérünket;
Igen
bűven most is látjuk holttesteket,
Látjuk Almás vizét, forgat
embereket.
43.
Az
mi penig várnak vételét illeti,
Sánccal köröskörül azt kell nékünk
venni;
Ugy kaurok miránk nem tudnak kijünni,
Rövid nap kár nélkül fogunk
benn örülni.
44.
Rontsuk
el ágyukkal földdel tölt bástyákat,
Szárasszuk ki ásással vizes
árkokat,
Lapát és golyóbis veszi meg várokat,
Vesztég ülve nézhetjük holt
kaurokat."
45.
Ily
szók után Rustán még helyére üle,
Másfelől tatár Delimán talpra
kele.
Ennek teli méreggel haragos szüve,
Rustán ellen bátran osztán szólni
kezde:
49.
"Hirrel
viseltetnek az hadakozások,
Tahát törököknek hirt nyernek az ásók.
Nem
rókáknak, borzoknak Sziget szállások,
Az kit kivájhatnak mindenkor pór
ásók.
50.
Bujjon
el őmaga, az ki fegyvertül fél,
Vesse el szablyáját, ki futó, mint az
szél,
De az mi szüvünket, mely fegyverben reméll,
Nem látja földben ásva
ez a' fényes dél.
54.
Nem
ásó, nem kapa az mi győzedelmünk,
Hanem rettenetes acélyos
fegyverünk;
Evvel Szigetvárát hamar porrá tesszük,
Evvel nevelködik hirünk
s vitézségünk.
55.
Ne
kérdezd, hon megyek én Szigetvárában:
Hogyha kijün Zrini, én is ő
nyomában
Bemegyek Szigetvárnak nagy kapujában;
Hozzon kapát, ásót,
az ki bizik abban."
56.
Ily
szókra Rustán szüve megkeserödött,
Ismég talpra álla az kajmekán
mellett,
De vitéz Delimán nagy haraggal kiment,
Nem méltóztatik várni
Rustán beszédét.
57.
Messzi
Demirhámtul tanács rendi vala,
De mérgessen ő is kiáltván fölálla:
"Én is
nem kapálni jüttem ez vár alá;
Ha az kell, én teszek szert ezer
asapra.
59.
Delimán
jó tanácsát én is javallom,
És tovább ily gyalázatot nem hallgatom.
Ki
szereti jó hirt, minket követ, tudom."
Ily szókkal Demirhám kiment
sátorajtón.
60.
Rustán
csaknem észi mérggel kezét, lábát,
Hogy ezek megnevetik ő jó tanácsát:
"O,
balgatag nemzet! fohászkodva kiált,
Nem ember, de oktalan és dühös állat!
62.
De
mit törődöm én más esztelenségén?
Jobb lesz vesztég ülnöm sátor
kerevetén,
S csudálkoznom ezeknek nagy vitézségén,
Ha ugyan veszni köll
dolgunknak, ám vesszen."
63.
Rustán
az sátorbul haraggal kilépék;
Petraf, ki Gyulát megvévé, emelkedék
Talpra,
s igy szólla az török vezéreknek,
Az kik várván Petráfra minnyájan
néztek:
73.
"Az
élő Istenért, tegyétek félre mast
Kiki maga szüvébül nagy
visszavonyást!
Mindenik eszébe juttassa ezt bizvást:
Császárunk,
tisztességünk velünk vagyon mast.
74.
Az
mi penig Sziget vételét illeti,
Mindenik őmagában megesmérheti,
Hogy ha
táborunknak nem lesz kerületi,
Könnyen török császár eztet
elvesztheti.
78.
Ha
kijün Zrini bán valamikor harcra,
Mi is ne maradjunk akkor ebben
sáncba;
De ne tanácstalanul, mert lesz kárunkra,
Hanem rendelt seregben
menjünk ő reá.
79.
Ez
az én tetszésem, de ha túd ki jobbat,
Mondja meg, nem gyujtja azzal
haragomat;
Örömest is hallom más ember tanácsát."
Itt Petraf elvégezvén,
leül és hallgat.
80.
Mindnyájan
Petraf tanácsát helyén hagyák,
Ezt jónak, hasznosnak mindnyájan
kiálták;
Osztán, fejet hajtván renddel kajmekánnak,
Sátorbul magok
szállásokra oszlának.
81.
Az
tatár Delimán császárhoz bemene,
Mert régen kéredzett, s néki igy
beszélle:
"Vitéz töröknek hatalmas fejedelme,
Hallgasd meg, mi okért
jüttem te elődbe!
85.
Engedd
meg, hogy hat erős vitéz közülünk
Zrinit s más ötöt halálos bajra
hijuk.
Hiszem Istent, tenéked kezedben adjuk
Zrinit, Szigetvárát is
mindjárt megbirjuk.
88.
Az
te seregedben más is találkozik,
Az ki illyen fáradságtul nem
irtozik.
Elhittem, vitéz Demirhám el nem bujik,
Sem Idriz Zagatár ettül
nem rettenik."
96.
Szulimán
de látja Delimán haragját,
És az bajvivásra elszánt akaratját,
Igy szól:
"Meg nem szegem te akaratodat,
Ugy légyen, valamint te akarod magad.
97.
De
jobb alkalmatosság szükséges erre;
Most penig másképpen micsoda
ereje,
Próbáljuk, Zrininek; ágyukkal Szigetre
Kell minekünk mennünk; most
van annak helye.
98.
Hogyha
nem árthatunk avval mi Szigetnek,
Akkor leszen keleti vitéz
kezednek.
Mindnyájan bennünket most megnevetnének,
Ha ily vitézinket ok
nélkül vesztenénk.
99.
Fiam,
én szeretlek, szeretem hiredet,
Vedd ki hát belőlem minden
kétségedet;
Ennek az dolognak tudom jól idejét,
Bizd rám vitéz szüvednek
csak egyik részét."
Pars nona
(Kilencedik ének)
1.
Hova
ragadtattam én könnyü pennámtul?
Holott tanulhatnék Dedalus fiátul:
Kis
készülettel indultam tengeren túl,
Kis elme ez, ki ir nagy Atyám
dolgárul.
2.
Kiván
nyugodalmat vers és historia,
Nem haragos Márssal lakik Musák fia;
Hangas
dob, trombita Apollót nem hija
Verscsinálásokrul harcra s viadalra.
3.
Engemet
penig, midőn irom ezeket,
Márs haragos dobja s trombita felzörget.
Ihon
hoz házamban füstölgö üszöget
Kanizsai török; óltanom kell eztet.
4.
Még
sem tanácstalanúl kezdtem munkámat,
Tudván ez dologhoz nagy
tartozásomat.
Nem röjtöm Istentül vett talentumomat,
Kézzel is, ha lehet,
követem Atyámat.
5.
Fáradhatatlanul
Ali Kurt forgolódik,
Három helyen tüle nagy sánc csináltatik,
Az honnan
ágyukkal Szigetvár lövetik,
Nappal és éjjel is bástyája töretik.
6.
Két
napja mult már el, Zrini Szigetvárbul
Nem megyen ki harcra, igen nagy
okokbul,
Noha minduntalan vitéz Deli Vidtul
Kérettetik, bocsássa hogy
Szigetvárbul.
7.
De
Zrini Deli Vidnak igy beszél vala:
"Az ki az szerencsét meg nem
zabolázza,
Hanem mindent elereszt erős szájára,
Végtére is veszélyre aztot
ragadja.
8.
Még
mindeddig szerencse mivelünk tartott,
Isten kegyelmébül győzödelmet
adott;
De mivel forgandó, ha kezd adni hátot,
Egyszersmind ránk burit
veszélyt s ártó habot.
9.
Higgyed,
nem heában nyugodtam én itt benn,
Nagy dolgokat forgattam gondos
szüvemben.
Ha törökök elbiznák magok ez helyben,
Akarnám, gondolnák,
vagyunk félelemben:
10.
Akkor
véletlenül mi reájok mennénk,
Kárt és veszélyt nagyot köztök
cselekednénk,
Azalatt császárnak talán hirt küldhetnénk,
S talán tüle
hamarább megsegittetnénk."
11.
Igen
javallá Vid az ura tanácsát,
És legottan mindjárt fölajánlá magát:
"Ha
akarod, uram, én fáradságomat
Érted nem restellem, sem vérem hullását.
12.
Vagy
éjjel vagy nappal mondod, megindulok,
Törökök közt megyek, mert nyelvökön
tudok,
Hogyha mesterséggel semmit nem használok,
Erővel, kardommal mégyek
őáltalok."
13.
"Édes
vitéz szolgám (igy felele Zrini),
Nem kell te vitézségedben kételkedni,
De
tenéked Szigetet el nem kell hadni,
Itt énvelem együtt kell aztot
őrizni.
14.
Talán
rendelt Isten mást erre dologra,
Ki kevesebb kár nélkül ezt
fölvállalja."
Zrini Deli Viddal igy beszélnek vala,
Azonban szólton szól
Ali Kurt ágyuja.
15.
Erős
Radivojon rendi istrázsának
Vala, és mellette Juranics vajdának.
Ezek kapu
fölött vigyázásban voltak,
Radivoj igy szólla másik barátjának:
16.
"Juranics
vajda, édes vitéz barátom,
Nézd, min gondolkodom, édes jobbik szárnyom!
Az
mi jó urunkat nagy gondokban látom,
Mint magyar királynak törökrül hirt
adjon.
17.
Mindenütt
jól tudom az kalauzságot,
Éjjel vihetek végben én illyen dolgot.
Mig
felkél, megvárom az szép holdvilágot,
De előbb megmondom az urnak ez
dolgot.
18.
Higgyed,
oly nagy merézség szállott szüvemben,
Az minemüt soha nem tudok
éltemben,
Ugy tetszik, nappal is az török seregben
Kézzel magam nagy
dolgot vihetnék végben."
19.
Mikor
vajda Radivoj beszél illyeket,
Az másik vajdának fölgyujtá az
szüvét,
Juranicstul azért lén illyen felelet:
"Hová hagynál, Radivoj,
tehát engemet?
20.
Egyedül
ily veszedelemre magadat
Akarnád-é vetni, s itt hagyni társodat,
Az mely
szeret tégedet, szintén mint magát?
Futsz, Radivoj, tülem s én szüvemtül
tahát?
27.
Te
haszontalanul hitegetsz engemet,
Soha meg nem lágyitod az én
szüvemet;
Szállitson szerencse minden veszedelmet
Én ifju fejemre, de
elmegyek veled."
28.
Igy
megyen két vajda Zrini eleiben,
Az hol Deli Viddal van
beszélgetésben.
Elöl szól Radivoj: "Ne csudáld szüvedben,
Uram, hogy mi
ketten jüttünk te elődben.
29.
Láttuk
az bástyákrul nagy esztelenségét
Az mi ellenségünknek, és
henyélését;
Tegnap sok itallat terhelték fejeket,
Most bizvást alusznak,
nem esmervén minket.
30.
Ha
engeded, éljünk szerencsével mi mast,
Ketten általmegyünk az táboron
bizvást,
Hirt viszünk császárnak, mely Bécsben vagyon mast,
Micsodás
ellenség van Sziget körül mast.
31.
Én
itt mind jól tudom körül az föld csinnyát;
Arra megtanitott untalan
vadászat;
Megbujjuk mi lopva az török táborát:
Ad Isten szerencsét, az ki
mindent adhat."
32.
Itten
örömében Zrini könyvet hullat,
Megölelvén őket, az égben fölkiált:
"O,
hatalmas Isten, ki vered hadakat,
Nem elegendőül téged nyelvem áldhat,
33.
Nem
akarsz elveszteni még szintén minket,
Mivel adsz közinkben ily erős
szüveket.
De mi elegendő lesz ti érdemetek,
O, minden dicséretre méltó
vitézek?"
37.
Igy
adnak választot az két vitéz vajda:
"O, hatalmas vitéz, Szigetnek nagy
ura,
Ajánlásod böcsüljük, de tedd máshova,
Nem ösztönöz adomány minket
próbára.
38.
De
ád az jó hir-név nékünk erre szüvet,
Mellyet irigy üdő tőlünk el nem
vehet,
Csak jó egészségben maradjon te fejed,
Mindenkor megtaláljuk
nálad ezeket."
39.
Mikor
elereszté Zrini vitézeket,
Deli Vid az ajtón kikéséré őket,
Mindeneknek
ada szép emlékezetet,
Avval ajándékozá az vitézeket:
40.
Magáról
elvévé, adá Radivojnak
Bőrét nagy arabiai oroszlánnak,
Mellyet elvett
testérül Abdus Elamnak,
Életével eggyütt Singér bék fiának.
41.
Szép
arannyal varrt üngöt vörös atlacbul
Azután Deli Vid levévé magárul;
Ő ezt
levonta szerecsen Hamvivánrul,
Juranics vajdának adá ajándékul.
42.
"Kivánom,
szerencséssen ezt viseljétek",
Igy monda Deli Vid; de többi vitézek
Ki
kardot, ki sisakot ada nekiek;
Fegyveressen osztán kapu felé mennek.
43.
Vala
oly órában, mikor minden állat
Legcsendeszebben magának nyugodalmat
Vesz;
juhász, szántó aluszik kedves álmat,
Juhok mellett nyugszik kuasz, mely
megfáradt.
44.
Akkor
az vitézek kimennek mindketten,
Hiják segítségül Jehovát szüvökben,
Vannak
bátorságban és nagy reménségben,
Mindenfelől vigyáznak nagy
sötétségben.
45.
Nem
menének vártul igen messzi földre,
Látnak sok törököt az gyöpön
heverve,
Gondolkodnak: menni volna legjobb merre,
Hon inkább az török
eszben nem vehetné?
46.
Bizony
két vad farkashoz hasomlók ezek,
Mikor mindenfelé azok barmot
néznek;
Mindenökre örömest ők elmennének,
Végre hon legtöbb ordít, arra
ügetnek.
47.
Radivoj
Juranicsnak azt mondja titkon:
"Az nyomunkra vigyázz, édes vitéz
társom.
Én elől csinálok utat nagy hatalmon,
Mert feküsznek törökök
részegek ihon."
50.
Valamerre
megyen két vajda fegyverrel,
Fest sátort és földet bővön török vérrel;
Sok
név nélkül való nép kard miát hull el,
Két vitéz kéz miát mezőn szerte
széllel.
51.
Két
táboron vágták már által magokat,
Még sem vészik eszekben szörnyü
károkat
Az részeg törökök, bor miát nem láthat
Akarmely okos is; rossztul
jót nem válthat.
52.
Harmadik
táborban, hon Szulimán fekszik,
Két vitéz oroszlány haraggal érkezik:
Apró
sátorokat ők mind elkerülik,
Jönnek egyben, az hol Kadilesker fekszik.
54.
Juranics
karddal megy lassan ő ágyához,
Két kezével nyula éles
szablyájához,
Felemelvén csapá meztelen nyakához,
Legördül az feje az szép
zöld pázsithoz.
55.
Valamint
eszbe vé ezt az ő inasa,
Kiált; nem sokáig de lén kiáltása,
Ura után küldé
Radivoj csapása
Szerencsétlen lelkét mélységes föld alá.
56.
Kadilesker
mellett egy aranyos zofrán
Fekszik bársony vánkoson török alkorán.
Ezt
jelért Juranics, hogy volt illyen próbán,
Magával elvivé, Radivoj igy
szólván:
57.
"Véghez
ment, Juranics, mi minden szándékunk,
Utat törökök közt magunknak
csináltunk;
De tovább szerencsével nem jó játszanunk,
Jerünk ki közzülök;
nem jó itt mulatnunk."
58.
Mindaddig
kerülék az sok sátorokat,
Végre kimenének, az hol vége szakadt
Az széles
tábornak; Almás vize partját
Jobb kézre elhagyák, s nem nézik az útat.
59.
Nem
messzi tábortul háromezer tatár
Járja az istrázsát, s ott Idriz
zagatár
Vagyon személyével; ő köröskörül jár,
Hogy hátul kaurtul ne essék
semmi kár.
60.
Ezek
eszbe vévék az két vitéz vajdát,
Az ki elöljáró, "Kimszi! Kimszi!"
kiált.
Már semmi reménséget eggyik sem láthat,
Mindenik erdő felé fut, az
mint futhat.
61.
Már
nem fél Radivoj, mert bement erdőbe,
De másik nem vala ollyan gyors
erőbe;
Eztet az tatárok vevék kerületbe,
Ugy hogy nem maradott semmi
reménségbe.
62.
Radivoj
visszanéz, s nem látja az társát;
Gondold meg az ő rettenetes
bánatját.
"Juranics! Juranics!" sürü erdőn kiált,
De nem más, csak Echo
néki bus választ ád.
63.
"Juranics!
Juranics! én hova hagytalak?
Micsodás ebeknek prédául adtalak?
Hon
keresselek már, és hon találjalak?
Micsodás föld hátán téged
nyomozzalak?"
64.
Igy
búsul s igy kiált, s nyomra visszamegyen,
Hogy valamint Juranics nyomát
esmérjen.
Hát nagy kiáltást hall; arra visszamegyen,
Látta Juranicsot,
hogy török közt légyen.
65.
Mit
csináljon maga, s micsodás fegyverrel
Szerelmes társát török közzül hozza
el?
Nem használ, ha maga rá megy személyével,
Avval semmit társának, ha
ottan vesz el.
66.
Szép
aranyas kézij az óldalán vala,
Mellyet azon éjjel töröktül nyert vala,
Ezt
gyorsan pusdrábul nyillal kiragadá,
Nyilat idegestül az füléhez vonyá.
67.
Röpül
az tollas nyil, Sabaszot mellyébe
Találá, és megjárá szintén középbe,
Ő
halva leesik társának ölébe,
De társát másik nyil találá bal fülbe.
68.
Ott
Juranics körül hat holt tatár fekszik,
Ki miát legyen ez, sohun nem
tudatik;
Azonban Idriz vezér oda érkezik,
Ő szeme láttára két tatár
elesik.
69.
Elbusúlt
az vezér, nem látja, ki csinált
Sok vitézi között gyorsan ennyi
halált;
Igy mond Juranicsnak, kivonván szablyáját:
"Te fogsz mindnyájokért
fizetni egy halált."
70.
Nem
tarthatja tovább Radivoj bánatját,
Oda rugaszkodik, az hun látja
társát.
"Engem, engem, vitézek!" messzirül kiált,
"Engem öljetek meg, nem
az én társomat!
71.
Én
voltam az oka azok halálának;
Én, nagyobbik feje ennek az próbának
Semmit
nem mivelt ez, de nem is árthatnak
Ily gyermekek, mint ez, ily hatalmas
hadnak."
72.
De
kegyetlen tatár annak vádolását
Füle mellett ereszti, s fejében
szablyát
Juranicsnak vágja; ő leburul hanyatt,
S vérrel kiereszti lelke
tisztaságát.
73.
Leesik
Juranics, mint egy szép virágszál,
Kit kegyetlen munkás nagy vassal
lekaszál,
Avagy ha tövébül kidül liliumszál,
Mely szép növésében tavaszi
mezőn áll.
74.
Mint
fene leopárt, ha elveszti kölkét,
S ha előtalálja vadászok seregét,
Rájok
mérgét, fogát, rájok viszi körmét,
Dárdát halomban ront, s ott veszti
életét:
75.
Igy
dühös Radivoj ellenségre megyen,
Az nagy seregek közt Idrizt tartja
szemén,
Sok száz fegyverütést magára fölvészen,
Nem gondol, társáért mert
majd boszut tészen.
76.
Idrizt
seregek közt immár megtalálta,
Egy csapásban ketté derekban
szakasztá,
Maga is sebek miát esék hanyattá,
Társa mellett lelkét Istenhöz
bocsátá.
77.
O,
áldott, o, boldog, o, erős vitézek!
Ha mit az én magyar verseim
tehetnek,
Soha ti dicséretre méltó hiretek
Meg nem hal, mig folynak
alá sebes vizek.
78.
Mig
az nap meg nem áll, mig az magyar nemzet
Karddal oltalmazza az keresztény
hitet,
Élni fog nevetek; ti penig az Istent
Örök boldogságban mostan
dicséritek.
79.
Azonban
Deli Vid külső palotában,
Az Ur háza előtt esék mély álomban;
Csak oly
fegyveressen, sisakban, páncérban,
Ülve alszik vala egy széles
ablakban.
80.
Egyszersmind
felugrék, mint egy eszeveszett,
Az urához mene, és igy szólni
kezdett:
"Uram, minden reménség szüvembül esett:
Ihon az két vajda is
mostan elveszett."
81.
Csudálva
hallgatja jó Zrini ezeket,
És választul adja okossan eztet:
"Miért hagyod
sirnya te kemény szüvedet,
Mint egy kis leánzó? tarts meg könyveidet.
82.
Nem
illik tehozzád, sirj mint egy üdőtlen,
Nem szállhat vitézre szerencse
véletlen;
Gonoszt készen várnunk kell nékünk szüvünkben,
De nem csak
egykor, hanem minden üdőnkben.
83.
Most
már azon kérdezlek: te hon hallottad
Két erős vajdának kegyetlen
halálát?"
Nem tarthatja Deli Vid de maga sirását,
Felel az urának illyen
okos szókat:
84.
"Ne
csudáld szüvemet, hogy keservessen sir,
Mert igen általverte az kegyetlen
hir.
Nem mindenkor magával ember szüve bir,
Ha az tüle elvész, kit
szerencse igér.
85.
Elmém
gondolatját hogy inkább enyhitsem,
Előbb leültem vala egy
sellyeszékben,
Alig huntam vala be fáradott szemem,
Ihon vitéz Radivoj
jüve előmben.
86.
Ollyan
fegyveressen bizony ütet láttam,
Valamint magamtul mikor elbocsáttam,
De
sok kemény sebben és bű vérhullásban;
Alig, hogy ki légyen, esmerhetni
tudtam.
87.
Száz
helyen megnyitott az ő vitéz mellye,
És még annyi sebet hordoz vitéz
feje.
Sisak, oroszlánybőr, mely őtet födözte,
Sok megaludt vérrel van
beförtőztetve.
89.
Hogy
szólok őhozzá, nékem tetszik vala:
,Ki bánt igy teveled, oh, te vitéz
vajda?
Ezt az megaludt vért, mely tested csunyitja,
Kicsoda belőled
fegyverrel ontotta?
90.
Nem
igy várt tégedet szigeti kapitán,
Az ki tefelőled van nagy
gondolatban;
Szigeti sereg is nagy reménségben van,
Segétsége lészen
vitézséged után.'
91.
Ő
penig ezekre énnékem nem felel
Semmit is, csak néz reám szomoru
szemmel;
Sok ohajtás után végre horvát nyelvvel
Eztet mondja nékem nagy
keserüséggel:
92.
,Mig
Isten akarta, Deli Vid, én éltem,
De keresztény hitért most halált
szenvedtem
Juraniccsal együtt, s most elődben jüttem,
Én meztelen lélek,
töröknél van testem.
93.
Semmit
ne irtózzál, Deli Vid, éntülem,
Nem sok üdő mulván leszesz eggyütt
velem,
Mert mártyromságot néked is az Isten
Mind urastul eggyütt rendelt,
s helyt az égben.
94.
Ne
felejtkezzél el azért vitézségrül,
És ne is rettenj meg az pogány
töröktül,
Én erőt tenéked kérök az Istentül;
Isten légyen veled, maradj
meg vitézül.'
95.
Igy
monda, s eltünék, mint gyors szél előttem,
Mint egy könnyű árnyék az
levegőégben;
Heában utánna futok, hogy öleljem
Háromszor, de csak esék
kezem semmiben."
96.
Alig
végezhette Vid szomorú szavát,
Hogy bástyákrul hallának iszonyu lármát.
Az
török táborban nagy zöndülés támadt,
Mert most vették eszekben
kárvallásokat.
97.
Ihon
az holt vezért az tatárok hozzák,
Fényes zászlójokat ők földre
forgatták,
Rettenetes zajjal urokat siratják,
Fegyverét s jó lovát teste
után hozzák.
98.
Máshul
Kadileskernek temetés készül,
Csaknem egész tábor arra az helyre gyül.
Ott
áll Mihaliogli, ott sok vezér körül,
Csudálják, ily dolog lett csak két
vitéztül.
99.
Siratja
Szulimán az nagy Kadileskert,
Mert nálánál soha okosbat nem esmert.
De
sátorbul kijünni császár nem is mert,
S azért rajta senki változást nem
esmert.
100.
Mindkettőt
egy helyre az vezérek vivék,
Azután mindenbül őket vetkőzteték.
Arabiai
balsamummal megkenék,
Egy nem mély verömben mind az kettőt tevék.
101.
Temetések
fölött kiáltnak az hozsák,
Kétségben ne essenek, azon biztatják,
Sok
dervis s talismán Mahometet hiják
Nékik segétségül, s azután ott hagyák.
Pars decima
(Tizedik ének)
5.
Bátor
szüvel szokott szerencse játszani,
De bátor őnéki nem szokott
engedni.
Valamint kormányos habbal tusakodni
Tud, ugy kell bátor szüvnek
evvel küszködni.
6.
Kissebbedik
s lágyul szüve félénkeknek
Gonosz szerencsében, de nem, jó Zrininek;
Sőt,
nő bátorsága, ha veszedelemnek
Látja öregbülését, s rossz
szerencsének.
7.
Látja,
hogy megégett Szigetnek városa,
Ágyuk miát ledült várnak egy
bástyája,
Készül már ostromhoz sok jancsár s gyumlia,
Sok százezer ember
veszélyére látja.
8.
Mint
sivó ördögök, ostromnak idejét
Várják vitéz törökök, az harcnak
jelét;
Kivánják, szomjuhozzák jó Zrini vérét,
S ő vérével együtt az több
keresztyénét.
9.
Külső
s belső váras már töröknél vala,
Mellyet Zrini jó esszel maga
elhagya,
Mert minden erejét az várban behozza,
Azt feje álltáig tartani
akará.
10.
Megzöndült
azonban sok dob és trombita,
Sok kevert népet ütközetre indita;
Sok lovast
bátor szüv néki bátorita:
Elhagyván jó lovát, gyalog harcra futa.
11.
Az
ledült bástyára jün vitéz Demirhám,
Utánna hatezer jancsár és
szpahoglán,
Megy kapura erős s nagyszüvü Delimán,
Utánna nyolcezer tatár
és musulmán.
12.
Háromezer
arnaut, kétezer karamán,
Háromezer cirkas Aigas basa után
Visz harmadik
felől lajtorjákat hátán;
Ott van Singir zagatar, szerecsen Kénán.
13.
Az
várban peniglen piacon áll vala
Zrini bán, kezében van aranyas
dárda,
Utánna az sereg áll vala csoportba,
Urának szép biztató szavát
hallgatja.
14.
Henyei
bástyáján, az mely volt leromlott,
Radován Andrián száz gyaloggal
állott.
Az kaput őrzötte száz karddal Péter Bot;
Mindennek maga rendi
illyen helyt osztott:
15.
Az
hova Aigas basa készit lajtorját,
Deli Vid száz karddal őrzi azt az
bástyát;
Novakovics Iván mellette másikat,
Minden készen várja ellensége
kardját.
16.
No,
kiomlik sáncbul török sok számtalan,
Nem jütt ennyi ki trójai ló
oldalán;
Ki csákánt, ki baltát, ki szablyát oldalán,
Ki hirtelen halált,
puskát viszen hátán.
17.
Viz
árokja térdig ér az törököknek,
Mert az több vizet előbb kieresztették;
De
erre is szalmát és vesszőt vittenek,
Hogy könnyebben ostromnak ők
mehessenek.
18.
Visz
legelöl Demirhám dárdát kezében,
Paizst az másikban, ráró-toll
fejében.
Mellyén van kuracély; s maga jün elsőben,
Hoz halált, hoz
veszélyt ez vitéz Szigetben.
19.
Bátran
neki indult az vár árokjának,
Nem gondol semmit is, hogy társai
hullnak,
Mellette s fölötte ónok sürün járnak,
Sokak közép mellyén az
vasban akadnak.
20.
Ő
kézzel, ő szemmel, ő bátor járással
Biztatja társait haragos
torkával,
Mikor oda érkezik, hon megnyitott fal
Radovánt mutatja
száz vitéz szablyával.
21.
Mint
az mérgös sárkány, közel látván prédát,
Késziti mérgös körmét s vérszopó
torkát,
Dühösséggel éleséti horgas fogát,
Méregben usz, méreggel felfujja
magát:
22.
Ugy
Demirhám ballag s kegyetlenül hallgat,
Méreg nem ereszti torkábul az
szavát,
Csak bömböl magában s tartja nehéz dárdát,
Pokinak általveri
széles oldalát.
23.
Ledül
Poki Gergely, s bőven hányja vérét,
Vérrel kibocsátja ő magábul lölkét,
De
mindjárt megtalálta ott temetését,
Mert kétszáz megholt török befödé
testét:
24.
Mert
Radován maga kezével két huszat
Rá halomba raka, vitéz jancsárokat.
Medvei
Benedek Testoglint s Operkát
Megöl ő fölötte, és más tiz muszurmánt.
25.
Orostoni
Péter levágja Saladint,
De Demirhám ütet, erős Orostonit;
Malkuch Huszárt,
Szelim Balázst és Gerdeit,
De Bosnyák Benavirt, Ramadánt,
Huszaint.
26.
Achmedani
aga neki bizta magát,
Megyen Radovánra, s őnéki igy kiált:
"Esmered-é,
kaur, az vitéz Achmedánt,
Az ki majd megcselekszi, hogy légy föld
alatt?"
27.
Mind
az két kezével hozzá vág, igy szólván,
De amaz felvészi az csapást
paizsán;
Igy az vitéz vajda néki felelt osztán:
"Én pedig vagyok vajda
horvát Radován."
28.
Nem
szól többet, de csap hozzá kegyetlenül,
Amaz halva az földre eleiben
dül,
Lelke testét ott hagyván föld alá röpül,
Vértül s melegségtül
egyszersmind teste hül.
29.
Legtöbbet
Demirhám maga cselekeszik:
Keze miát Haszanovics ott elesik,
Azután
Penezics tüle ölettetik,
Hajdu Mátyás, Nagy Máté előtte fekszik.
30.
De
Radován előtt hentereg az vérben
Pirim, Buluk bassa s tíz más török
sebben.
Öszvekeveredtek már ebben az helyben
Török és keresztény nagy
kegyetlenségben.
31.
Ki
fél holt eleven, kiáltja az társát,
Ki rettenetesül kemény földön
jajgat;
Vér és fegyver között hallik hangos szózat,
Azt tudnád távulrul,
hogy az ég leszakadt.
32.
Fekszik
holtak között, noha még eleven,
Vitéz Szlamenovics (mert lába
térdében
Eltörött szegénnek); ő kiált az égben,
Káros puskát átkozza török
kezében.
33.
De
mikor közel megy ehez Terhat aga,
Földrül az töröknek ruháját
megkapja,
Más kézzel mellyében dárdáját taszitja,
Halva maga mellé az
törököt vonja.
34.
Ő
Demirhámhoz is üt fáradt erővel;
Esztelen, nem tudja, hogy nagyobb
erővel
Kell eztet megölni; Demirhám fegyverrel
Felvészi az csapást, és
nagy szerénséggel
35.
Fejét
elválasztja testétül legottan.
De erre érkezék szintén nagy Radován;
Mint
az préda fölött két vitéz oroszlán,
Öszvemennek, szüvökben lángot
hordozván:
36.
Ugy
két vitéz megyen öszve bátorsággal.
Legelső Demirhám csap ehhez
szablyával,
De vajda felveszi erős paizsával,
Ugyan ez is mindjárt hozzá
csap nagy kárral.
37.
Hozzá
csap, de eltörik szablya kezében
(Áruló, elhagyá urát ily
veszélyben);
Fegyvertelen markát hogy nézi keserven,
Demirhám ketté vágja
sisakját éppen.
38.
Mindazáltal
nem ijed az vitéz vajda,
Noha feje ütéstül megszédült vala,
Paizzsal
befödvén magát, fut kard alá,
Haragos ellenségét oldalban kapá.
39.
Örömest
elválnék Demirhám vajdátul,
Mert karddal nem férhet hozzá szorosságtul,
De
amaz nem ereszti messzi magátul,
Hát birkodni kezdtek mindketten
haragbul.
40.
Imide-amoda
űk hányják magokat,
Botlástul, eséstül jól őrzik lábokat;
Szoritja magához
szerecsen az vajdát,
Vajda ismég őtet, mint legjobban tudhat.
41.
Mikor
méz-szag medvének orrában esik,
Utánna mászkálván bükfárul
leesik,
Körmével s fogával az fára haragszik,
Szaggatja heában heát
gyökeréig:
42.
Igy
ez mind az kettő egy másik körül jár,
Egymásnak fejére kárt kivánsággal
vár,
Demirhám haragos, mint hótul nőtt viz-ár,
De másik engedni éltéig
nem akar.
43.
Utolsó
fonalát éltének forgatják
Nagy Radován vajdának kegyetlen Párkák,
Mert
mihant érkezék háta megé Durak,
Vajdában beveré felét dárdájának.
44.
Az
fekete földre ledül szegény vajda,
De még is szerecsent maga után
vonyá.
Félholtan földön is ellenségét marja,
Mig szegényt tellyességgel
lölke elhagyá.
45.
Megzördült
kemény föld az két vitéz alatt.
Láttad-é ledülni régen nevelt
tölgyfát,
Kit erős kötéssel borostyán lehuzhat?
Igy fekszik Radován
holtan pogány alatt.
46.
Rettenetes
Demirhám az földrül felkél,
Megyen több ellenségre, mint az forgószél;
Nem
meri megvárni senki őtet, mert fél,
Mert vagyon kezében nagy halál, nagy
veszély.
47.
Elhagyák
az bástyát vajdátlan vitézek,
Futnak ide s tova, mint kicsin gyermekek;
De
ihon jün Dandó, hoz gondot töröknek,
Száz vitéz szablyával segét futó
népnek.
48.
Kevés,
Dandó Ferenc, az te segitséged:
Hogyha Zrini maga fejével öregbet
Gyorsan
nem hoz, elvesztitek ti Szigetet,
Mert dült bástya bevett kétezer
törököt.
49.
Mindent,
az mi lehet, Dandó maga tészen,
Mert sok ezer ütést paizsán
fölvészen:
Számtalan törököt lefektet egy helyben,
Mint óriás, gázol
ellenség vérében.
50.
Másfelől
Delimán jut immár kapuhoz,
Ő halált, ő veszélyt erős kezében hoz;
Nagy
dárda kezében hasomló tölygyfához,
Avagy rettenetes
gállyaárbocfához.
51.
Több
bátorság esék Bot Péter szüvében,
Hogysem az mi kellött volna ily
üdőben,
Mert ő harcra kimegy török eleiben,
Megvetvén törököt, bizik jó
szüvében.
52.
Kapuját
megnyitja szép Szigetvárának,
Ottan eleiben áll nagy Delimánnak,
De
Delimán éltét elveszi két hatnak,
Kik Bot Péter előtt serényen harcolnak.
53.
Péter
is másfelől kárt tészen törökben,
Mert Murtuzán ledűl előtte nagy
sebben,
Sabán is, Bichir is, Pechliván Eöszven,
Sas Fábián előtt fekszik
Nuh Mohacen.
54.
Áll
vala Embrulah aranyas fegyverben,
Szkofiummal varrott kápa van
fejében,
Cifrált jancsárpuska mind az két kezében,
Kemény bagdati kard
fütyög hüvelyében.
55.
Nezér
Cselebinek vala kedves fia,
Minden tudománnyal mert elméje rakva,
Ő
Musáknak vala szerető szolgája,
Ő kobzot, ő miszkált, ő chingiát tuda.
56.
Ő
szerecsen tökkel tett szégyent nagy Pánnak,
Énekével penig szép bilbil
madárnak,
Erdőknek Orfeus, Arion halaknak,
Második Endimio volt az
fényes Holdnak.
57.
O,
örökké szerencsés, Embrulah, lennél,
Ha hadat s Szigetet te
elkerülhetnél!
Erre Badankovics, kegyetlenb medvénél,
Megyen, visz
félelmet reá nagy erővel.
58.
Heában
Embrulah kilövi puskáját,
Mert meg nem találja az horvát leventát;
Ő penig
kikapja sereg közt Embruláht,
Mint nagy saskesellü szép hattyu madarat.
59.
Hóna
alatt viszi félénk gyönge prédát,
Ő vékony torkával segitséget
kiált.
Meglátja Delimán iffiu Embruláht,
Badankovics után fut, mint
jobban futhat.
60.
Látja
Badankovics, nem viszi békével
Az török gyermeket, szablyája
élével
Felnyitja szép torkát, mely szép énekével
Erdőt, mezőt töltött sok
gyönyörüséggel.
61.
Megáll
osztán s várja, az ki jün utánna,
Delimán mint villámás de tünik reá,
Mint
az sebes menykű, röpül nagy dárdája,
Egy szempillantásban Ivánt
elszaggatja.
62.
"Te
rontád világnak nagy gyönyörüségét,
Én penig érőtte elvettem
éltedet."
Igy Delimán beszél, s lábban nyomja testét,
Testébül dárdáját
kihuzza és vérét.
63.
Bot
Péter megbánta vakmerő probáját,
Nem meri megvárni Delimán
haragját,
Visszafut az várban, visszaviszi hadát,
Vakmerőségének vallja
gyalázatját.
64.
Nem
sokkal azután érkezik kapuhoz
Delimán, hasomló ő viznek árjához,
Mikor
fövént, dült fát, gyökeret bőven hoz,
Mert rettenetességet s kárt markában
hoz.
65.
Sok
számtalan tatár mellette elesik
Puska miát, attul de ő nem rettenik;
Nem
tud az ő szüve félni, sőt nevelik
Aztot veszedelmek, s jobban serénkedik.
66.
Egy
kis torony vala kapu fölött fábul,
Azt lerontá Ali Kurt mostan
ágyubul;
Torony emberestül Delimán előtt hull,
Ki hanyatt, ki talpra, ki
szájára burul;
67.
Kit
nehéz gerenda holtan lefektetett,
Kit maga fegyvere mellybe
sebesitett,
Kit rettenetes esés halálba kevert;
Husz volt, kettőn kivül
többi mind ott veszett.
68.
Szvilojevics
Antal, Klizurics Mikula
Egészségben toronybul leestek vala,
De mikor
Klizurics magát közben látja
Sok ezer török közt magát befoglalva,
69.
Mint
az erdei vad, dühösségben esvén,
Ha történet szerint jün vadász
seregben,
Akartva fegyverre kemény szüvel megyen,
Jól tudja halálát, hogy
ez helyben légyen:
70.
Klizurics
szintén ugy, hon sürübb fegyvert lát,
Fejét alá huzza, föltartja
paizsát,
Másik kezében penig nehéz pallosát,
Reméntelenül megy, ott látván
halálát.
71.
Szvilojevics
penig bizik gyors lábában,
Török közt s fegyver közt indult nagy
futásban,
Kapdos már bástyához, erőködik abban,
Miként fölmászhasson, s
lehessen bizvástban;
72.
De
ott éri szegént kegyetlen Delimán,
Rettenetességgel lábánál
megkapván,
Amaz föl erőködik, de csak heában,
Mert lerántja, nagy falt
véle leszakasztván.
73.
"Vélted-é,
előttem te elszaladhatnál,
Hitetlen eb, és gyorsabb légy Delimánnál?"
Igy
mond az kegyetlen néki, és nagy vassal
Megnyitja gégéjét, merre bement
halál.
74.
Milos
Badankovics az kapu mellett áll,
Másfelől Hervoics, mint két magas
töly-szál,
Az mely Dunaparton innen is, tul is áll,
Magasban többinél, s
nagyobb hatalommal:
75.
Ezek
esztelenül kis kaput megnyiták,
Hogy ellenség bejüjön, szübül
kivánják,
Mert nem sokat beereszteni gondolnak;
Többit kin szoritván,
ezeket benn vágnak.
76.
Tódul
az sok török, és mász egymás hátán,
Mindenik másik előtt bemenni kiván,
De
Hervoics immár megfélemlett dolgán,
Beteszi az kaput, vállával
támasztván.
77.
Esztelen,
mert bezárta az tatár királyt,
Mint bárányok közé haragos oroszlánt.
Milos
Badankovics néki bizta magát,
Megy szüves tatárra, messzirül igy kiált:
78.
"Nem
Krim ez, Delimán, hazádbeli földed,
Hanem Sziget-vára, az te
temetésed;
Halállal megfizeted az én öcsémet,
Ihon ez az dárda mostan
légyen tied."
79.
Elugrik
Delimán, mint az könnyü evét,
Helyt ád az halálnak, dárda üté mellyét
Nagy
Daust basának, elszaggatá szüvét;
De Delimán igy felel, felelvén nevet:
80.
"Illendőbb,
hogy késérd te öcsédnek lelkét
Feneketlen pokolban, s még utban
éred."
Nagy azimi karddal ily szók után mellyét
Felnyitja, s kibocsátja
siralmas lelkét.
81.
Hervoics
mellette megölt kilenc tatárt,
De élte vesztével ő megvallotta kárt,
Mert
heában éltét fegyverderékban zárt,
Mindkettőt elrontá az nagy azimi
kard.
82.
Egyedül
maradott az vitéz Delimán,
Mert mind elvesztenek társai az várban,
Mégis
az ő szüve oly bátorságban van,
Mintha volna közép török táborában.
83.
Sem
szaván, sem kezén, sem bátor személyén
Nem esmerni félelmet: ő jár
merevén,
Tiporja, gázolja és öli kegyetlen
Keresztény katonát, ki áll
eleiben.
84.
Minden
fut előtte, kerüli mint lángot,
Őnéki is akkor eszébe nem
jutott,
Hogy várban eresztett volna török hadat,
Csak az futó népre
viselt nagyobb gondot.
85.
De
mikor meghallák ezt az vár piacán,
Hogy várban berekedt haragos Delimán,
S
hogy nagy veszélyt tészen egyedül egy szablyán,
Alapi Gáspárral siet vajda
Stipán.
86.
Akkor
legelsőben vette magát eszben
Delimán, hogy nem jó néki késni itt
benn.
Mint szüves oroszlán sok vadászt erőben
Ha lát, nem fut, haraggal
előttök mégyen:
87.
Delimán
igy ballag karddal kapu felé,
Mert utánna fegyver-árt lát
mindenfelé;
Késéri kiáltással nép, ki lű felé,
Ki tüzet, ki vizet föllyül
hány fejére.
88.
O,
hányszor megfordult! szégyenli futását,
Szégyenli mutatni keresztyénnek
hátát,
Akar visszamenni, de esz bátorságát
Meggyőzi, kapu felé tartja
járását.
89.
Az
nagy vas lakatot, ki egy lóterh vala,
Leüti ököllel, kaput lábbal
rugá;
Igy vitéz Delimán várbul kiindula,
Hid fel vala vonva, árkot
általuszá.
90.
Okos
Aigán basa hadverő elmével
Lajtorját visz Vidra igen mesterséggel,
Sok
ezer jancsár lű partrul sürüséggel,
Bástyán nem hágy állni senkinek
lövéssel.
91.
De
itt sem aluszik az tudós Csontos Pál,
Bőven felel nékik porral és
ágyuval,
Szurkos koszorukkal, sok tüzes labdákkal;
Lajtorja-hozóknak áll
ellent nagy kárral.
92.
És
minden szándékjok ugyan semmivé lén,
Aigán csudálkozván maga
veszedelmén,
Mert ott háromezer török nélkül el-lén.
Mégis bástya
felmenésére szert nem tén.
93.
De
Demirhám ront, bont, de veszti az népet,
Csaknem maga rontja keresztény
sereget.
Rosszul áll előtte Dandó, s reménségét
Már szüvébül ereszti, s
lát kevés népet.
94.
Ezt
mikor meglátá Szigetnek Hectora,
Két seregét magával gyorsan
ragadja;
Vitéz Zrini elől maga megyen vala,
Tündöklik fegyvere, kezében
szép dárda.
95.
Röszkettél-é,
Demirhám, mikor ezt láttad,
Mint nyárfa levele? magad nem tagadtad,
Mikor
az harc után császárnak mondottad
Az harc állapatját, s igazán vallottad.
96.
Mert
nem volt orcádon akkor igen sok vér,
Mikor bán dárdáját láttad, hogy éppen
vér;
Száz törököt kézzel maga Zrini levér,
Mégis reá bátorság mindenkor
több tér.
97.
Fekszik
őelőtte Balbozán és Bilal,
Gyalog Réz, Kurt, Ali, aga Behludi Szal;
Kaszum
lelkét fujja, Szulfikár földet fal,
Vitéz Sziaus bék, Pirkuch, Porcha
Alfal.
98.
Mint
vizi óriás, bán gázol az vérben,
Henterög sok török az maga sebében;
Más s
még más törököt fektet le egy helyben,
Akkor futni indul török nem
seregben.
99.
Ki
utat nem talál, bástyán aláugrik,
Kinek keze, lába, feje
öszveromlik,
Kevés az törésre bástyán találkozik;
Heában Demirhám maga
tusakodik.
100.
Mert
az nagy szorosság akaratja nélkül
Kiragadja hirtelen az bástyán kivül.
Ő
eleget kiált: "Dur!" de haszon nélkül,
Mert az nép kivivé magát is fal
közül.
101.
Itt
már sok török hull, mint tüz előtt az nád,
Mellyet pásztor tavasszal
gyujtogat, s vigad,
Látván tüznek, szélnek kemény harcolását:
Igy hull az
sok török, és szaladton szalad.
102.
Nem
látnál egyebet pornál s magas füstnél,
Kit kovályogva visz az lengedöző
szél
Jajgatással kevert, jár köztök az veszél,
Omol kémélletlenül pogány
török fél.
103.
Láttad-é
az halált az falon leirva,
Mely rettenetesül kaszáját hordozza?
Bán oly
rettenetös az török táborban,
Mint kasza előtt fű, hull török
halomban.
104.
Az
egész seregnek ő ad bátorságot,
Ő ád erőt szigetieknek s hatalmat,
Mert
soha mellette senki kárt nem vallott;
Minden szüvel kiván mellette az
harcot.
105.
Nagy
hosszu harc után megtér szép várában,
Mint az kölykeihez hű nöstény
oroszlán
Elüzvén ártóit, megtér barlangjában:
Igy tér meg szolgáihoz Zrini
vigságban.
106.
Ők
penig körüle, mint oroszlánykölkök,
Vigadnak, örülnek, s néki
hizelködnek,
Seregek megbontó Istenét dicsérnek,
Vigyáznak, fáradnak
és gondot viselnek.
Pars undecima
(Tizenegyedik ének)
1.
Még
aljos szüvet is nagyra visz boszuság,
Nem hogy határtalant, kit nem bir
okosság:
Legyen nékem Achilles ebben bizonság,
Kit harcrul tartóztatott
egy kis boszuság.
2.
O,
ha ment lehetne némely ember ettül!
Jobbat nem kérhetne világon
Istentül,
Mert némely boszuság igen üdőtlenül,
Némely penig kárral maga
fejére dül.
3.
Delimán,
hogy megtért rettenetes harctul,
Fáradtan, lustossan alutt-vértül,
portul,
De szüve még jobban ég nagy boszuságtul,
Szégyenli, kifutott hogy
Sziget-várábul.
4.
"Mit
fog Rustán bék most énnékem mondani,
Ha ezt az dolgomat fogja
meghallani?
(Igy szól vala magában), mit fog tartani
Császár én felőlem,
ha ezt fogja tudni?
5.
Hej,
mert elvesztettem minden jó hiremet!
Mert nem vártam arcul meg
ellenségemet,
Látták űk hátamat, látták szégyenemet,
Hová kivánhatom
tovább életemet?
6.
Most
lesz már mezejek az én irigyimnek,
Engemet gyalázni most nyilik meg
nyelvek,
Mert senki nem látta én vitézségemnek
Próbáját, s az én hatalmas
fegyveremnek.
7.
Nem
futottam én, nem, kaur ebek előtt,
De magam nem tarthattam egy hadi
fölyhőt;
Kijüttem Szigetbül ott hagyván jelemet:
Vértót, holttest-halmot,
füstölgő üszöget."
8.
Magában
tatár hám igy törődik vala,
Azonban Rustánt az ő gonosz csillaga
Haragos
iffiu eleiben hozá;
Rustán Delimánnak kevélyen igy szólla:
9.
"Azt
tudám, krimi bék, Zrinit kötve hozod,
Az mint vala minap az te
fogadásod,
De talán akartva te aztot halasztod,
Mensz császárhoz, Szigetet
kérni akarod.
10.
Jól
van, én hazudtam, te igazat mondtál,
Az kaurokat egy csapással
levágtál,
De bánom, hamarábban hogy kifutottál,
Hogysem az mely lassan
Szigetben ballagtál."
11.
Tüz
sem oly hirtelen, sem puskapattanás,
Sem ama rettentő mennyei
villámás,
Mint tatárnak szüve s haragja hatalmas,
Mert mindjárt
kezében akada kemény vas.
12.
Heában
hány ellent Rustán bék kardjával,
Mert vitéz tatár hám három
csapásával
Földre halva nyujtá, s fölötte igy szóllal:
"Holt eb, ihon Krim
bék, az kivel játszottál."
13.
Kiáltás,
sikoltás ottan sok származék,
Mert vezérrel valának jancsár seregek,
De
semmit Delimán nem gondol ővélek,
Békével maga sátorában belépék.
14.
Ily
nagy zöndülésre császár maga mégyen,
De későn érkezett, mert látja, mint
légyen
Holt vejinek dolga, s kérdezi: mint légyen
Oka? hogy bünöstül ő
büntetést végyen.
15.
Kaszum
kapidzsi basa eleiben áll
Az haragos császárnak, és mérges szókkal
Gyujtja
lobbant szüvét, s azt mondja: "Mit használ,
Hogy te császárunk vagy? ő
ártatlan meghal.
16.
Ez
ártatlan megholt magunk fegyverétül,
Mellyet hoztunk kaurra, külömb
hitünktül
Ez az gonosztétel; de mit tart hitünktül
Delimán, ha nem fél
tüled, sem Istentül?"
19.
Kaszum
többet szólni császárnak akara,
De Demirhám szintén elérkezék arra,
Kemény
intéssel többet szólni nem hagya,
Hanem az császárnak igy szól vala maga:
21.
"Országló
embernek nem egy az büntetés,
Ha mindegy is az bün, mert külömb
mértéklés
Kell minden dologban; néhutt az büntetés
Ártalmasabb, hogysem az
gyönge megintés."
22.
Az
császár igy felel: "Rosszul tanácslottál,
Demirhám, engemet, mert nincs
igazságnál
Szebb s jobb, az mely egyaránt mindenfele áll;
Hát énnékem
császárság, mondd meg, mit használ,
23.
Ha
csak nyomorultakra száll én büntetésem?
Hát azokon hatalmam csak vagyon
nékem?
De én megmutatom, hogy vagyon külömben,
Delimánnak vétkét mert meg
nem engedem."
24.
De
többet Demirhám felelni nem mere,
Gyorsan Delimánhoz, barátjához,
mene,
Császár nagy haragját neki megbeszéllé,
És hogy azért éltére gondot
viselne.
29.
Azonban
Aigás is, Halul is érkezett:
Mindenkor barátinak tartá ezeket.
Delimán
haragját enyhitik és szüvét;
Halul bék igy kezdé tatárnak beszédét:
34.
"Menj
el szeme elől haragos császárnak,
Adj kis ideig helyt méltó
haragjának,
Nem lesz ez félelem; sőt, nagy okosságnak
Fogják ezt mondani,
valakik meghallják.
35.
Mi,
az te barátid, itt leszünk azonban,
És módot keresünk
visszahozásodban,
Titkon te ellehetsz valamely várasban,
Mig tőlünk nem
értesz mit bizonyossabban."
36.
Ily
tanácsok után szüve meglágyula
Vitéz iffiunak; mindjárt készül vala,
De
csak másodmagával onnan indula
Dumán névü lován, s tülök elbucsuza.
37.
Ez
elment békével, Demirhám azonban
Nem nyugszik, sőt töri elméjét magában;
Ő
szüve nyughatatlan minden órában,
Mert Deli Vidot megesmérte már harcban.
38.
És
neki megeskütt, hogy harcra visszatér,
Mihent alkolmatosságot és üdőt
ér,
És hogy török császártul hitlevelet kér,
Mellyért Deli Vidot más
bántani nem mér.
39.
Eddig
mind haladott az ő akaratja,
Mert néha egy, néha más volt
akadályja;
Mostan penig immár az szüve furdalja,
Ez harcot véghez vinni
szübül kivánja.
40.
Eleibe
hiva azért egy követet,
Az mely azelőtt is vitt sok követséget,
És néki
illyen mód kezdé beszéllését:
"Sahman, véghez vinned kell egy
követséget."
43.
Sahmán
elindula szép Szigetvárában,
Integet távulrul, hogy követségben
van.
Beereszték azért szigeti kapuban,
Ottan Deli Vidot kérdezi, hogy hon
van.
44.
Mikor
megesmeré Sahmán Deli Vidot,
Őhozzá békélvén lassan fejet hajtott,
Osztán
bátor nyelvvel őnéki igy szóllott:
"Demirhám engemet, Vid, tehozzád
küldött.
45.
Hogy
ha te vitéz vagy, azt izené néked,
Jer ki az mezőre, ottan van te
helyed,
Demirhám kezét is ottan megesméred,
Ő halálos bajra ottan jün
ellened.
46.
Senki
ellenséged más nem lészen néked,
Csak maga Demirhám harcol teellened.
Deli
Vid, te eztet szentül elhiheted,
Mert ihon császártul vagyon hitleveled."
47.
Mint
tüz, Vid ugrott haragos gondolatban,
Nem tarthatja haragját tovább
magában,
Mond az töröknek: várjon, de kevés szókban,
Osztán az nagy urhoz
mene belső várban.
48.
Lábához
békélvén, kezde esedezni,
Hogy ne neheztelje harcra ereszteni.
Noha nem
örömest, de nem tud mit tenni
Bán, Vidot bocsátja halálos bajt víni.
49.
Vid
várbul kijüve, mint egy keselyő sas,
Kinek orra, körme fegyveres és
horgas:
Igy Deli Vid körül mindenütt fényes vas,
Sisakja fejében
haragossan tollas.
50.
Mond
osztán követnek: "Eredj te uradhoz,
Mondjad néki, Deli Vid kezében mit
hoz
(Dárda vala kezében); várjon hát ahoz,
Hol meglátott első nap, közel
patakhoz."
51.
Sahmán
követséget megvivé urának.
Annak csuda gondok szüvében befolynak;
Sokat
fohászkodik ő az nagy Allának,
Sokat Mahometnek, fogad szent
Alinak.
55.
Meddig
az két vitéz harcra készül vala,
Addig Zrini Miklós vigyázásban álla,
Hogy
mi csalárdságot török ne inditna,
Mint pogány ellenségnek szokása vala.
56.
Végre
megnyittatá szép Sziget kapuját,
Kapuig elkéséré vitéz szolgáját,
Sok
vitéz szavával ujétja kész voltát,
Késérőül ada mellé kétszáz szablyát.
57.
Vid
mégyen előttök, mint gállya tengeren,
Kinek sok vitorlája leveg az
égben,
Mert rettenetesen structollat fejében
Mozgatja forgószél, dárda
forog kézben.
58.
Másfelől
Demirhám, mint nevelt méreggel
Napkeleti sárkány, rakva gondos
tüzzel,
Ezer gyumlia jün, ezer szpahi evvel,
Jün Amirassen is husz száz
szerecsennel.
59.
Maga
is az császár egy dombrul alá-néz,
Mit csinál szerecsen és keresztény
vitéz.
Holtnak immár ő tartja Vidot, mert emez
Elhitette vala császárral,
hogy meglesz.
60.
Mikor
közel Vidhoz Demirhám eljuta,
Hangos torkkal néki illyenmód
kiálta:
"Egészséggel, Deli Vid, horvát leventa!
Miért ily későn jüsz te
fogadásodra?"
61.
Igy
felel Deli Vid: "Én későn nem jüttem,
Most itt vagyok, mostan küldöttél
érettem;
De talán még ma Isten megadja érnem,
Megbánod, idején hogy
kihittál engem."
64.
Ily
szók után gyorsan reá rugaszkodik,
Alatta fekete föld ugyan
rözzenék,
Villámás módjára dárdája kitünék
Kezébül, de Demirhám gyorsan
elugrék.
65.
De
még sem volt oly gyors, mint az sebes dárda,
Mert páncérát oldalán mind
megszaggatá.
Török páncérábul dárdát kiszakasztá,
S magáét Vidra
készületlenül hajtá.
66.
Az
Vid paizsában kár nélkül magakadt.
Ottan mindkettőnek kard kezében
akadt,
Az két erős fegyver hány tüzes szikrákat,
Ars, Márs ő közöttök
forgatják magokat.
67.
Néha
öszvemennek, néha eltávoznak,
Mint ágyubul kilütt fényes, tüzes
labdák,
Mellyek levegőben öszvetalálkoznak:
Igy cselekesznek ezek vitéz
leventák.
68.
Nehéz
fegyver alatt Demirhám fuj lángot,
Nem ád Deli Vidnak semmi
nyugodalmot,
De Vid sem aluszik, mert közel már jutott
Minden
szerencséhez, s jól forgatja kardot.
69.
De
ihon szerecsen talpra emelkedék,
Mint déli késértet, nagyobbra
nyujtozék,
Kezétül nehéz kard magasra viteték,
Honnan sebességgel Vid
fejére esék.
70.
Mint
iszonyu menykü, porrá té sisakját
Vidnak, meg is töré haragos
homlokát,
Kiért csaknem esni elereszté magát,
Kiért esni ereszté mind az
két karját.
71.
Akkor
vigassággal török sereg kiált,
Deli Vid éltében, azt tudja, véget
lát,
Körösztyének közzé esék penig bánat;
De gyorsan szerencse megfordítja
magát.
72.
Megélledt
Deli Vid, kézben vette szablyát,
Töröknek ketté vágá fényes paizsát,
És
azon csapással megsérté oldalát;
Második csapással eltöré sisakját.
73.
Nem
is hágy nyugodni az vitéz töröknek,
Ujitton ujitja hatalmas kezének
Nehéz
csapásait. Az törökök félnek,
Demirhám barátjai igen rettegnek.
74.
Demirhám,
ez volna néked végső órád,
Hogyha megtarthatná török fogadását,
De ő meg
nem tartja sem hitit, sem szavát,
Ihon most is megszegi eskütt
mondását.
75.
Mikor
Amirassen látja társa dolgát,
Hogy rettenetes harcban Demirhám lankad,
Vid
peniglen magával még jobban birhat,
Török seregeknek felszóval igy kiált:
77.
"Alig
van százunknak egy-egy ellenségünk,
Mégis ez gyalázatos bajvivást
nézzük.
Evvel érdemessé Deli Vidot tesszük,
És talán nagyobbra magunknál
böcsüljük.
78.
Ah,
ne lássák Szigetet ezek az ebek!
Az kik Deli Viddal nézni harcra
jüttek,
Hogy azután soha ne kérkedhessenek,
Hogy boszuságunkra várba
visszatértek."
79.
Ezt
mondván, Karabul jó lovát forditá,
Az maga seregét magával ragadá,
Vidot
nagy erővel hátul megtaszitá,
Sebessége miát csiddal nem hajthatta.
80.
Deli
Vid ezt látván szüvében félemlett,
Mert látja körüle szerecsen
sereget,
Azt mondám, hogy ő fél, de nem, hogy megijedt;
Nem ijedt ő,
noha látja élte végét.
81.
Ő
Karabul lónak megkapja fékszárát
Bal kézzel, jobbikkal felemeli
kardját,
Amirassennek is ketté vágja nyakát,
Holtan letaszitja másfelé
derekát.
82.
Csudálja
Demirhám ezt a történetet,
Mert (meg kell vallani) nem ő kedvébül
lett.
Vid peniglen kiált: "Megszegted hitedet,
Pogány eb, megvetéd az te
Istenedet.
83.
De
Isten is megvet, Demirhám, tégedet,
Végre is kezemben adja
életedet."
Felelne Demirhám, de most nem felelhet,
Mert többivel eggyütt
öszvekeveredett.
84.
Szégyenli
és pirul, s próbálja tartani
Török seregeket: de ha nem hallhatni
Az nagy
kiáltás közt, heában fáradni
Őnéki hát itten.
85.
Deli
Vid peniglen, mint az könnyü evét,
Karabulra ugrott, s járja az
sereget.
Már az török sereg öszveegyeledett
Az kétszáz vitézzel, ki állott
Vid mellett.
88.
Mikor
ezt meglátá szigeti Zrini bán,
Hogy nem állandó császár
fogadásában,
Ötszáz karddal kimegyen s fegyverderékban,
Maga segitséget
visz elő nagy bátran.
89.
Az
törökök ütet meglátták messzirül,
Mint ártalmas szélvészt hajós lát
tengerrül;
Szaladnak előtte igen képtelenül,
Mindenik magárul gondol, nem
társárul.
90.
Deli
Vid peniglen, mikor magát közben
Látja számlálhatatlan török
seregben,
Kardja nem használhat, látja elméjében,
Ily mesterséget gondol
gyorsan szüvében:
91.
Egy
holt gyumliárol az kápát levészi,
Azt mind tollastul maga fejében tészi,
Ő
szalad egyaránt, merre sereg viszi,
Zrini előtt merre szerencse
vezérli.
92.
Zrini
penig hátul viszi nagy dárdáját,
Mint vitorlás gállya az nehéz
árbocfát:
"Deli Vid! Deli Vid!" nagy torkával kiált;
De Deli Vid néki most
választ nem adhat.
93.
"Hon
vagy, édes szolgám, Deli Vid, hon vagy te?
Élsz-e? török szablya vagy
megemésztett-e?
Felelj meg, hogyha élsz!" Igy jár az seregbe
Zrini,
könyvei tellyesednek szemébe.
94.
Azt
gondolja vala, hogy Vidot megölték,
Azért szüve nagy keserüségben
ugrék,
Futó török után gyorsan rugaszkodék,
Egyedül ő maga közben
keveredék.
95.
Ki
ád nékem oly eszt, irhassam ez dolgot,
Zrini mely rettenetes harcot
inditott?
Miképpen előtte az pogány test hullott,
Mint szalma tüz előtt,
oly hirtelen omlott.
97.
Holttestek
között jár, mint kegyetlen halál,
Török vérben gázol, mint tengerben
kűszál;
Senki ő eleiben fegyverrel nem áll,
Bajvivó társára senkire
nem talál.
98.
De
ihon Olind bék szégyenli futását,
Látván vezérének ottan nagy
halálát,
Megfordítja Zrininek azért orcáját,
Merevényen tartja kezében
nagy kardját.
99.
Öszvecsap
Zrinivel, de egyenetlenül,
Mert halva az földre ő eleibe dül.
Ő keserves
lelke nagy föld alá röpül,
Zrini penig máshová megy kegyetlenül.
100.
Ő
levágja Hajdárt, Mussát, Bajazetet,
Nagy testü Murtuzánt, fegyverü
Rechepet,
Végre Aigas basának elcsapja fejét,
Nagy sötét fölyhővel befödi
életét.
Pars duodecima
(Tizenkettedik ének)
1.
Bujdosik
nagy Delimán másod magával,
Nagy gondokat hordoz mindenütt
magával,
Küszködik busulásinak nagy habjával,
Idegen földön jár, rakva
bátorsággal.
2.
Ül
vala egykoron harmatos hajnalban
Egy igen szép dombon és szellős
árnyékban,
Eleiben tünék Cupido haragban,
S ily haragos szókat beszélle
magában:
3.
"Vagy
megkissebbedett-é az én hatalmam,
Hogy én ezt az embert megbirnya nem
tudom?
Talán nem oly erős az én nyilam s ijam,
Mint mikor megbirta Marst
én vitéz karom?
4.
De,
az mint én hallom, nem kisebb ez Mársnál,
Sőt minden termete deliább
nálánál;
No, majd meglátom én, vitézség mit használ,
Ha szép termetedben
sebet nyilam csinál.
5.
Begyógyult
már sebed, kit azelőtt csinált,
De ez az mostani tenéked hoz halált;
Soha
el nem felejted többször Cumillát,
Valamig fogsz élni, császár szép
leányát."
6.
Ezután
kitölté puzdrábul sok nyilát
Kegyetlen istenfia, és nézi vasát;
Nézi
mindeniknek mérgét és fulánkját,
Keserves sebcsináló titkos hatalmát.
7.
Azok
közül egy rettenetest választa,
Mely nagy ohajtással timporálva
vala;
Siralom és bánat ő hegyes fulánkja,
Rövid gyönyörűség vala fája s
tolla.
9.
Ezt
ijában tévén az füléhez vonyá,
Vitéz Delimánnak szüvében bocsátá;
Nyil
láthatatlanul ő szüvét megjárá,
Minden mérges nyavalyát középben hagya.
10.
O,
hányszor jün néked abban az órában
Cumilla szép szeme nagy
gondolatodban?
Hányszor Cumilla név jün elől szájadban,
Vitéz Praecopita,
csak egy pillantásban?
11.
Ha
az fülemüle sirását hallgatja,
Annak bujához magáét hasomlitja;
Ha derült
egeket az ő szeme látja,
Cumilla szépségét nagyobbnak gondolja.
12.
Ha
foly az folyóviz, vagy szép csurgó patak,
Az ő szemei is mind egyaránt
folynak:
Ha az gyönge szellők ágok közt fujnak,
Az ő bánati is
nyughatatlankodnak.
13.
És
igy szól magában: "Cumilla! Cumilla!
Miért tészesz engemet
boldogtalanná?
Ezt az sok ohajtást, kit busult szü fuja,
Miért az te
kemény lelked meg nem hallja?
14.
Miért
én sirásimtul te meg nem lágyulsz,
S nem látod bus szememet, könyvekben mint
úsz?
Te penig talántán nyavalyámtul gyógyulsz,
És az én kinomban te semmit
nem is tudsz.
15.
Maga
ez fényes nap és ez az derült ég
Nálad nélkül énnékem sürü sötétség;
Ez az
kikeleti mezei külömbség
Énnékem unalom és nagy keserüség.
16.
Tengelic
éneke, pintyőke sirása
Nálad nélkül, mint baglyok huhogatása;
Lengedöző
szellők, csurgóknak folyása,
Mint szélvész háboru és Lethe
forrása.
17.
Hej,
csak szép szemeid vigasztalnak engem!
Minden boszuságot enyhitenek
bennem.
De talán megcsalom magamat én ebben,
Talán gyülölsz Cumilla, édes
szép gyöngyöm!
18.
Rustan
bék halála, melytül véres kezem,
Talán szemeid előtt gyülöltet engem?
De
inkább mit bánnád, hogy aztot megöltem,
Holt ebtül szépségedet hogy
megmentettem.
19.
Ihon
hozzád mégyek, tégy boszut énrajtam!
Magad kezeitül lelkemtül
fosztassam.
De nem lehet, hogy ollyan kegyes orcában
Lakjék kegyetlenség,
s kárt valljon Delimán."
20.
Igy
szól vala tatár, és lovára ugrék,
Gondolá, sok buja talán mint
enyhödnék;
Heában, mert kis isten nyergében ugrék
Előtte, s kezében vala
vezető fék.
21.
Szerelem
istene Delimánt vezeti
Oda, hon nagy tüzben taszitani
véli.
Landor-Fejérvárban azért elkéséri,
Cumilla ölében ottan
elmeréti.
22.
De
Cumillának is hasonlatosképpen
Szüvét átallüvé vak nyilával éppen.
Ő is,
mint szarvas gém, futkos az erdőkben,
Kinek nyillal csinált vadász sebet
mellyben.
23.
Igy
ég az Cumilla szerelem mérgétül,
Mert sebesittetett Cupido
Istentül,
Nyughatatlankodik, vagy jár, vagy áll, vagy ül,
Egy hüvének ily
szókat ejte mellyébül:
24.
"Fáti,
édes anyám, mely sürü árnyékok
Járják én elmémet, ugyan elájulok;
Mely
kegyes vendéget mi földünkben látok,
Lű tüzet énbelém, kitül és gyuladok.
25.
Vagy
hogy Márs öltözött kis isten tüzében,
Vagy Cupido Márs haragos
fegyverében,
Mindenhez Delimán hasomló termetben,
Avagy mind az kettőt
meggyőz ő szépségben.
26.
Mely
isten forgatja most az én elmémet,
Hogy azt szeressem, ki megölte
férjemet?
De boldogtalan én, szeretem vesztőmet;
Talán szintén Delimán
gyülöl engemet.
27.
Talán
azért gyülöl, Rustán társa voltam,
S én azért szeretem, hogy
szabadittattam
Vitéz keze által. Ah, szüvem Delimán!
Előttem is unalmas
volt pogány Rustán.
28.
O,
hányszor kivántam végét életemnek,
Hogy ne feküdjem mellette az holt
ebnek!
Hányszor fohászkodtam az szent Mahometnek,
Hogy fertelmes ágyátul
megszabadulnék!
29.
Igy
hozta az fátum. De ki mondja néked,
Hogy alázatos Cumilla szeret
téged?
Fáti, édes anyám, elvesztem elmémet:
Talán avval eggyütt unalmas
éltemet."
30.
Igy
szól vala Cumilla. De vén orvossa
Néki orvosság helyett cicutát ada.
Ő
mesterséges csinált szókat gondola,
Kivel az ő kedvét jobban
megkapcsolá.
32.
"Szöbb
lélek szöbb testben nem szorult ez földön,
Mint, édes leányom, Cumilla,
tiedben;
De szépség nem hoz bátorságot semmiben,
Enged szépség, ha lát
Cupidót fegyverben.
35.
Hát
miért idejét vesztened heában
Szép iffiuságodnak, s mi haszon abban?
Nem-é
ez az kék ég, kit látunk magasban,
Közli velünk szépségét és örül abban?
36.
Nem-é
ez fényes nap, az mely szöbb mindennél,
Osztja fényét közinkben, s mi élünk
evvel?
Ha földi jóságát röjtené irigységgel,
Elveszne ez világ csak egy
kis üdővel.
37.
Az
jót és az szépet az Isten rendelte
Másoknak hasznára, s ember, mely
kémélte
Másoktul javát, Isten kedvét megszegte,
És haszontalanul az
földben temette.
38.
Nem
kell néked futnod vitéz Delimántul,
Melynek hire futott Vöröstengeren
tul,
Melyben szépség, vitézség jüttek lakóul;
Jobb férjet nem kivánhatsz
te nagy Allátul."
39.
Igy
szól vala Fáti, tüzre olajt önte;
Cumilla tisztességét hátra vetette,
Sem
az nagy császár atyját meg nem böcsülte,
Kis levélre könyvével ily szókat
önte:
40.
"Csudálni
te fogod én vakmerőségem,
Vitéz Delimán, kit magam is esmérem,
De ha az az
isten, az mely bir énvelem
Igy hagyta, ne csudáld, ihon jó
mentségem;
41.
Azért
te ezt igy érts: minthogy győzhetetlen
Kézzel téged megáldott kegyelmes
Isten,
S van hatalmad minden ellenségid ellen,
Ihon én is rabul mégyek
teelődben.
42.
De
ha csak azoknak mutatod erődet,
Az kik ellenségül birkodnak ellened,
Nem
bántod hát ezt az nyomorult fejemet,
Ki böcsül, ki tisztel, ki imád
tégedet.
43.
Ha
gyülölsz, ha társom vétkébül énreám
Ragadott valami: ne szánjon Delimán,
S
légyen annyi kegyetlenség az ő kardján,
Haljon meg őmiátta Cumilla
leán.
44.
De
ha leányságomat néked tartották
Diána társai, szép istenasszonkák,
Vedd jó
neven; ha ugy sem, tarts hát rabodnak,
Parancsolj Cumillának, te
szolgálódnak."
45.
Igy
ira, s elküldé egy kis inasátul,
Vára nehéz szüvel választ
Delimántul,
Gyógyulása lehet, gondolja, csak abbul.
Delimán ily levelet
külde válaszul:
46.
"Látom,
igazán szolgáltam istenemet,
Hogy ma megláthatom én jobbik
lelkemet;
Meggyőzetett győzte győzödelmeseket,
Azért én elődben viszem rab
fejemet."
47.
Nem
késék sokáig Delimán azután,
Cumillához mégyen szüvében hordozván
Nagy
örömét, és hamar ott lenni kiván,
Az hon Cupidónak vetett hálója van.
48.
O,
mely igen tudatlan ember elméje!
Ha tudná némellyik, mi lesz
jüvendője,
Sok cselekedetét bizony elkerülné,
Delimán Cumillát bizony
elkerülné.
49.
Futtok
egymás után, mint egy szerencsések,
De majd mind ketten lesztek
szerencsétlenek.
Vaj, ki szörnyü cérnát Párkák fonnak néktek,
Egyszersmind
szakad el evvel örömötök!
50.
Mit
mondjak ezeknek öszvejüvésérül,
Szerelmes iffiaknak sok
szerelmérül?
Duplázzák csókokat egymás szája körül,
Venus triumfusán
kedves szüvők örül.
51.
Mint
borostyán fával öszvekapcsolódik,
Mint kigyó oszlopra reá
tekereszik,
Bachus levele is fára támaszkodik,
Ennyi mód két phoenix
öszvecsingolódik.
52.
Hallgass
tovább, Musám. Az török táborban
Sok idegen nép között nagy zendülés
van,
Mert sok ezer török kapitán nélkül van;
Csak maga egyedül forgódik
kajmékán.
53.
Mind
kegyetlen tatár, mind merész szerecsen,
Sok láb, és sok erős kéz, de mind
fejetlen,
Kevély töröknek is szintén azonképpen
Elveszett vezérek s
basájok mind éppen.
54.
Nem
látnál közöttök, csak titkos suttogást,
Félelemmel kevert sok gyakor
ohajtást;
Ki ohajtja Idrizt, Olindot, ki Aigást,
Minden maga vezérét és
nagy kárvallást.
55.
És
egykor csoportostul öszvegyülének
Immár estve felé mindenféle
népek,
Törökök, tatárok, geták, szerecsenek,
Egy közzülük igy kezde szólni
ezeknek:
56.
"Ugyan
mind örökkén vakká kell-é lennünk,
Vagy veszedelmünkre szemünket
bekötnünk?
Vajon tisztesség-é, ha bolondul veszünk,
S vérünk hullásával
kaurt mi tisztelünk?
57.
Megaggott
az császár az ő elméjében,
Megkötötte magát vakmerőségében;
Azt mondja,
hogy bemegy erővel Szigetben,
Ha török nem marad csak egy is életben.
59.
Vezérek
és basák és kemény vitézek
Erős Zrini kardjátul megemésztöttek,
Hány ezer
muszurmán fekszik őmellettek,
Prédául hollóknak s körösztyén ebeknek?
62.
De
mi minden kárunkat elfelejtenénk,
Ha vitéz Delimánt előttünk
nézhetnénk,
Némettül, sem magyartul akkor nem félnénk,
És minden
dolgunkban szerencséssé lennénk.
63.
De
ki tiltja nékünk, hogy vissza ne hozzuk,
Császár ellenére is, mi fényes
holdunk?
Fele az tábornak érette fáradjunk,
Kérésünkkel ütet is
visszahozhatjuk."
64.
Igy
zavaros szókkal szól vala Deriel,
Mindnyájan követnek ütet választák
el,
Hogy Delimán után menjen tízezerrel,
S valahol találja, szép móddal
hozza el.
65.
De
okos császárnak ez hogy hirré esik,
Okos szüvében igen
megkeserödik,
Látja, méltóságát közrendek keverik,
Magában elméjével igen
tanácskozik.
66.
"O,
mely külömböző az községnek dolga,
Kis szerencse-szellő az mellyet
hordozza,
Ma mutat jó kedvet, ha jó állapatja;
Ha holnap nem teszik,
haragra forditja.
67.
Méltóság,
mely erős uraság oszlopa,
S ihon most rossz gaznép lába alá
nyomja;
Ellenemre Delimánt visszahivatja,
De ennek is lehet talán
orvossága.
68.
Jobb
tahát nékem vélek nem tusakodnom,
Hanem Delimánért követet bocsátnom.
Én
küldök, és nem ők, osztán illyen módon
Megcselekszem, méltóság rajtam
maradjon."
69.
Igy
gondola császár, és igy cselekedék,
Vitéz Delimánért Ferhat bék
küldeték,
Az nagy zenebonát is megcsendesziték
Az okos kajmekán és ravasz
Halul bék.
70.
Ferhat
megy sietve, s Delimánt találja
Cumillával eggyütt szép Fejérvárába,
Azért
beöltözik minden okosságba,
Császár követségét kitevé ily szókba:
71.
"O,
vitéz atyának még vitézebb fia!
O, Mahomet-hitnek legszebbik
virágja!
Császár köszönettel az ő fejét hajtja,
Az mely földön
fölött mindeneknek ura.
73.
Ihon
Szigetvára vagyon csak esőben,
Maga is immár Zrini esett
kétségben,
Türheted-é, ily próbán hogy ne légy jelen,
S vitéz kezeidet ne
keverjed vérben?
74.
Néked
ez pálmának tartatik az ága,
Tied, és nem másé, lesz ennek
jutalma,
Megelégszik császár, hogy láb alá nyomta
Zrinit, mely kaur közt
legnagyobb leventa.
75.
Cumillát
is tenéked adja két kézzel,
Mert nem akart ezért pörölni Istennel,
Rustán
halálát is bátran felejti el,
Az mely maga játszodott veszedelmével.
76.
Téged
az tábor is egyenlő kedvvel vár,
Török és szerecsen, nemcsak krimi
tatár,
Jűj el hát közinkben, s ne neheztelj immár,
Téged csak aliglan vár
Szulimán császár."
77.
Kegyetlen
tatárnak szüve meglágyula,
Mikor maga felől dicséretet halla;
Mert ő
nyavalyát császárnak kivána,
Azért, vitézséggel hogy ütet kihozná.
78.
Most
immár császár dolgát oly kárban látja,
Hogy segitség nélkül vagyon
romladóba,
Azért bátorsággal végezi magába,
Hogy elmegy segétségre török
táborba.
79.
Másfelől
mit csinál, és mit nem keserög,
Szép szemü Cumilla, kinek az szüve
ég;
Szörnyü jüvendőket elméje forgat még,
Végre ura előtt nyelvért igy
nyitá meg:
80.
"Kegyetlen,
mit készülsz az török táborban?
Tudod-é, egy lépés onnan koporsóban?
Vagy
császár, vagy hogy más talál halálodban
Okvetetlen módot boszuállásában.
81.
Illyen-é
én uram, mint egy kis cinege,
Mellyet oly könnyen sip csalogathat
lépre?
Higgyed, higgyed, uram: Sirena éneke
Az, mit Ferhat tenéked mostan
beszélle.
82.
Elveszté
az hadat császár Sziget alatt,
Már te veszéseddel akarja jutalmát;
Te
vitéz fejedbül tenni akar prédát,
S végezni akarja ezzel tragédiát.
84.
De
veszedelemtül látom, hogy te nem félsz,
Szerencse forgandóságát semminek
vélsz;
Én szüvem, én lelkem, engem hát hová tész,
Ha veszedelemre
szerencsétlenül térsz?
85.
Azt
mondod, hogy szeretsz jobban temagadnál,
Ennek bizonsága csak egy dologban
áll:
Őrizd az éltedet, mellyen az enyim áll;
Nem állhat borostyán, ha
ledül az töly-szál.
86.
Most
látom igazán, nem én szerelmemért
Te megölted Rustánt, de
kegyetlenségért.
Kegyetlen! nem gondolsz most is Cumilláért,
Őhelyette
inkább te kivánsz pogány vért.
87.
Kegyetlen!
ha csak vért kivánsz te elmédben,
Nyisd meg az én mellyemet, vagyon vér
ebben;
Igyál, ne szomjuzzál; szerencsétlenségem
Soha nem lehet kissebb
ennél énnékem.
88.
De
hogy holtod után sebeidet nézzem,
Üres ereidet számlálva szemléljem,
Azt
tudod-é, lehetne óráig éltem?
S nem elég ez az kéz, hogy megnyissa
szüvem?"
89.
Mit
csináljon tatár? Ide vonsz tisztesség,
Oda Cumilláért, mint kénkű, szüve
ég;
Őbenne hadakozik két nagy ellenség,
Mellyek közzül győzé végre az
tisztesség.
90.
És
igy szólla társának: "O, szüvem gyöngyöm!
O, szemem világa, o, én jobbik
lelkem!
Töröld meg orcádat, és ne sirass engem,
Ne jüvendőlj gonoszul,
kérlek, felőlem.
91.
Csak
fél embernek vélsz, ha féltesz kaurtul,
És hogy ugy irtóztatsz az Zrini
kardjátul,
Nem félek császárnak én ravaszságátul,
Mikor kérdezhetek
tanácsot szablyámtul.
92.
Azt
tudod-é, Zrinit nem láttam soha is?
Tudnod kell, hogy voltam én benn
Szigetben is.
Egyedül kergettem én ezereket is,
Mégis az Mahomet
megtartott eddig is.
93.
Homlokunkon
vagyon mi szerencsénk irva,
Kerülje és fussa, de nem távozthatja
Senki is
halálát, ezer közt meghagyja
Szerencse, kit Isten másra választotta.
94.
Nem
visz engem, higgyed el, az kegyetlenség
Az illyen próbára, bolond
vakmerőség,
Hanem erővel huz az drága tisztesség,
Légyen, ha kell lenni,
az én éltemben vég.
95.
Valamint
te most félsz, szerelmes Cumillám,
Ugy fogsz ismég örülni, mikor látsz
rajtam
Prédát, mellyet Zrinitül kézzel levontam,
S ő hitetlen testét az
ebeknek hántam."
96.
Mit
tegyen Cumilla s minemü erővel
Delimánt szándékátul távoztassa el?
Nem tud
ő mit tenni, csak sürü fölyhőkkel
Sok fohászkodását látja röpülni el.
97.
Azért
kételenül elkészül az utra,
Noha jüvendőjét Delimánnak tudja,
Szép térdeit
földre sok sirással hajtja,
És igy az nagy Istennek könyörög vala:
98.
"Égnek
ura, mit vétettem én ellened,
Hogy ennyire kelljen rám
kegyetlenkedned?
Talán ártatlanságom inditja mérged,
Talán kit teremtél,
nem nézhet rá szemed.
99.
Megütéd
Enceladust szörnyü küveddel,
Ixiont szaggattatád sasok körmével,
Kis
kinok, ha mérem azokat enyimmel,
Nem fájdalom, hon csak test szenved
türéssel.
102.
Én
iffiuságomat dög mellett vesztém,
Halálrul életre csak most
emelkedem,
Mikor vitéz uramra én szert tehettem,
Szerencse de azt is
elviszi előlem.
103.
Azért
kérlek téged, te hatalmas Isten,
Delimánt veszedelemtül ily hirtelen
Ments
meg, avagy hogy ha Zrini kardja ellen
Nem vagy elegendő, ölj meg előbb
engem."
104.
No,
megindult Delimán szép Cumillával,
Sok török elejben jün nagy
vigasággal,
Nem messzi tábortul egy szép kutforrásnál
Sok társaival
eggyütt Delimán megszáll.
105.
Biztatja
Cumillát Delimán, de amaz
Számtalan sirástul még mind jobban száraz.
Bu
bánattal eggyütt szüvében rágalmaz,
Fa és fű kemény télen igy egyaránt
száraz.
106.
Cumilla
urának szomakját szablyárul
Levészi kezével, s kiván innya abbul,
Amaz
kutra megyen, vizet hoz forrásrul;
Nem tudja, társának vége légyen abbul.
107.
Mert
mérges sárkánnyal egyszer vagdalkozott,
S hüvelyében tenni akarta az
kardot,
Szomakjában egy csöpp vér beszállankozott,
Melyrül ő maga is
semmit is nem tudott.
108.
Méreg
volt; Cumilla mert mikor megivá,
Szép testét, erejét mindenütt
megjárá.
Életét nagy kinnal testébül kizárá,
És valamint kivánt, maga is
ugy jára.
109.
De
mit csinál Delimán illyen látatban?
Nem mondhatom, ha volna száz nyelv
szájamban;
Mind törököt, tatárt rak halva halomban,
Mutat kegyetlenséget
önnön magában.
110.
Fegyverét
elhányá, ruháját szaggatja,
Meztelen az fákat tövébül rángatja;
Nem kiált,
de ordit oroszlány módjára,
Valahol kit talál, öl, ront és szaggatja.
111.
Két
nap és két éjjel igy jár az erdőkön,
Aztán mikor eszben vette magát
későn,
Felszedi fegyverét s öltözik köntösben,
Boszut akar állani mert
keresztyénen.
Pars decima tertia
(Tizenharmadik ének)
3.
Deli
Vid török közt ellenségképpen járt,
Ezerek között is soha nem vallott
kárt;
Előtte, mellette halál sokat kaszált,
Őtet elkerülte, vagy hogy rá
nem talált.
4.
Sok
százezer török járt most körülötte,
Sok van az táborban, az ki
esmerhetné;
De Isten szemeknek az fényét elvette,
Azért senki ütet Vidának
nem vélte.
5.
De
néki is eljün az maga órája,
Melynél tovább életét el nem
vonhatja;
Bizvást török tábort és bátran járhatja,
Mert senki életét addig
nem ronthatja.
6.
Deli
Vidnak vala egy szép felesége,
Ez asszonyok közzül csak maradt
Szigetbe,
Szebb vala mindeneknél az ő szépsége,
De még azon föllyül urához
hűsége.
7.
Török
leány vala, de Vid hatalommal
Elhozá egy várbul nagy erős
harccal.
Haissennek hiják vala török szóval,
Körösztség megáldá de most
Barbálával.
8.
Ez,
mikor heában várta volna urát,
Sok könyvel áztatván társa üres ágyát,
Nem
tudja, életben van-é, vitéz urát,
Vagy hogy török miát szenvedett szép
halált.
9.
Száll
Márs ő szüvében, s nem, mint más, sirással,
Vagy nyomorult föcske hosszu
jajgatással
Csak ohajtja társát, hanem bátorsággal
Fegyverezi magát ura
páncérával.
10.
Páncérát,
fegyverét magára fölvészi,
Urának jó kardját oldalára teszi,
Jó lóra
felugrik, kopját kézben vészi,
Haját és szép fejét fályollal tekeri.
11.
És
igy török formán Szigetbül ki mégyen,
Táborban mindennel szól csak török
nyelven,
Imide-amoda jár minden szegletben,
Hogyha vitéz urát vehetné
eszében.
12.
Az
tulsó részére tábornak megy vala,
Ottan egy nagy szerecsent
elöltalála:
Örömest száguldna, de nem mehet lova,
Mert az nagy testével
lovát elfároszta.
13.
Látja
okos asszony ennek sietését,
Gondolja, hogy nem árt kérdezni
menését;
Megállitja azért szép szóval szerecsent,
Kérdezi, micsodás viszen
hirt hirtelen.
14.
Amaz
penig néki felel siettében:
"Ne tartóztass, kérlek, engem
menésemben,
Viszek hirt császárnak, kiért életemben
Urrá lészek, de
kérlek, hagyj békeségben."
15.
"Mondd
meg énnékem is (az asszony igy monda),
Hiszem nem lehetek én semmi
károdra."
Felel az szerecsen: "Amott egy sátorban
Deli Vid aluszik török
ruházatba."
16.
Mikor
Deli Vidot emlite az pogán,
Gondold, mi változás volt asszony orcáján;
De
fél, hogy szerecsen hirt viszen udvarban,
Utánna fut, s eléri három
ugrásban.
17.
Kopjával
nyeregbül messzi kitaszitá,
Gyorsan szablyájával az fejét elvágá,
Jó
lovára ismég, mint evét, fölugra,
De gyorsan sok török siete utánna.
18.
Mert
kiáltás támad és nagy zenebona,
Azért minden török futó után futa,
S
tovább nem szaladhat az szegéy Barbara,
Mert egy goromba kéz lórul
letaszitá.
19.
Ezer
környülfogta; kérdik: honnan légyen?
S szerecsen halálának mi oka
légyen?
Ő szegény nem szólhat, nem tudja mit tegyen,
Hazudja, Alkairban
hogy lakása legyen.
20.
"Ottan
egy bátyámat szerecsen megölte,
És én szemeimet eddig elkerülte."
Gyorsan
talál pártot, az ki fog mellette,
Szép asszony mert lágyita mindent
szépsége.
21.
Ki
mondja, hogy jól tett, ki az békhez huzza;
De ily kiáltástul Vid nem messzi
vala.
Azért gyorsan ugrék ő jó Karabulra,
Ő is megyen vala az nagy
kiáltásra.
22.
Hát
mikor oda megy, látja gyönge társát,
Hallja is fülével keserves
sirását;
Gondold meg az ő mondhatatlan bánatját,
Mégis nagy okossan
messzirül igy kiált:
23.
"Vitézek,
álljatok! mert ez az én szolgám,
Immár sok nap lopta el fegyverem,
lovam,
Az egész táborban utánna bujdostam,
Adjátok kezemben, az én
birtokomban."
24.
Azonban
egy kadia oda érkezett,
Az kitül lén az Vidnak illyen felelet:
"Ehez
bizonság kell, s álljon törvényszéket;
Törvény is el nem vészti el az
tiedet."
25.
Elbusul
Deli Vid, és ugrik haragban,
Kiált: "Pogány ebek, nem elégszem
abban;
Törvény és igazság vagyon én szablyámban."
Ezután ketté vág
Malkuchot derékban.
26.
Abélt
és Izmailt leterité földre,
Kadiának fejét függeszti két részre,
Abaza
lelkének útat nyit mellyére,
Jakult lefekteti örökös helyére.
27.
Eiuz
tartja vala ő szép feleségét,
De Deli Vid kardja ketté vágá
testé,
Ottan megragadja kezén szerelmesét,
Jó lovára vészi és kimenni
siet.
28.
Karabul,
mint madár, nem nyom nyomot földön,
De mint süvőtő nyil, megy ollyan
sebessen,
Ő futhatott volna által az tengeren,
S nem esmerszett volna,
hogy van viz az körmén.
29.
Látják
az törökök, Szigetbe szép prédát
Viszi futó lován, s megesmerik
Vidát,
Heában utánna futtatják lovakat,
Mert mint a könnyü köd, eltünteti
magát.
30.
Szigetben
örömmel Zrini befogadá,
Mert immár azelőtt ő megholtnak tartá.
Vid török
dolgait igen megtanulá,
Mellyeket urának eleiben ada.
31.
De
noha vitéz bán mind tudta ezeket,
És szemével látja nyilván
veszedelmét:
Nem irtózik semmit, hanem ép elméjét
Pogánynak veszélyére
tartja s nagy szüvét.
32.
Szulimán
másfelől elkegyetlenedett,
Maga vére ellen kegyetlen törvént tett.
Azt
mondja magában: "Ihon száz népeket
Lábam alá nyomtam, és nagy világ
részét.
35.
Ha
ugyan veszni kell, éppen mind vesszen el,
Az egész török hir ugyis
tisztességgel
Lesz, mert az Szulimánnal vitézség vész el,
Török hold és jó
hir véle aluszik el.
36.
De
halljuk még egyszer vezérek tanácsát,
Könnyebbitsék mégis szüvem
busulását."
Ezután Szokolovics Mehmetet kiált,
Néki parancsolja, begyüjtse
tanácsát.
37.
Behivá
Szokolovics fő vezéreket,
Kinek-kinek rendi, leülteté üket,
Méltósággal
osztán kérdi tetszéseket,
Maga is fő helyre leüle előttök.
38.
Ül
vala legelől az vitéz Delimán,
De keserves szüve mind busulásban van;
Nem
tudja, mit csinál, és császár tanácsán
Nem adna egy ohajtást, mely megyen
száján.
39.
Fölyhő-szaporitó
ő bánatos szüve,
És tenger-árasztó két rettentő szeme,
Mint vasbánya-fujó
az ő széles mellye,
Mert sürü ohajtást gyakran bocsát erre.
40.
Azért
nem is kérdik, nem is szól senkinek,
Hanem őmellette szólni kell Al
béknek;
Ez penig barátja volt holt Rustán béknek;
Okos, bátorsága
de nincsen szüvének.
43.
"Miért
kellett veszni számtalan vezérnek?
Mert helyt mi nem adtunk Rustán
beszédének.
Miért feküsznek itt basák és holt békek?
Mert egy ember
elrontá jó értelmünket.
44.
Ő
penig maga is mit csinált, jól láttuk,
Arcul fordulva ránk futva jünni
láttuk,
Az kiket mi oroszlányoknak tartottunk,
Ugy megszeligyültek, mint
ölyv előtt vad tyuk.
47.
Azért
én azt mondom: jobb még böcsülettel,
Mig nagyobb károkat nem vallunk
keservvel,
Felemelnünk tábort és haza mennünk el,
Hogysem ennyi vitézt
itten rontanunk el."
49.
Al
gorombán szóllán, mert noha Delimán
Az ő szava közben volt más
gondolatban,
Mégis eszbe vette, ő vagyon példában;
Felugrék, s így szólla
szörnyü haragjában:
50.
"Megnyitád
nyelvedet szabadon, Al; mire,
De magad sem tudod, hanem én
hiremre;
Gyalázni akarnál, de fordul fejedre,
Nem ragad ebugatás az derült
égre.
52.
Hát
futott Delimán? hát szégyennel hátot
Császár szeme előtt ellenségnek
adott?
Hon volt akkor Al bék, mikor Szigetvárott
Vitézséggel járván
kaurokat rontott?
56.
Küldje
ki az császár meztelen szablyáját,
Avval minden népnek mutassa
haragját,
Itthon gyalázattal öljék meg az ollyat,
Ki ostromnak nem viszen
tüzet, lajtorját.
57.
Én
megyek, én elől, s rettenetes kézzel
Szigetnek bástyáját láttokra rontom
el;
Száz Zrini előmben jüjjön, vassal, tüzzel,
De megyek ellenére
vitézségemmel."
58.
Igy
szól vala tatár. Az tanács elbomlék,
Holott szólni ellene nem
igyekezék
Senki is, azért mindnyájan felkelének,
És sátorok alá gyorsan
elmenének.
59.
Demirhám,
mint vadkan, emléti szégyenét,
Fuj lángot szájábul, nem találja
helyét,
Nagy cselekedettel kivánja törlését,
Viddal ismeg kivánja
öszvemenését.
60.
S
igy szól vala magában: "Hon van jó hirem,
Kit sok veszedelemmel régen
szörzöttem?
Jobb lett volna nékem Vid miát elvesznem,
Hogysem császár
hiti-szegésével élnem.
61.
De
látta az világ, nem volt az én vétkem,
Mind lovam akarta, mind magam s
fegyverem.
De másképpen rendelte az én Istenem;
Talán még előjün egyszer
én szerencsém.
62.
Vagy
hogy fog szállani holló én mellyemre,
Vagy penig tisztesség én vitéz
fejemre;
Nem hagyom Deli Vidot én szégyenemre,
Esküszöm fényes kardra és
életemre."
63.
Igy
megyen császárhoz, és igy szól őnéki:
"Hatalmas császár, miért van
tiszteleti
Az vitéz embernek? Mert kockára veti
Uráért életét, és sohun
nem röjti.
64.
Az
mit hittel fogad, megállja magában
Vitéz, ha vagyon is csak egy vad
barlangban,
Vagy erdőn, vagy mezőn, vagy szép palotában,
Hitit nem kell
sohun elhagyni romlásban.
65.
Nincsen
hát énnékem semmi böcsületem,
Mert Viddal harcomat véghez nem vihettem.
Én
uram s császárom, miért ezt szenvedtem?
Hiszem, jobb lett volna Vidtul
ölettetnem.
68.
Hanem
én csak arra Mahometért kérlek,
Eressz, Deli Viddal karddal szembe
menjek,
Mert vannak miköztünk halálos törvények,
Mellyet halál itél;
egyszer köztünk váljék."
69.
Igy
szólla Demirhám; de császár mást gondol,
Megvénhedt mellyébül mert sok nagy
gond omol;
Végre Demirhámnak okos válaszul szól:
"Mit kivánod, Demirhám,
az kit nyelved szól?
70.
Gondold
meg igazán és nem fölfujt szüvel,
Ez-é magános bajvivásra való
hely?
Törökország szüne ihon jütt velünk el,
Egy bajvivást nézzünk, azután
menjünk el?
71.
Vitéz
vagy, jól tudjuk; de vitézségedet
Kicsin helyre akarod mutatni s
erődet;
Kevés haszon, kis tisztesség ebbül jühet,
De viszontag nagy
veszély előkerülhet.
72.
Tudod-é,
hun vagyon vitéznek próbája?
Ahon Szigetvárnak megnyitott
bástyája,
Hiszem, Vidot Demirhám ottan találja,
Miért keretetik hát
helynek mustrája?"
73.
Ég
Demirhám, s nem szól, táborbul kimégyen,
Gondolja, Szulimán benne
kételkedjen;
Azért ő szüvében végezett, mit tégyen:
Egyedül ostromnak,
megeskütt, hogy megyen.
74.
Császár
látja, heában hirdet tanácsot,
Mert Delimán miát kétszer már
elbomlott,
Azért ő magához hivatott csak hatot,
Mindeniket okost, hüvet és
hallgatót.
75.
Az
eggyik azt monda Szulimán császárnak:
Még egyszer mindnyájan induljunk
ostromnak,
Tüzzel, vassal ártsunk az Szigetvárának,
S ha akkor nem ártunk,
hagyjun békét annak.
76.
Az
másik: Nem szükség, mindnyájan itt legyünk,
Tizezer gyalogot vár körül
rendeljünk,
És tizezer lovast jól elhelyheztessünk,
Minden segétséget hogy
kirekesztessük.
77.
Harmadik
azt monda: Ali Kurt labdákkal
Várat égetheti, tüzes szerszámokkal,
Az
árkot ki kell bocsátani folyással,
Az mi ki nem folyhat, tölteni
gyapjuval.
78.
Negyedik
igazán megmondá tetszését,
Mert kivánja vala haza menetelét:
Heában az
tábor itt üdőt veszteget,
Majd az ősz reánk hoz vizeket, essőket.
79.
Ötödik
igy szólla: Hagyjunk Pécs várában
Két ezer gyalogot, ezeret ló
hátán,
Mellyek szigetieket tartják zablában
Ugy, hogy ne mehessenek soha
csatában.
80.
Hatodik
tanácslá haza menéseket,
Mindenik okokat hoz erre eleget,
Csak nem hajol
császár, hallván ily beszédet.
Azonban ihon hozzák Ali Kurt testét.
84.
Immár
nincsen néki jobb ágyumestere,
Az mely viselhetne gondot az tüzekre;
Azért
hamar haragrul esik kétségre,
Sziget hogy megmarad, véli, szégyenére.
85.
Visszamenéséről
immár gondolkodik,
Mint legyen békével, csak azon aggodik.
Jól tudja, hogy
hátul oroszlán hagyatik,
Mely miát békével eggyet nem léphetik.
86.
Azonban
egy galamb Szigetbül röppenék,
Kanizsai fészekben eztet nevelték,
Ugyan
szárnyaival oda igyekezék,
Azonban ily véletlen dolog történék:
87.
Egy
ráró magasbul megszemlélé prédát,
Utánna inditja két sebes sugárát,
Az
haszontalannak véli csavargását;
Hát császár sátorában elröjti magát.
88.
Gyorsan
sok bosztáncki megfogják galambot,
És eszekben vévék egy kis
papirosot,
Ezt galamb Szigetbül szárnya alatt hozott,
Az császárhoz
bevivék ezt az ujságot.
89.
Gyorsan
magyar tolmácsot behivatának,
Az keresztény levelet kezében adák.
Az fölin
levélnek ily bötük valának:
"Adassék ez levél az magyar királynak."
90.
"Ha
kérded, mint vagyunk, mint közel halálhoz,
Kiknek reménséget már segitség nem
hoz,
Ötszázan maradtunk, de mind koporsóhoz
Sebek miát közelb vagyunk, sem
világhoz.
91.
De
az pogány eb is nem kérkedik velünk,
Hatodát táborának kard alá
tettük;
Vezéreket, basákat, sokat megöltünk,
Már csak fejetlen láb az mi
ellenségünk.
92.
Két
nap alatt eljün az mi végső óránk,
Mert fogát sárkányok köszörülték
reánk.
Akkor is mit tehet mi keresztény próbánk,
Örömest megmutatjuk ennek
világnak.
93.
Tüzzel
emésztenek leginkább bennünket,
Mely miát nem találjuk sohul
helyünket;
Gondoljuk végezni ott kinn életünket,
Károljuk tüz miát
vesztenünk éltünket.
94.
Mi
segétségünkrül ne gondolj semmit is,
Mert az lehetetlen, látjuk mi magunk
is,
De pogány törökben tehetsz kárt nagyot is,
Ha utánna mégyen hadad és
magad is.
95.
Mert
félnek, mert nincsen sem generálisok,
Elveszett, ki mit tudott, itt
kapitányjok;
Császár és Kajmekán, csak azok hadtudók,
Delimán, Demirhám
vakmerő bolondok.
96.
Huszonötezer
török eb fekszik itten,
Mellyek tiz ostrommal jüttek ránk
féltekben.
Többet mi nem irunk, hanem egészségben,
Isten tartsa Felséged
jó szerencsében."
97.
Mikor
az Szulimán ez dolgot meghallá,
Hogy Sziget reménségének van
utolja,
Szüvet vett magában, és hogy az heába
Galamb röpülése ne lenne,
bocsátá.
98.
Áruló
madár, hol vagyon te hűséged?
Fogsz-é röpülhetni, vallyon nem
szégyenled?
Elárultad uradat, titkos levelét
Pogány ellenségnek
kezében ejtetted.
99.
De
nem örüle sokat szabadságában,
Mert ráró mind ott kinn leste az
magasban.
Utánna röpüle, s elkapá az szárnyán,
Kegyetlen körmével örül
szaggatásban.
100.
Császár
mindenfelé parancsol ostromot,
Hogy mindenik vigyen ki tüzet, ki vasot,
Ki
szurokkal öntött kénküves gránátot,
Tizezeret kioszta tüzes gránátot.
Pars decima quarta
(Tizennegyedik ének)
13.
Egy
üdővel megtölt török vala hadban:
Ennek eredeti volt bő
Aegyptusban,
Elméjében ennek iszonyu tudomán,
Az neve peniglen hatalmas
Alderán.
14.
Alderán,
az mely birt iszonyu lelkekkel,
Minden elementummal és nagy
fölyhőkkel,
Égi planetákkal, föld-rözzenésekkel,
Nagy villámásokkal,
meny-ütő küvekkel.
15.
Ez
császárhoz belépék, igy kezde szólni:
"Hozzád jüvésemet te fogod
csudálni,
De érts meg az okát, mert fogok használni,
Mert ellenségidre
fogok kárt szállatni.
16.
Rettentő
lölköket láncozva én tartom,
Némelyt csak kárára másnak
kibocsátom;
Az egész poklokon vagyon én birtokom,
Ezekkel az kaurt, ha
akarom, rontom.
17.
Azért
semmit ne félj, és ne készits erőt,
Csak te nyugodalmassan várj egy ki
üdőt,
Szigetre ráhozom rettenetes fölyhőt,
Kénküves tüzeket s az egész
ördögöt.
18.
Meglátod,
mit használ Istenek, Jézusok,
Ha én tudományommal reájok omlok;
De imé még
én tenéked többet mondok,
Fölhozom nagy Alit, mely az ő rontójok."
19.
Elhiteti
császárt Alderán ily szókkal,
Mert szavát bizonyitja szörnyü
átkokkal,
Elbocsátja azért tündért szabadsággal,
Ő viteti magát fekete
lovával.
20.
Alderán
elröpül az fekete lovon,
Helyt keres magának erdő közt egy sikon.
Tizenkét
keresztény iffiat ő titkon
Táborbul kihozat, mellyek voltak
láncon.
21.
Ezeknek
gégéjét nagy késsel megmetszi,
Ártatlan véreket medencében teszi,
Több
társait osztán megátul elküldi,
Az nagy teátrumon csak magát szemléli.
23.
Alderán
egy réz vesszőt kezében vészen,
Iszonyu circulust maga körül
tészen;
Duplázza nem messzi osztán az fövényen,
Legbelsőnek maga áll az
közepében.
24.
Csuda
charakterek tüle formáltatnak
Keresztény vérébül minden circulusnak;
De
még ugyis békét nem ád az holtoknak,
Mert minden kerékre négyen
huzattatnak.
25.
Négy
világszegletre elröndöli üket,
És mindenik mellé tesz rút billyegeket,
Igy
engeszteli pokolbéli lelkeket,
És igy kezdi el rettenetes verseket:
26.
"Halljátok,
siralmas pokolbéli lelkek,
Kik égben társokat el nem
szenvedtétek!
Halljátok rettentő Acheron-istenek,
Pluton és Sterapon, és
fő fejedelmek!
28.
Halljátok,
és jertek az földbül ki gyorsan,
Eggyik se maradjon az pokol
gyomrában;
Most kit ti kedveltek, az az óra itt van,
Az kiben kaurnak kell
menni romlásban.
29.
Harcot
és viadalt rájok parancsolok,
Nagy kegyetlenséget titületek
hivok;
Jüjjenek hát elő Styx lobogós lángok,
Furiák, Hárpiák, száz
Briareusok."
35.
Alig
mondhatá ki Alderán ezeket,
Ihon sötét fölyhők fogák az egeket,
Háromszor
megrázá Luciper az földet,
És besötétiteté csillagok fényét.
36.
Ihon
az föld szinét feketén befogták,
Az eget is szörnyüen
beburitották
Tigrisek, sárkányok, kegyetlen hiennák,
Rettenetes óriások és
chimerák.
37.
Ott
vagyon Tantalus eggyütt asztalával,
Fene Atreus, Licaon
gyalázattal,
Medusa feje is mérges tajtékokkal,
Szörnyü Eumenides lobogó
fáklyákkal.
38.
Ottan
Diomedes fene lovaival,
Kegyetlen Terodaman oroszlányokkal,
Iszonyu
Busires véres oltárokkal,
Procusták, Lestrigonok iszonyusággal.
39.
Ottan
meghallhatni Scillák ugatását,
Kegyetlen Gerion szörnyü jajgatását,
Fene
Mezentius és Falaris kinját,
Ezer Briareust, Cerastát és Hydrát.
40.
De
mindezek között kevélységgel sétál
Az világröttentő szörnyüséges
halál.
Mindent irtózással meggyőz és nagysággal,
Mind két keze terhes
iszonyu kaszával.
41.
Igy
jünnek az lölkök és más ezer formán,
De kinek vagyon ezt leirnya
hatalmán?
Elöl jün Pluto is tüzes lova hátán,
Elöl Astragora kénküves
taligán.
42.
Ezek
előtt Alderán igy nyitá meg nyelvét:
"Halljátok, halljátok Alderán
beszédét:
Ki vette ördögnek el az ő fegyverét?
Vagy ő hatalmában kicsoda
csorbát tett?
43.
Egyszer,
azt megvallom, égbül leestetek,
És csillagos eget örökkén vesztétek,
De
senki nem vette el ti fegyveretek,
Nem tett erőtlenséget senki
bennetek.
44.
Mégis
ti szégyennel csak elszenvedtétek,
Mikor az föltámadt ember
közzületek
Kivive lölköket, és mind közzületek
Nem volt, ki ellent állott
volna keresztnek.
45.
Minden
nyavalyátok onnan jütt azután,
Hir kitrombitálta, szemetek körösztfán
Nem
mér megállani, és az föld gyomrában
Elbujtok előtte, ha előttetek
van.
46.
La,
ha ember boszut eggyet elszenvedett,
Régen ellenségnek többre okot
ejtett,
Miért rettegtetni kell azt vitéz szüvet,
Az mely az égben is oly
nagy próbákat tett?
47.
Ihon
ujabb boszuság jün fejetekre,
Az ég azt végezte ti szégyenetekre,
Hogy
minden ellenség fusson kereszt jelre,
És minden tisztesség szálljon
körösztyénre.
48.
Igy
van, mert egynihány nyomorult körösztyén
Világ három része ellen bujt
Szigetben,
Nincsen bizodalmok őnekik semmiben,
Csak abban, ki függött, s
az ő körösztiben.
49.
Ötszázszor
ezeren megszállottuk üket,
Harmada ott hagyá kedves életünket,
Két fa,
körösztül dült, meggyőz mibennünket,
Minket törököket, ti
hiveiteket.
50.
Föl
fakat fegyverrel, föl és vitézséggel,
Jertek rá Szigetre kénküvel és
tüzzel.
Porrá kell égetni mind emberrel, küvel,
Rontani kell eggyütt
emlekezetével."
51.
Itt
hallgata Alderán, de az pokol-lölkök
Sürün Sziget felé mind
elröpülének,
De kiált Alderán, parancsol az földnek,
Nagy Alit kihozza
vesztére Szigetnek.
52.
Hallgat
az föld, de amaz veri lábával,
És igy nyitá meg nyelvét nagy
rikoltással:
"Elpártolni tülem akarsz-é károddal,
Kedvemet megszegni
megáltalkodással?
53.
Én
Alderán, hagyom, az ki sötétitök,
S fölyhőben öltöznek, ha akarom,
egek;
Ha akarom, viszont az fölyhők leesnek,
És tisztán maradnak az levegő
egek.
54.
Ha
akarom, szómmal tengert háboritok,
És mikor akarom, habot leszállítok,
És
minden szeleknek bizvást parancsolok,
Tülem hallgatnak minden
elementumok.
55.
Tégedet
is égbül alá szállithatlak,
Aranyas hold, ha segétségemre hilak;
És
koporsóban is hagyott árnyékoknak
Miért ily erővel ne
parancsolhassak?
56.
Jüj
ki, Hazret Ali, jüj ki föld gyomrábul!
Hozd ki nagy zöldfikárt te mély
koporsódbul;
Ismét kell itatni lovadat vértóbul,
Már elfeletkeztek kaurok
voltodrul."
57.
Nagyon
ordit, az föld ily parancsolatban
Egyszersmind kétfelé megszakad
magában,
Előhoz egy lovast fejérszin atlacban,
Feje takarva van tiszta
patyolatban.
58.
Szög
ló van alatta, de szomorusággal
Járatja az lovat az szép
holdvilágnál,
Egyszer nehéz szemmel föltekint haraggal,
Alderánt meglátja
nagy circulusoknál.
61.
"Mit
akarsz énvelem, kegyetlen Alderán,
Hogy általam örülj
Szigetvár-romlásban?
De te, eszes lévén, csalatkozol abban,
Hiszem vég
szakadott az én hatalmamban.
62.
Szigetben
nem laknak ollyan körösztyének,
Kiknek árthassanak Alkorán-levelek,
Sem az
pokolbéli és koporsós lelkek;
Nagyobb Mahometnél Istene ezeknek.
63.
Mert
ő fog énvelem égni örök tüzben,
Miért gyönyörködtünk az keresztény
vérben?
Nem örül az Isten büntetés-vesszőben;
Mi voltunk, ám küldött
minket örök tüzben.
64.
De
ezek már más üdők és más emberek,
Látom, az Istennél igen
kedvesebbek,
Hogysem előbb kik voltak egyenetlenek;
És űk is elesnek; de
jaj véreteknek!
65.
Hárman
kegyetlenül éltét Szulimánnak
Megfonták, kis üdőt várnak kemény
Párkák;
Ezentül meglátod, miként elszaggatják;
És semmi haszonra jüttek ki
Furiák."
67.
Igy
szól Hazret Ali, s rettenetes lován
Röpül keservessen az több lölkök
után.
Akkor eszbe vevé ő magát Alderán,
Hogy keresztyénekkel az igaz Isten
van.
68.
Röpül
és érkezik iszonyu seregben,
Hon Phlegeton kevert mindent sötétségben,
Hon
az Tisifone fuj iszonyu kürtben,
Belzebub sereget rendelt sötét égben.
69.
Futkosnak
Furiák iszonyu fáklyákkal,
Azt tudnád, világot meggyujtják
azokkal,
Kegyetlen Harpiák iszonyu szájokkal
Véres mérget okádnak nagy
undoksággal.
70.
Haragos
Astragora szeleknek kapuját
Megnyitá, beütvén villámos dárdáját,
És leoldá
láncrul az kevély nyakokat,
Ők szárnyokkal keresik nagy
Szigetvárát.
71.
Akkor
Eurust bajra hivá északi szél,
Amaz penig fegyverétül semmit nem
fél,
Boreas haraggal sugár szárnyára kél;
Ez mindenik Szigetnek kegyetlen
veszély.
72.
Meghajtá
Szivárvány aranyos kéziját,
Erőssen villámik, mintha lünne nyilat;
Kevély
Orion is forgatja nagy kardját,
Mindenik Szigetre! és Szigetre!
kiált.
73.
Futnak
az bástyákra keresztény vitézek,
De nem állhatják meg erejét az
tüznek;
Járnak az lángjai Vulcanus istennek,
Senkit az bástyákhoz közel
nem eresztnek.
74.
Mert
az törökök is sok tüzes labdákkal
Egyaránt futkosnak szörnyü Furiákkal,
Az
külsö várat már megvették ostrommal,
Bán belső várban szorult ötszáz
magával.
75.
De
ottan sem lehet maradás sokáig,
Mert tüz fejek fölött már sürün
villámik;
Sok ezer lélektül Zrini késértetik,
Ő penig, mint egy kü, semmit
nem rettenik.
76.
Igy
mond vitézinek: "Ne féljetek semmit,
Mert evvel Isten érdemünket
öregbit,
Ha száz ennyi ördög dühös szájt reánk nyit,
De nem árt
lelkünknek, mert az Isten segit.
77.
Pokolbéli
lölkök vannak ellenséggel,
Az mi reménségünk van penig Istennél;
Őérte
meghalunk mi jó kedves szüvel,
Legyen ugy, az mint ő szánta magában el."
78.
Igy
szól, és igy csinál szüvet ő magának,
És az ő rettenetes vitéz
hadának,
Parancsolja osztán három fő vajdának,
Hogy az vár piacán űk
harcot álljanak.
79.
Ezek
bátorsággal törökre omlának,
Külső vár piacán az törököt vágják,
Heában
szemekben kénküessőt fujnak
Késértő ördögök, mert vitézül járnak.
80.
Ott
fegyver fegyverrel öszvetalálkozik,
Vitéz is vitézzel
öszveelegyedik;
Sötétségben köztök csak jajgatás hallik,
Rettenetes halál
köztök gyönyörködik.
81.
Ki
fuja az lölkét sok sebein által,
Ki magábul ereszti nagy átkozódással;
Nem
hull az keresztény, de török falkával,
Mert egyszersmind veszni fog vitéz
virágszál.
82.
Láttatik,
hogy az tüz száll keresztyénekre,
Penig inkább ráhull pogány
törökökre;
Szerecsent és tatárt, törököt veszélyre
Mind egyaránt elhajt
Istennek tetszése.
83.
Futkos
kegyetlenül megdühödt Delimán,
Cáspiai hegyben mint sivó oroszlány.
O,
mennyi tüzeket ő Szigetben behány!
Mennyi csapást fölvesz ő maga paizsán!
84.
Egy
nagy cárbunculus az sisakján vala,
Ezen sötétben is megesmerik vala,
De
jobban az kűnél fénlik ő szablyája,
Jobban szablyájánál az ő bátorsága.
85.
Ő,
mint egy éh farkas az barom-ól körül
Mellyével próbálja, ha kert előtte
dül:
Igy jár Delimán is az Szigetvár körül,
Próbálja, előtte ha kűfala
ledül.
86.
Demirhám
másfelől hasomlit Furiát,
Mert rettenetesül forgatja nagy vasát.
"Deli
Vid! Deli Vid!" minduntalan kiált,
"Hon vagy és miért röjtetted el
magadat?
87.
De
bujj el fal közé, vagy földnek alatta,
Bujj el, az hon lakik indus s
garamanta;
Megkeres Demirhám, s lölköd kibocsátja
Ez az rettenetes
kezembéli dárda."
88.
Nem
türheti tovább Deli Vid ily szókat,
Az harcot elhagyá, s hon török eb
ugat,
Oda rugaszkodik, és néki igy kiált:
"Hitetlen, hon láttad az én
bujásomat?
89.
De
te hitetlen vagy és meg nem érdemled,
Hogy Deli Vid kardot is vonjon
ellened,
Mert hitedet, szódat és emberségedet
Mind öszvekevervén,
egyszersmind megszegted!"
90.
Megesmeré
Vidot szavárul szerecsen,
Eggyet fohászkodék nagyot keservessen,
És igy
szólla Vidnak törökül eszessen:
"Kérlek, hogy hallgass meg, Vid,
figyelmetessen.
91.
Mindketten
csalatkozunk az mi elménkben,
Sem te el nem bújtál, sem én jó
hitemben
Csorbát, sem gyalázatot soha nem tettem,
Bujásodat harag mondatja
énvelem.
92.
Ha
az egész tábor megszegte az hütit,
Esztelenek gondolván az én
vesztemet,
Én vagyok-é vétkes? láttál jól engemet,
Láttad-e, hogy kértem
kitül segitséget?
93.
De
ez meglett immár, most üdőnk van hozzá,
Jer ki az mezőre, ne nyujtuk
hosszabbra.
Megválik, Deli Vid s Demirhám kicsoda,
Éljen, kinek
Isten engedi s jó kardja."
94.
Nem
menne örömest Deli Vid ki várbul,
Mert nincs engedelme annyira urátul,
De
török nem akarja hagyni magátul,
Azért bátorsággal Demirhámmal indul.
100.
Mosolyog
Demirhám, de belől mást forgat,
Mert elől megérzi utolsó óráját;
Szüve
jüvendől csuda gondolatokat,
Mégis bátran néki keményéti magát.
101.
Mikor
Szigetvártul jó tova valának,
Egy szép kerék rétet völgybe találának;
Azt
tudnád, akartva ezt harchoz csinálták:
Itten halálos bajt csak ketten
vivának.
102.
Rettenetességgel
Demirhám haragját
Éleszti magában, kirántja szablyáját,
De Vid előbb égben
az Istenhez kiált:
"Uram, tekints meg most égbül te szolgádat!
104.
Uram,
most ugy légyen, az mint te akarod."
Ily szók után kirántá az éles
kardot.
Nem messzi magátul nézi Demirhámot,
Nehéz fegyver alatt hogy fuj
tüzet, lángot.
105.
Öszvecsapának
osztán oly kegyetlenül,
Mint tengeren gállya ha kettő öszvedül;
Az ki
vizen marad, annak szüve örül,
Az ki esőben van, annak kétségben
hül:
106.
Igy
most az két vitéz jól vigyáz magára,
Forgatja szablyáját társának
kárára;
Mindenike penig készebb az halálra,
Hogysem egy kis félelem
mutatására.
107.
De
pogány két kézzel emeli fel kardját,
Lebocsátva találja Deli Vid
sisakját,
Onnan csuszamodván megsérti oldalát,
Ugyhogy onnan folyni vöres
patakot lát.
108.
Deli
Vid nem retten, ugrik Demirhámhoz,
És nagy erősséggel csap az
orcájához,
Nem megyen heában vitéz kard pogányhoz,
Orra közepétül lemene
szájához.
109.
Akkor
vért és mérget okádik szüvébül,
Nem tarthatja magát haragos mérgébül,
Nem
vigyáz, hogy ellent vessen mesterségbül,
Ujitton ujitja csapást
kegyetlenül.
110.
Deli
Vid peniglen megkapja az nyakát,
Másikkal megnyitá sok helyen
oldalát;
Verődik kezében, és ordit, nem kiált,
Mert sebektül, haragtul ő
nem is szólhat.
111.
Demirhám,
mint fáklya, hogy látja utolját,
Duplázni akarja vitézséges voltát:
Vid
kezébül gyorsan kitekeri magát,
S nagy csapással vágá Deli Vidnak nyakát.
112.
Sisakjával
osztán megvágja homlokát;
Tovább nem tarthatja lábon immár magát.
Ledül és
dülve is megvágja az lábát,
Végezni akarja vitézül óráját.
113.
Vid
penig eséshez jobban kénszeréti,
Mert mellyét fényes karddal ketté
feszéti,
Arra siralmas lelkét föld alá veté,
Nagy árnyékkal életét
besötétiti.
114.
Maga
is Deli Vid tovább nem mehetett,
Csak alig magában tartja az életét;
Közel
Demirhámhoz ő is ott elesett.
Látja ég az lölkét, fövény szíja
vérét.
Légy bizonsága, ég, Deli Vid végének,
Mert sok szemmel nézted
utolját éltének:
Egy csöppig kiadta vérét Istenének,
Légy tudománytévő
Deli Vid végének!
Pars decima quinta
(Tizenötödik ének)
1.
Bán
végső óráját közelgetni látja,
Az egész seregét csoportba
hivatja,
Azokat is, az kik mentek volt az harcra,
Kik közül Deli
Vid ott maradt csak maga.
2.
És
igy szól őnékik: "Vitézek, látjátok,
Most mi állapatban velem eggyütt
vagytok:
Nem csak kárt hoznak ránk törökök, tatárok,
De tüz, de vas, de
minden elementumok.
3.
Mindenképpen
próbál az Isten bennünket,
Valamint az ötvös tüzben arany müvet,
És
mivelhogy látja az mi hüségünket,
Égben szép koronát nékünk készíttetett.
4.
Nem
haragszik már ránk, mert itt büntetését
Megvette büneinkért, s igaz
törvényét
Beteljesitette: most hüség érdemét
Az nagy menyben késziti, s
oda visz minket.
5.
Ne
irtózzunk azért mi halálra menni,
Mely örök örömre grádicsot fog adni.
Ma,
vitézek, éltünket el kell veszteni,
És ma minden próbánkat lepecsétölni.
6.
Mi
vitézül éltünk, vitézül meghaljunk,
Egész ez világnak evvel példát
hagyjunk.
Ma mi tisztességet nevünkre szállitunk,
Mai nap szépéti minden
elmult dolgunk.
7.
Nem
hurcol bennünket pogány eb porázon,
Nem visz minket császár kötve
triumfuson;
Végső óránkon is az török romoljon,
Lássa, keresztyénnel hogy
az Isten vagyon.
8.
Mivel
az tüz miát itt nem maradhatunk,
Mihent Isten engedi az hajnalt
látnunk,
Kimenjünk az várbul, és ott megmutassuk:
Kik voltunk éltünkben,
most is azok vagyunk."
9.
Igy
monda nagy Zrini, s az egész vitézek
Örömmel mondásához valának
készek;
Száll Márs mindenikben, s az ő vitéz szemek
Bátorságban
villámnak, mint gyémántküvek.
10.
Hangas
zöndülés lén az vitézek között,
Mint mikor kemény szél megfuja az
erdőt;
Mindenik csak alig várja azt az üdőt,
Az mikor Istenhez bocsáthassa
lelkét.
11.
Paizst,
páncérokat, szablya-hüvelyeket,
Magoktul elhányák minden nehézséget,
Mert
jobban kivánják ezeknél sebeket,
Mellyek által égben eresztik lölköket.
12.
Zrini
penig megyen az gazdag tárházban,
Minden drágaságot ő rak egy
rakásban,
Visz tüzet alája osztán egy fáklyában,
Mind füstbe
bocsátja, az mennyi kincse van.
13.
Egy
dolmánt, egy mentét csak választ magának,
Az mely legszebb vala mind közte
azoknak;
Ebbe szokta mutatni magát az udvarnak,
Ebbe menyegzőknek és
triumfusoknak.
14.
Két
arany perecet választa azután,
Evvel jelt csinála vitéz uri karján;
Egy
kócsagtollat is szegeze sisakján,
Száz aranyat kétfelé tett dolmányában.
15.
O,
mely csuda dolog, hogy jutalmat szerez
Maga hohárának! Mely kemény vitéz
ez!
Emlitése halálnak igen keserves,
Rettegett előtte Hector és
Achilles.
16.
De
halálakor is Szigetnek Hectora,
Hogy ő bátran nézhet szemmel az
halálra,
És bár öltözzék rettenetes formára,
Megmutatja, s mint kell menni
bátorságra.
17.
Meggyujtá
az kincset, és mind megégeté;
Fegyverét azután szögrül
leszedeté,
Szántalan sok közzül eggyet megszerete,
Oldalára eztet vitézül
fölköté.
18.
Ül
vala az Isten abban az székiben,
Az honnan világot nézi
kegyelmesben,
Méltóság, Tisztesség nagy áll körületben,
Tronussa
helyheztetve nagy örökségben.
19.
Szerencse
s Természet alázatossággal
Állnak őalatta, készek szolgálattal,
Dücsőség
előtte foly nagy patakokkal,
Végtelen Kegyelme tengerformára áll.
20.
Megszámlálhatatlan
dücsőséges lölkök
Dücsőséget előtte szépen énekelnek;
Zsidó poetának
untalan az versek
Királyi formára hárfájával mennek.
21.
Égi
musikának gyönyörü szózatja
Szép Echonak választját
megváltoztatja.
"Szent, szent, szent mindenható Isten, Jehova,"
Egész
mennyei sereg vigan kiáltja.
22.
Cherubin,
Seraphin seregek vigadnak,
Az szent bárány előtt magokat alázzák,
És más
seregek fejér ruhában járnak,
Báránnyal mindenütt ük is ottan
vannak.
23.
Illyen
méltóságbul nagyon parancsola,
Az az jó, az az igaz, az nagy Jehova,
Hogy
minden musika egyszersmind hallgatna,
És hogy öszvegyülne mennyei udvara.
24.
Ugy
lőn, mint akará, és öszvegyülének
Az egész mennyei gyönyörü
seregek,
Alázatossággal hajolnak Istennek,
Ő penig igy kezde beszélni
nékiek:
25.
"Halljátok,
halljátok, ti forgandó egek,
Halljátok, hiveim, égbéli seregek,
Halld meg
föld és világ, és világi vizek,
Az én mondásomat, és ti, nagy tengerek!
26.
Bolond
vakmerőség nyilván van nálatok,
Kivel rám óriást támadni láttatok:
Azt
tudta az kevély, büntetést őrájok
Társaival eggyütt hogy én nem
találok.
27.
Elesett,
meglüvém mennyei küvemmel,
S elhagyatám véle eget örökséggel.
Elhatta az
eget ő, de kevélységgel
Most is zörgölődik nagy vakmerőséggel.
28.
És
nem elégszik meg sok ezer lölköket,
Szántalan bün közzül hogy ő harácsot
vet;
Meri háborgatni az én hiveimet,
Kik tülem választva vannak,
kedvesimet.
29.
Ahon
szigetiek én értem harcolnak,
És az én hütömért már sok vért
hullattak,
Pokolbéli lölkök rájok agyarkodnak,
És igaz hütökbül kiverni
kivánják.
30.
S
miképpen lehessen ezt nékik engedni?
Igaz Isten lévén, hogy tudjam
szenvedni?
Nem! nem! de hogy egy had menjen fegyverközni,
Be kell
földfenékre ismég üket üzni.
31.
Eredj
te, Gábriel, mennyei sereggel,
Eredj Szigethez erős fegyverös kézzel,
Ott
találod őket, de onnan te üzd el,
Ronts meg őket eggyütt nagy
kevélységekkel.
32.
Nézd
osztán, hon vannak szigeti vitézek,
Ha testi köntösbül levetközik
lölkök,
Az ti kezetökön előmben jűjenek,
Itt rendelt helyekben örökkén
legyenek."
33.
Igy
monda, de nem nyelvvel és nem szózattal,
Hanem tündöklő isteni
akarattal;
Értik az angyalok, mert nagy boldogsággal
Eggyeznek az Isten
nagy akaratjával.
34.
Gábriel
magával azért egy sereget
Elvive gyors szárnyon, s jelül egy
keresztet.
Fénlik vala az ég, merre röpülését
Tartja az szép sereg, s az ő
sietését.
35.
Alázatossággal
Szivárvány kapuját
Megnyitá előttök és mond áldásokat,
Az szép tejes-ut is
megcifrázza magát,
Látván az nagy Istennek sok szép angyalát.
36.
Az
Göncös-szekere viszi sok fegyverét,
Mennyei seregnek könnyebbiti
terhét,
Fegyverhordozó sas késziti menyküvét,
Kivel letaszitsák ördögös
sereget.
37.
Fohászkodik
Hercules, nem mehet vélek,
Nem lehet üressége az ő helyének.
Áll
mozdulatlanul, istrázsát az égnek
Tart ő nagy botjával, ellenz
ellenségnek.
38.
Halhatatlan
sereg levegőn megálla,
Csak maga Gábriel Szigetben leszálla,
Zrini hogy
halálhoz elkészült, találá,
És szintén Istennek esedezik vala.
39.
Eleiben
tünék Gábriel szárnyával,
Méltóságos vala angyali ruhával;
Az ő teste vala
befödve biborral,
Az keze fegyveres lángozó pallossal.
40.
Az
másik kezében egy szép pálmaágot
Koszoruval eggyütt magassan föltartott.
A
sötétes házban fényességet hozott;
Gábriel Zrininek akkoron igy szóllott:
41.
"O,
seregek urának kedves szolgája,
Egész keresztyénségnek vitéz virágja!
Te
voltál JÉZUSNAK megszentelt hadnagya:
Ihon az Istennek az ő koronája!
42.
Ezt
küldi tenéked az hadverő Isten;
De mást készittetett, az ki lesz
fejeden,
Fényes csillagokbul kötve lesz örökkén,
Fogod azt hordozni az
magas egekben.
43.
Angyali
légiót küldött Isten néked
Te segétségedre, kivel meggyőzheted
Ezt az
nyavalyában zabált ellenséged.
Kik pokolbul jüttek kevélyen
ellened.
44.
Azért
vidámits meg emberi szüvedet,
Duplázd meg utolján nagy vitézségedet;
Ne
lássa vén tolvaj elvágott fejedet,
Hanem az föld alá küldd előbb ü
lelkét."
45.
Igy
monda az angyal és megvidámitá,
Mennyei sereget égbül leszóllitá;
Nem
messzi Lucipert seregestül látá,
Archangyal előtte igy száját
megnyitá:
46.
"Mit
csináltok itten? o, ti nyomorultok!
O, nagy kinokban is
fölfuvalkodottok!
Világnak Istenét talán nem látjátok,
Mely nagy
menyküvekkel fegyverkezett rátok?
47.
El
vagyon végezve Isten titkaiban,
Hogy kik itt meghalnak mostan
Szigetvárban,
Mivelünk menjenek Isten országában;
Mit vártok reájok hát
itten heában?
48.
Menjetek,
átkozottak, az föld gyomrában,
Ottan bünösöket zaklassátok
kinban;
Fussatok el gyorsan sötét Acheronban,
Az a' ti helyetek örökös
átokban."
49.
Igy
szól, és reájok mennyei pallosát
Rettenetesül forditá nagy haragját,
Mert
látá, késéssel készitik utjokat,
S nem örömest fogadják parancsolatját.
50.
Angyali
legio szép fényes szárnyával
Fekete seregre üte bátorsággal;
De ük
megesmerék előbbi próbával,
Hogy győzhetetlenek ezek hatalommal.
51.
Azért
mint forgószél, keveregnek égben,
Keservessen üvöltnek sötét
fölyhőkben.
Igy kákognak hollók, ha sas jün közikben,
És éjjeli varjuk igy
járnak széltében.
52.
Csak
te vagy, Alderán, az ő nyert prédájok.
Az te lelked leszen nékik
triumfusok;
Elragadták eztet, kibül jütt sok átok,
Testestül-lelkestül lén
az ő prédájok.
53.
Igy
hagyák ördögök világos világot,
És noha még szintén meg nem
hajnalodott,
De szép harmatossan sötétbül hasadott
Szép hajnal, és minden
jóra bátoritott.
54.
Zrini
jól esmérvén életének végét,
Ötszáz bátor vitézt számlál maga
mellett;
Minthogy nem türheti immár égő tüzet,
Kiviszi magával azért mind
ezeket.
55.
És
az várbul kimegyen nagy bátor szüvel,
Előtte törökök futnak szerte
széllel;
Az piacon megáll, és szörnyü szemével
Nézi, hogy hon vagyon
pogány sok sereggel.
56.
Ily
kegyetlenül jün oroszlány barlangbul,
És ily szörnyen fénlik cometa
magasbul:
Ez nagy országokra kár nélkül nem fordul,
Szörnyü jüvendőket
hordoz hatalombul.
57.
Igy
félnek törökök Zrini látásátul,
Mert tudják, nagy veszélyekre rájok
burul.
Zrini piacon is nem maradhat lángtul,
Azért lassan ballag az külső
kapubul.
58.
Hon
vagytok ti mostan, világrontó népek?
Hon vagytok, földemésztő szörnyü
seregek?
Hon török, hon tatár, sötét szerecsenek?
Hon vagytok három
világrul kevert népek?
59.
Ihon
előttetek Zrini áll fegyverben,
Hon van az török Márs vakmerő
szüvében,
Delimán? hon száz más ebben az seregben,
Kik Zrini vérét
szomjuzták békeségben?
60.
Édes
az vitézség az ember szájában,
De nagy s rettenetes halálos probában:
Ezt
rettegve nézi vakmerő Delimán,
Mint nyárlevél, ugy reszket szultán
Szulimán.
61.
Messzi
dombrul nézi ő kijüvetelét,
De még sem tarthatja rettegéstül szüvét,
O,
hányszor megbánta, szállota Szigetet!
Hány átokban keverte megőszült
fejét!
62.
De
nem csinál pompát Zrini törököknek,
Nem mutatja vesztég sokáig ezeknek
Ő
vitéz fegyverét, de mégyen ellenek;
Ötszáz halál megyen háta után
ennek.
63.
Itt
fegyver fegyverrel találkozik öszve,
Vitéz is vitézzel kapcsolódik
közbe;
Vér, jajgatás és por megy égben keverve,
Törik dárda, kopja,
szablya elegyedve.
64.
Halál
formára jár bán törökök között,
Mint az lángos harap, ha nádban
ütközött,
Mint az sebes vizár, ha hegybül érkezett:
Oly kegyetlenségben
Zrini most öltözött.
65.
És
ledül előtte nagy óriás Csebár,
Hal Jakul átokkal, és Csirkin
teftedár,
Esik zöld zászlóstul nagy Jakul barjaktár,
Esik Mahomet-vér
szerecsen Zulfikár.
66.
Száz
szablya, száz csida Zrini paizsára
Egyszersmind is esik, mint kűesső
házra;
De ő ezt az fölyhőt, minden csudájára,
Tartja csak egyedül, törökök
kárára.
67.
De
Murtuzán basa, mint megsérült medve,
Szégyentül s boszutul mert hül kemény
szüve;
Jól jut most eszébe, Aigastul kötözve
És nagy Szulimánnak volt tüle
vitetve.
68.
De
eggyetlen fiát ő jobban siratja:
Zrini keze miát volt ennek halála.
Azért
ő akartva illyen bosszuságra
Éleséti szüvét iszonyu haragra.
69.
És
mint tüzes lidérc száll le az fölyhőbül,
Kinek lángos farka szikrázik sok
tüztül:
Igy Murtuzán basa keresztyénekre dül,
Halálra, haragra az ő szüve
készül.
70.
Nem
szól ő semmit is, rettenetességgel
Halva Bata Pétert maga előtt dönt
el,
Három keresztyénnek veszi életét el,
Ismég többre készül, s nem
elégszik evvel.
71.
Öszvetalálkozék
ő Novák Ivánnal,
Öszvekeveredék szablyája szablyával,
De Novák elvágá
kezét nagy csapással,
Azután fejét is vitéz bátorsággal.
72.
De
nem áll meg itten Novákovics Iván,
Mert meghal miátta Perviz, Bicsir,
Arszlán;
És nem kevesebbet teszen Orszics István,
Mert lelkét okádja
előtte Balbazán.
73.
Itten
kezd hullani török sok számtalan,
Itten sebesedni mindenféle pogány;
Ki
nagy Allát, ki Mahometet kiáltván,
Vérekben feküsznek az földet harapván.
74.
Itt
zászló zászlóval nagy csoportokban hull,
Amott fekszik sok török halva
lovastul,
Imitt félholtan vitéz vitézre burul,
Ki alatt ló fekszik, némely
ló alatt ful.
75.
Félholton
némellyik marja ellenségét,
Amaz mint vérszopó, szomjuhozza vérét,
Ki
sebeken által bocsátja ki lelkét,
Ki szorosságtul fult, ott hagyja
életét.
76.
Rakásokban
fekszik ló, fegyver és vitéz,
Holtan is keresztény az nagy egekre néz;
De
az lölke után töröknek földben néz
Orcája, mert tudja, Isten nem
kegyelmez.
77.
Gázol
rettenetesül Zrini vértóban,
Vércataractákat indit meg
pogányban;
Messzirül megesmeri ütet Delimán,
De retteg ő szüve, de
félelemben van.
78.
Nem
esmert azelőtt ő soha félelmet,
Akaratja nelkül de mostan rettegett,
Mert
látta Zrininek hatalmas fegyverét,
Látta nagy próbáját és kegyetlenségét.
79.
De
mindezek közt is szüve helyére áll,
Mikor gondolatjában tisztessége
száll,
Sok okot magának vitézségre talál,
És igy ő magának kegyetlenül
szólal:
80.
"Hát
nem vagyok-é én most is az Delimán,
Ki veszélyt kezemen hoztam
Szigetvárban?
Az ki vitézséggel hagytam magam után
Vértót, holttest-halmot
Almás vize partján?
81.
O,
szüvem, állj elő, o, én vitézségem!
Mit rettegsz kaurtul, megnőtt
emberségem?
Ez nap s ez az óra az egész életem,
Megfényeséti vitéz
cselekedetem.
82.
Majd
Zrinire megyek nagy vitézségemmel,
Noha kevélykedik isteni erővel;
Nekünk
is Mahomet segét nagy szentséggel,
Az mi testünk is van elegyitve
vérrel."
83.
Igy
monda s kezével megrázá nagy dárdát,
Neveli magában hatalmas
haragját,
Amfiteatrumban igy láthattál bikát,
Az ki az fövényben köszörüli
szarvát,
84.
Mely
kapál csarnokon s fuja az fövenyet,
Látván maga előtt kevély
ellenségét,
És előbb próbálja fában nagy erejét,
Hogysem ellenségre
kivigye fegyverét:
85.
Igy
tészen Delimán, és nagy sebességgel
Bánra rugaszkodik, teli sok
méreggel.
Ráveti dárdáját hatalmas erővel,
Itéli, hogy nagy bánt lefekteti
evvel.
86.
De
Isten angyala elvevé erejét,
Mert Zrini paizsán megtompitá hegyét,
Tatár
hám dárdája az földre leesett,
Csudálja Delimán ezt az történetet.
87.
De
kemény kezével ő szablyát kirántá,
Evvel pozdorjára bán paizsát
rontá;
Sokáig dühössége de nem tarthata,
Mert Zrini kardjának ellent nem
állhata.
88.
Kegyetlen
csapással bán az ő sisakját
Gyorsan ketté vágá és megsérté nyakát.
Az
másik csapással megnyitá oldalát,
Honnan bőven folni vörös patakot
lát.
89.
Fuj
lángot tatár, s öszveszedi erejét,
Bánnak kegyetlenül kézzel üti
mellyét,
De bán ketté vágja Praecopita fejét,
És habzó vérére kiönti
életét.
90.
Holta
után élte árnyékban elröpült,
Nagy keserüséggel, mint egy füst ugy
eltünt;
Halála határán ő vadsága megszünt,
S lölke örök éjre sok mással
elegyült.
91.
És
semmit sem késik ott az ő halálán,
De mást és mást áldoz és nagy halomban
hány;
Kis eledel ily tüznek háromszáz pogány,
Ezeket levágja
horvátországi bán.
92.
De
az vitéz Delimán mihent elesék,
Egész török tábor gyorsan
megfélemlék.
Legvitézb emberek rettegni kezdének,
És azután futni, az mint
van erejek.
93.
Az
futó népekkel öszvekeveredett,
Vágja mindenfelé az futó népeket.
Végre
császárhoz is nem messzi érkezett,
Zrini távulrol is megesmérte ütet.
94.
És
egy nagy ohajtást az Istenhez bocsát,
Mert tisztességejért keresi az
probát,
Osztán sietséggel megy, az hon császárt lát,
Fegyverében viszi
szörnyü villámását.
95.
Sok
ezer bosztáncsi, szántalan szpahoglán,
Az megijedt császárt veszik körül
sáncban;
De mindazonáltal néki megy horvát bán,
Utat csinál karddal
iszonyu hatalmán.
96.
Mert
nem mér állani senki eleiben,
Senki nem mér nézni vitéz szemeiben;
Százat
egymás után ő megöl egy helyben,
Még más százra viszen halált
kémélletlen.
97.
Szulimán
jó lóra ülni igen siet,
De bán gyorsasága már régen ott termett,
Tizet
ottan levág császár segitségét,
Igy császárnak osztán Zrini szólni
kezdett:
98.
"Vérszopó
szelendek, világnak tolvaja,
Telhetetlenségednek eljütt órája;
Isten
büneidet tovább nem bocsátja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra."
99.
Igy
mondván, derekában ketté szakasztá,
Vérét és életét az földre
bocsátá;
Átkozódván lelkét császár kiinditá,
Mely testét éltében oly
kevélyen tartá.
100.
Ez
volt vége az nagy Szulimán császárnak,
Ez az ő nagy hires
hatalmasságának,
Az Isten engedte gróf Zrini Miklósnak
Dicséretit ennek
hatalmas próbának.
101.
Mikor
bán visszanéz, meglátja távulrul,
Elmaradt serege török kard miát
hull,
Mint pásztor nyájához, ő hamar megfordul,
És igy szól hozzájok nagy
hangos torkábul:
102.
"Eddig
éltünk vitézek, tisztességéjért
Annak, ki körösztfán holt
szabadságunkért:
Ma meghaljunk örömest, és jó hirünkért
Vitézül meghaljunk
azért mindezekért.
103.
Ahon
nyitva látom Istennek országát,
Ahon jól esmérem nagy Eloim fiát!
Esmérem,
esmérem az Isten angyalát,
Rothatatlan ágbul tart nékünk koronát."
104.
De
török számtalan körülvék sereget,
Messzirül jancsárság lüvik
vitézeket,
Nem merik próbálni mert karddal ezeket,
Senki várni nem meri az
ő kezeket,
105.
Mind
ennyi között is egy jajgatás nincsen,
Mert nagy vigasággal s örömmel hal
minden.
Az mely helyen állnak, ugyanazon helyben
Bocsátják lölköket Isten
eleiben.
106.
Nem
mér az nagy bánhoz közel menni senki,
De jancsár-golyóbis Zrinit földre
veti:
Mellyében ez esett, más homlokát üti,
Vitézivel eggyütt az földre
fekteti.
107.
Angyali
legio ott azonnal leszáll,
Dicsérik az Istent hangos musikával.
Gábriel
bán lelkét két tized magával,
Földrül felemeli gyönyörü szárnyával.
108.
És
minden angyal visz magával egy lelket,
Isten eleiben igy viszik
ezeket.
Egész angyali kar szép musikát kezdett,
És nékem meghagyák,
szómnak tegyek véget.
Vitézek Istene! ime az te szolgád
Nem szánta éretted világi
romlását;
Vére hullásával nagy bötüket formált,
Illy subscribálással néked
adta magát,
Ő vitéz véréért vedd kedvedben fiát.