Személyek
MÁTYÁS, magyarok királya
BEATRIX, a felesége
ZILIA DUCA, nemes olasz hölgy
AGÁRDI PÉTER, magyar vitéz
BEPPO, a csatlósa
GIANETTA Zilia barátnői
MONNA MEA
CARLOTTA, komorna
NARDELLA, a királyné dajkája
GALEOTTO MARZIO, a király krónikása
TIRIBI, a király udvari bolondja
PAP
PIETRO, szolga
PORKOLÁB
AJTÓNÁLLÓ
MINISTRÁLÓ GYEREKEK, SZOLGÁKTörténik: az első felvonás és a második felvonás első képe Moncalieriban, Olaszországban, Zilia Duca házában, 1481-ben.
A többi egy évvel később Hamburg várában, Ausztriában
Szín: terem Zilia moncalieri palotájának az emeletén. Fenéken nehéz tölgyfa ajtó a fő bejárás. Ugyanilyen ajtó jobbra. Bal fenéken, a vágott sarokban, három lépcső visz a tágas, csukott loggiára. Ennek a középső ablaka tárva van. Kis asztal, karosszék a loggiában. A szoba közepén nagy asztal, brokáttakaróval letakarva, székek, hatalmas láda balra, a fal mellett. Erőteljes, egyszerű vascsillár, falikarok, gyertyák, amelyeket később meggyújtanak, a szobát egyelőre csak a búcsúzó nap piros fényjátéka világítja meg. Az Úr 1481. évében vagyunk, de a terem berendezése régibb, a század közepéről való, egy kicsit rideg, sőt komor. A falon némely szentképek között Orlandónak, Zilia elhunyt férjének képmása. Minden azt mutatja, hogy itt komoly, erkölcsös és ájtatos vagy legalábbis szenteskedő asszony lakik.
Mikor a függöny felgördül, Zilia és jó barátnője, Monna Mea a terem jobb sarkában, a vasrácsos kandalló előtt egy megkezdett oltárterítő hímzésével foglalatoskodik. Carlotta, Zilia komornája kis zsámolyon úrnőjének a lábánál ül, a selyemfonalat gombolyítja. Gianetta, Zilia második barátnője az erkélyen áll, a karosszék mögül loppal kinéz az ablakon. Senki sem beszél, a két nő szótlanul hímez, Gianetta az utcát figyeli. Egy kis szünet.
ZILIA
a szünet után fölnéz.
Még mindig ott áll?
Mind Gianettára néznek.
GIANETTA
bólint, hang csak, nem szó.
Ehem!
CARLOTTA
Reggel óta!
Jó volna tudni, mire vár még?
Minden áldott nap ugyanaz a nóta.
GIANETTA
Csak lézeng odalent, akár az árnyék.
CARLOTTA
Kora hajnaltól késő alkonyig
Itt leskelődik erkélyünk alatt.
Kezét
kulcsolja, búg, sopánkodik,
Sóhaja ostromolja a falat
És majd kinézi két
szemét...
ZILIA
kurtán.
Elég!
CARLOTTA
Pedig a szeme szép. Szomorú-fekete.
Szegény, szegény lovag, szerelem
betege!
ZILIA
m. f.
Ki kérdezett? Haszontalan cseléd!
CARLOTTA
elnémul, munkába mélyednek.
GIANETTA
ezalatt, összecsapja két kezét.
Reggeltől estig egy helyen
Így állni némán, mozdulatlanul:
Szoborhoz
illő márványtürelem!
ZILIA
abbahagyja a munkát.
Orcám a szégyen pírjával kigyúl,
Hogy tűrve tűröm még a durva
sértést,
Tolakodó, szemérmetlen kísértést.
MONNA MEA
Méltán haragszol.
ZILIA
kitör.
Bosszú vágya fűt.
Akárhol járok, mindig,
mindenütt
Fölbukkan ő is, ott teremve nyomban.
Mögöttem, mellettem,
nyomomban.
Hazulról immár el se megyek én.
MONNA MEA
Ezért nem voltál tegnap a misén?
ZILIA
Ma sem megyek. Mert oda is követ.
Botor, vak szenvedélye
kergeti.
Fitymálva oltárt, megszentelt követ,
Az isten háza, az se szent
neki,
Parancsa ellen lázadozva vét.
Amíg imát rebeg az ajkam,
Érzem,
hogy ott a szeme rajtam,
Ki sem bírom forró tekintetét,
Úgy éget a ruhán
keresztül...
Én elfordulok a kereszttül,
Amely előtt térdelni
szoktam
És orcarejtve pirulok titokban.
Ezalatt mindjobban alkonyodik.
MONNA MEA
sóhajt.
Zilia, hidd el, nem vagyok irígy,
De bárcsak engem üldöznének
így!
GIANETTA
még mindig az ablakban.
Leszállt a nap már. Ő még egyre vár.
ZILIA
egy kicsit türelmetlenül.
Kacér játék, hogy onnan figyeled.
Az udvarlás nekem szól, ne feledd.
Az
erkélyről, Gianetta, jöjj le már!
GIANETTA
lejön a többihez, megáll, nevet.
Ej! Félted őt?
ZILIA
megvetőn.
Nem őt, sem magamat.
Jó híremet csupán. Gyors lábú
ménen
Vágtat a pletyka. Hogyha megszaladt,
Hiába kergetem, utól nem
érem.
Az ablakra mutat.
Az, ott lenn? Menjen Isten hírivel!
MONNA MEA
Nem is tudod, ki ő?
ZILIA
vállát vonja.
Nem érdekel.
MONNA MEA
Pedig derék levente.
GIANETTA
Neve, az...
CARLOTTA
Agárdi Péter. Magyar, nem olasz.
MONNA MEA
Nápoly királyát, Ferrantét, vitézül
Szolgálta híven zsenge kora
óta.
GIANETTA
Vad háborúkban éveit lerótta.
CARLOTTA
Most, bús zarándok, a Szentföldre készül,
Nem menne, hogyha...
ZILIA
Fogd be már a szádat!
Szemforgató szomszédaink, a
besték,
Nevét nevemmel együtt emlegessék?
Pusztulj előlem!
CARLOTTA
alázatosan.
Asszonyom, bocsánat!
GIANETTA
engesztelően.
Mindenki tudja városunkban,
Hány jámbor és erényes asszonyunk
van.
Igaz, a számuk nem valami nagy:
De első köztük, nem vitás, te
vagy.
Vitéz urad a Szentföldön csatázva,
Pogány kezétől Krisztusért esett
el.
Házad a jámbor asszony tiszta háza...
MONNA MEA
Bőjttel, imával, jó cselekedettel
Híven szolgálod a világ urát.
Tudjuk,
ki vagy.
GIANETTA
Itália büszke rád!
CARLOTTA
Angyal vagy, asszonyom.
Megcsókolja Zilia ruháját.
MONNA MEA
A Szűzre!
Kezem nem tenném senkiért a tűzbe,
De érted
mind a kettőt boldogan...
ZILIA
örül a hízelgésnek.
Hagyjátok abba! Vannak még sokan
Nálam különbek.
GIANETTA
Szép vagy!
ZILIA
Ez nem érdem.
GIANETTA
És fiatal vagy. Én csak azt nem értem,
Hogy aki ennyi bájjal ékes,
A
szerelemre egy csöppet sem éhes!
ZILIA
A gonosz ellen Bibliám a vértem.
Aranyat ér a régi mondás:
"Mikor a
vágy füledbe hegedül,
Maradj a jóistennel egyedül."
CARLOTTA
ájult lelkesedéssel.
Így hasztalan cirógat földi vágy:
Özvegyi ágyad szűzi ágy.
GIANETTA
egy kicsit epésen.
Olcsó dicsőség az erény,
Ha sehonnan sem fenyeget veszély.
Könnyű
neked! Mondd, mit csináljak én?
Az urad meghalt. De az enyim él.
MONNA MEA
Az enyim is. Ezért nehéz minekünk.
GIANETTA
Mikor mellettük egymagunkban égünk,
S jön egy szerelmes... Mit
csináljunk,
Ha százszor inkább csókra áll a szájunk,
Mintsem
imára?
ZILIA
megvetőn.
Gyávák! Ostobák!
MONNA MEA
Igen, tudom, te dísze vagy nemednek.
De tudom azt is: Isten
megbocsát
Azoknak, kik sokat szeretnek.
Kívül harangszó, a nők keresztet vetnek.
GIANETTA
Ím, bésötétedett.
MONNA MEA
Hímzésemen
A fonalat hiába keresem.
A munkát hagyjuk
abba...
Leteszi a tűt.
ZILIA
föláll.
Én se látok.
Carlottához.
Eriggy, leányom, gyújts világot!
Carlotta el.
Gianetta, Monna Mea, megbocsáttok...
Most imazsámolyomra
térdelek,
Imádkozok az Úrhöz... értetek.
El balra, szobájába.
MONNA MEA
Imádkozik! Ki nem fogy az imábul!
GIANETTA
Zsoltár! Zsolozsma! Belekábul!
Haj, nagy az út a földről föl az
égbe.
Imánk csak nagy sokára ér oda,
És még tovább tart, míg onnan
cserébe
Édes jutalmul lejön a csoda.
Visszamegy az ablakhoz.
MONNA MEA
Ott áll-e még?
GIANETTA
Ott. Mint lesen vadász.
MONNA MEA
Akkor siess! Ne tétovázz,
Add meg a jelt, lengjen a kendő!
GIANETTA
kendőjével integet az utcára.
Félek, jaj, ez nem elegendő.
Sötét van. Rég leszállt a nap.
CARLOTTA
előbb bejött már a gyertyával, odaadja neki.
Itt ez a gyertya. Biztosabb!
GIANETTA
átveszi, magasba emeli.
CARLOTTA
Még magasabbra... úgy!
MONNA MEA
Meglátta?
GIANETTA
aki ide-oda lóbálja a gyertyát, most lejön.
Meg!
MONNA MEA
szívére szorítja kezét.
Zúg a fejem... a szívem is remeg.
Helyes, amit csinálunk?
GIANETTA
vállát vonja
Szívesen
Segítek a bolond szerelmesen
Még akkor is, ha mást szeret, nem
engem.
CARLOTTA
És ráadásul: nem csináljuk ingyen!
Kaptunk már eddig is selymet,
brokátot...
MONNA MEA
mutatja.
Láncot...
GIANETTA
szintén.
Gyűrűt.
CARLOTTA
És száz aranydukátot,
Hogy a csatlósát belopjuk,
ide...
GIANETTA
Siess, siess, nyiss ajtót ízibe!
Carlotta el.
Ha egyszer idebent a szolga,
A többi már a szolga dolga,
Mi elvégeztük
a mienket.
MONNA MEA
Ha Zilia szíve fölenged,
Kihajt a mag, amelyet elvetettünk:
A
házasság.
GIANETTA
Ölünkbe hull gyümölcse.
Addig ne tudjunk semmiről
se!
Csitt! Jönnek is már.
BEPPO
kalmárnak öltözve, nyakában nagy ládával, belép Carlottával.
Áldás a házra!
CARLOTTA
Halkan beszélj! Szájadra jól vigyázz ma!
Úrnőm a tréfát, zajt nem
kedveli,
A lelke áhítattal van teli...
A bal oldali ajtó felé megy.
Most is imádkozik...
Benéz a kulcslyukon.
Vigyázz, ha jön!
Visszajön.
BEPPO
Vigyázok én, ne félts! És köszönöm,
Amit mivélünk tesztek, mind a
jót.
CARLOTTA
Elég keserves munka volt.
Gianetta és Monna Mea a bal oldali ajtót figyelik.
BEPPO
Meg is háláljuk, drága angyal.
Sok csókkal én, a gazdám több
arannyal.
Parancsolj, itt a foglaló!
Megcsókolja.
CARLOTTA
húzódozik, nevet.
De tudsz a nyelvünkön, csaló!
BEPPO
Az úrnődén is, nemcsak a tiéden.
A szótár itt a kisujjamban
régen.
GIANETTA
Hogy jár a szájad!! Lassabban, fiú!
BEPPO
legyint.
Ahány az asszony, tudjuk, annyiféle.
De köztük a legbölcsebb is
hiú.
Így vajmi könnyű boldogulni véle.
Hallgatni bókot: ezt egyik sem
únja.
Dícsérd, tömjénezd! Hízelegj!
Száz szónak is a vége egy:
A
hozsanna, a hallelúja
Kábulatában mind, mind lépremegy.
Mert mind csak
arra büszke, mije nincs.
Szépnek magasztald azt, ki csúnya,
Mondd a
gonosznak: angyal, drága kincs,
Dicsérd okosnak a butát,
Frissnek,
ügyesnek a sutát,
A kikapósnak magasztald erényét,
Fülét süketnek, vaknak
szemefényét,
A förtelemnek mondd, hogy gyönyörűség,
A csapodárnak azt,
hogy csupa hűség,
A jó kövéret mondd soványnak,
Világ rimáját
szűzleánynak,
Dicsérd kicsinynek a nagyot,
És óriásnak, aki
törpe,
Állhatosnak azt, ki elhagyott,
Sudár pálmának azt, ki görbe!
A
jámbor aztán nézzen a tükörbe,
És káromkodjon egy nagyot...
De akkor én
már hol vagyok!
MONNA MEA
Zilia okos nő, és erkölcse tiszta.
Rajta ki nem fogsz egyhamar,
Dancsos
beszéded gőggel veri vissza.
GIANETTA
Tisztes házától menten elzavar.
CARLOTTA
A cifra szó, a tömjén néki nem kell,
El nem csavarja fejét a
hazug...
BEPPO
Nemcsak kenyérrel él az ember,
ládájára üt.
Majd ennek álljon ellen, hogyha tud!
Kinyitja a láda födelét, a három nő kíváncsian körülötte tolong, nézik az ékszereket, mutogatják, cicomázzák magukat. Eközben folyik a beszéd.
GIANETTA
összecsapja két kezét.
Jaj, mennyi ékszer!
CARLOTTA
Szép arany szelence!
Remek darab!
MONNA MEA
megnézi.
Venezia!
GIANETTA
Nem, Firenze!
Tovább kutatnak.
MONNA MEA
mohón.
Lánc, gyűrű...
CARLOTTA
elragadtatással.
Tű!
GIANETTA
Rubintos diadém!
Illik hajamhoz. Mért nem az
enyém?
Jaj, engem elkerül a jó szerencse!
CARLOTTA
És hogy vakít a sok-sok drágakő!
Tarkább szivárványt nem láttam
soha...
BEPPO
Mind, mind vitéz gazdám ajándoka.
Nemes nagyasszonyodnak küldi ő.
Ez
kóstoló csak, hátra még a nagyja.
Lassan-lassan visszaszedte tőlük az ékszert.
GIANETTA
Ha elfogadja!
BEPPO
Majd csak elfogadja!
Becsapja a láda födelét.
Akármily jámbor, erkölcsös, rideg,
Csak megpuhul, ha rábeszélitek.
De
hogy gyanút ne fogjon, itt-ott
Nem árt, ha ócsároltok, összeszidtok...
Carlottáboz.
Tehát még egyszer... Ki vagyok? No?
CARLOTTA
ismétli a betanítást.
Kalmár!
Beppo bólint.
Ki házrul-házra drága holmival jár.
Ugyanaz a játék.
Túladna rajt kézen-közön...
MONNA MEA
belesett a kulcslyukon, elmegy az ajtótól.
Vigyázzatok!
GIANETTA
Mi az?
MONNA MEA
Zilia jön.
ZILIA
belép, végignézi Beppót. Ridegen.
Ki ez az ember? És itt mit keres?
CARLOTTA
sunyin, alázatosan.
Idegen kalmár. Ékszeres.
Buzgón.
Van nyakba illő sárarany keresztje,
Gyűrűje és...
ZILIA
kurtán.
Megmondtam, úgye, százszor,
Hogy idegent a házba ne
eressz be!
A tilalomra így vigyázol?
CARLOTTA
Azt hittem...
BEPPO
alázatosan.
Úrnőm, bűnös én vagyok
csak.
A büntetést ne őrá, énreám mérd.
Én könyörögtem
bébocsáttatásért,
Hogy portékámmal néked udvaroljak.
A ládám drágakővel
volt tele,
Felét eladtam, megmaradt fele.
GIANETTA
A fele? Zilia, ekkora halom!
Mutatja.
ZILIA
megvetőn.
Akármilyen halom, csak cifra lom.
Ezzel a sátán ingerel a rosszra.
Carlottához.
Kergesd ki nyomban azt, ki idehozta.
CARLOTTA
egy lépés Beppo felé.
BEPPO
hátrál, könyörög.
Úton vagyok kilenc hónapja már,
Az őszre tél jött, a tavaszra
nyár.
Nápolyra Píza, Firenzére Róma...
Vedd meg a holmim, olcsón odadom
ma.
Szülőhazám, Torino, messze van még.
Hű feleségem várja jöttöm
ott,
Lehetne csak, ma még hozzá rohannék...
De mit tagadjam, pénzem
elfogyott.
És nagy adósság szörnyű terhe nyom.
Vedd le a terhet rólam,
asszonyom!
Olcsón adom a holmit, félig ingyen,
Csak elmehessek valahára
innen!
ZILIA
legyint
Kalmár-hazugság, szédítés, mese!
Nem kell a holmid!
GIANETTA
Nem kellesz te se!
Eriggy! Eriggy!
BEPPO
De...
MONNA MEA
Kár a szóért.
BEPPO
Olykor haszonnal jár a jótét!
CARLOTTA
Igaz; nem árt a háznál az arany.
S a drágakő... hát az se rossz, ha
van!
ZILIA
Neked, te együgyű cseléd!
Rajtam fekély a cicoma, a sallang!
MONNA MEA
Mégis, talán ha megtekintenéd...?
Remekbe készült mind, ahány
darab!
BEPPO
gyorsan.
Kinek kínáljam, ha nem annak,
Ki tündököl, mint ég ölén a nap,
S az
asszonyok között Itáliában
Leggazdagabb, legszebb, legjámborabb?
Kinyitja a ládát.
Tekintsd meg úrnőm, azzal mit se vétesz...
Mutatja.
Ezt a smaragdot mérd szemed tüzéhez,
Melyik a zöldebb láng? Híres
bizánci
Mester csiszolta...
ZILIA
oda se néz.
Vidd az ékszered!
És bókjaidra sem vagyok
kiváncsi.
BEPPO
fejét csóválja.
Ej, asszonyom, megnézni sem mered?
Híred tudom: gőgös vagy és
merész.
Nem alkuszol, nem hátrálsz, fűt a dac,
S a csillogó kavicstól
megriadsz?
A bátor a veszéllyel szembenéz.
ZILIA
De elkerüli ügyesen a bölcs.
Én nem vagyok hiú, sem ostoba.
Fölös
beszéddel hát időt ne tölts,
Gyanús portékád vidd! Vidd máshova!
CARLOTTA
kituszkolja.
Gyerünk, gyerünk!
BEPPO
Hallottam már. Megyek!
Ne tuszkolj! Ejnye!
Megbotlik, elesik, kiszórja kincseit. A sok ékszer, drágakő ott csillog-villog most a szőnyegen. A három nő halkan fölsikít. Zilia, aki az egész jelenet alatt hátat fordít Beppónak, ijedten hátranéz.
GIANETTA
összecsapja a két kezét.
Jóságos egek!
Bajod esett-e?
BEPPO
nyögve feltápászkodik.
Semmi... Semmi...
A holmimat szeretném
összeszedni.
Kérlek, nemes hölgyek, segítsetek!
A három nő letérdel a szőnyegre, segít a köveket összeszedni, és a ládába visszarakni. Zilia álmélkodón, elbűvölten nézi a sok szép holmit.
ZILIA
Megvan-e minden?
BEPPO
számolgat, tízes csoportokba rakja a köveket.
Tíz... húsz... huszonegy...
Ez csak huszonkilenc...
hiányzik egy.
A nagy rubintom...
ZILIA
odarúgja a lábával.
Vedd föl és eredj!
BEPPO
még mindig a földön térdelve, mutatja.
Ez valamennyi közt legbecsesebb.
Édesen vérzik, látod, mint a
seb,
Melyet szívünkön Érosz nyila üt...
Zilia elbűvölten nézi.
Innen ha nézed: máglyatűz,
Belevakulsz, mikor szemedbe süt.
Onnan ha
nézed: üde szűz,
Arcán a szép szemérem bíbora...
Ezer a színe. Hol sötétbe
mélyül,
Fekete, mint Falerno óbora,
Dús leve áldott venyigéjű
hegynek!
Nézd itt a hajnalt, most bújt ki az éjbül!
Emitt a rózsát, mely
nemes tövön nyit...
MONNA MEA
Zilia vedd meg! Vedd meg ezt az egyet!
GIANETTA
kitör.
Mit ezt az egyet! Vedd meg valamennyit!
Azt mondja, olcsón adja. Mért ne
vennéd?
Fogd üstökén a jó szerencsét!
Zilia, hidd el, jó dolog!
Súgva.
Tartsd meg a legjavát! S azonnal
Adj túl a többin!
MONNA MEA
Mégpedig haszonnal.
GIANETTA
Ha volna pénzem...!
ZILIA
még habozik.
Gondolod?
Az a rubint, az csakugyan szép.
GIANETTA
Vedd meg. S mutassa, mije van még.
Int Beppónak. Az odalép.
ZILIA
Csak a rubintot.
MONNA MEA
Soha szebbet!
GIANETTA
Meg ezt a türkizt. Mutatja. Mint a magas ég.
Mint Mária palástja,
tiszta, kék.
Jaj, ne szalaszd el, Zilia, vedd meg!
CARLOTTA
A szép smaragdot nem hagynám azért se...
MONNA MEA
Sem ezt a gyűrűt...
Mutatja.
ZILIA
befogja a fülét.
Kígyók! Már elég!
Csak a rubintot! Mondd, mit adjak
érte?
BEPPO
Máris tiéd. Odaadja neki. Az ára?
Semmiség.
Még annyi se. Annak is
csak fele...
ZILIA
Pénzről beszélj! Ne kertelj! Ki vele!
Mit adjak érte?
BEPPO
fejét vakarja.
ZILIA
Hallgatsz?
BEPPO
int a három nőnek, azok visszahúzódnak.
Számolok...
Mormolja.
Hat, hét, kilenc... tíz... mondjuk, kereken,...
Nem, nem lehet... így nem
megy a dolog.
Körülnéz.
Sokan vagyunk...
ZILIA
gőgösen
Barátaim a hölgyek,
Számukra titkom nincs.
BEPPO
De van
nekem.
Négy szem között, úrnőm, alkudni könnyebb.
Hát... ha lehetne, hogy
a hölgyek itt...
CARLOTTA
nevet.
Vigyázz, a szemedet kivájjuk!
MONNA MEA
Jó, jó, megyünk...
GIANETTA
Majd odabent kivárjuk,
Míg elhazudtad összes
titkaid.
ZILIA
Erszényemet, Carlotta!
CARLOTTA
Szaladok.
A három nő el Zilia szobájába.
ZILIA
És most beszélj a kőről! Hogy adod?
BEPPO
egyszerűen.
Ingyen.
ZILIA
Mit? Ingyen? Hogy mondod, ravasz?
BEPPO
Úgy ahogy érted. Ingyen, asszonyom.
A zafírt, a smaragdot rá adom
És
tetejébe... amit csak akarsz!
ZILIA
Lassan! Nem értem. Ennyi minden,
Rubint, smaragd s a többi... minden
ingyen?
Megháborodtál? Én hallok nagyot?
Amid van, ingyen, ingyen itt
hagyod?
Bolondszokás ez, nem kalmárszokás.
Ember, gyanús vagy!
BEPPO
Úrnőm, megbocsáss,
Nem én adom.
ZILIA
No lám!
BEPPO
Azazhogy
én...
És mégsem én...
ZILIA
Ki adja hát, ha nem te?
Megsejti a dolgot, meginog.
Á!
BEPPO
bűnbánóan.
Kitaláltad. Jó gazdám,
szegény
Agárdi Péter, bús magyar levente...
És adna százszor és ezerszer
ennyit
Egy szavadért. Egy pillantásodért.
Egy mosolyért, amely fájdalmat
enyhit...
ZILIA
sápadtan, felindultan.
Te átkozott kerítő! Ezt mered?
Velem? Házamban?
Az ajtóhoz fut, kinyitja.
Hajhó, emberek!
Beppóhoz.
Cselédeimmel véresre veretlek!
Kitárja a másik ajtót.
Gianetta, Monna Mea... Kik szerettek,
Gyertek! Segítség! Carlotta!
Gyalázat!...
BEPPO
nyugodtan.
Csöndesen, úrnőm, fölvered a házat!
A Szentírás csak irgalmat
tanít...
ZILIA
dühtől remegve.
Még mindig itt vagy, sátán követe?
BEPPO
m. f.
Irgalom!
Letérdel.
Ím, letérdelek eléd,
És
úgy könyörgök... nem magamnak,
A gazdámnak, szegény beteg magyarnak,
Add
vissza múló-tűnő életét!
Már-már halódik, rabja szép szemednek.
GIANETTA
benyit a nőkkel.
Zilia, hívtál?
PIETRO
a másik ajtón jön.
Úrnőm...?
ZILIA
egy másodpercig habozik.
Elmehettek!
Mind elmennek.
A még mindig térdelő Beppóhoz.
Kelj föl!
Beppo föláll.
Te is menj!
Meg ne lássalak
Templomban, utcán, erkélyem alatt!...
A gazdádat
se...
BEPPO
rakosgatni kezdi a holmiját.
Ebbe belehal.
Kár volna érte. Szép és fiatal.
Nemes,
vitéz, jó. És téged szeret.
ZILIA
Mi közöm véle?
BEPPO
ugyanaz a játék.
Jaj, nem ismered!
A szerelem nem áldás rajta,
átok.
Mióta Szent Pál templomában látott,
Se nappala, se
éjjele.
Sorvad. Beteg. Nincs álma...
Járni gyenge.
Belepusztul a
szerelembe!
Nem akar elkészülni a munkával.
És te ölöd meg.
ZILIA
vállát vonja.
Balga vád!
BEPPO
Egy jó szavaddal meggyógyítanád.
Keserves éjszakáin hajnalig
Rólad
beszél, hozzád fohászkodik.
Téged hasonlít csillaghoz,
virághoz,
Kismadarának szólít és becézget.
Majd szörnyű láz gyilkos
tüzében égve,
Vádol, szidalmaz, gyűlöl és megátkoz...
Jaj, keserű sors,
jaj, fekete végzet!
Szánd meg, nemes hölgy! Mi a vétke?
Az, hogy szeret?
Hát kit szeressen itten?
A szobára mutat, ahol a nők eltűntek.
Azokat ott bent? Attól ments meg, isten!
Nagyobb csapás vón száz
pokolnál.
Szép vagy, nemes vagy. Épp csak jó ne volnál?
Szegény gazdámnak
kegyelem!
Egy szót, csak egy jó szót üzenj velem
A szenvedőnek
vígaszul.
Egy szót, amely megértő, jó, szelíd...
ZILIA
ellenségesen.
Jó szót? Mikor bemocskolt oly gazul,
Oly arcpirítón ezzel itt?
Az ékszerekre mutat.
Ne véld, hogy elhiszem ravasz meséd!
Mi van mögötte?
Férfibölcseség:
Hol foganatja nincs a buja szónak,
Pénzt az erszénybe,
ékszert a lotyónak!
Az megvakítja, akkor a mienk!
BEPPO
Agárdi Péter nem afféle cenk.
Tiszta a lelke és a szándoka.
Csak
hódolás szerény ajándoka.
Egy szál virág - e drágakő csak annyi.
Jó
szívvel adják, illik elfogadni.
Gazdám cserébe mit se kér.
Könyörgök,
asszonyom, ne tétovázz,
Nem vétkezel, ha véle szóba állsz.
Hallgasd meg,
úrnőm, jót cselekszel!
Hadd lásson egyszer, szemtül szembe egyszer,
Mint
látott messziről szépnek, nemesnek!
Hadd sírja el, miattad mi
gyötörte,
Aztán bocsásd útjára, mindörökre!
ZILIA
Úgy cselekedjek jót, hogy bűnbe essek?
Máson segítsek s elkárhozzak
én?
BEPPO
Vívódsz magadban kishitűn.
Az alamizsna sose bűn,
És a ridegség nem
erény.
Te jámborságból inkább megölöd.
Isten, ki hallja a felhők
fölött
Az angyalok dalát s a földi jajt,
Mit véle tettél, számon kéri
majd.
Becsapja a láda födelét.
Bocsánat, asszonyom...
Meghajol, indul.
ZILIA
egy pillanatnyi habozás után.
Megállj!
BEPPO
villámgyorsan megfordul.
ZILIA
Azt mondod...
BEPPO
Azt! A szíve fáj...
ZILIA
Nem ezt! Ne ezt! Tiszta a szándoka.
Csak hódolás szerény
ajándoka?...
BEPPO
égnek emeli kezét.
A Madonnára! Esküszöm!
Szerelme...
ZILIA
szavába vág.
Ahhoz nincs közöm.
De hogyha néki alamizsna kell,
Egy
szó - megkapja tőlem. Jöjjön el!
BEPPO
boldogan.
Azonnal itt lesz, fogadom!
Közelít a ládával.
És hódolatját...
ZILIA
egy kis habozás után.
Jó! Elfogadom.
Kiszól.
Carlotta! Lotta!
Carlotta megjelenik.
Hamar! Az erszényem!
CARLOTTA
átadja.
Hozom...
ZILIA
int neki, hogy Beppónak adja.
Ez a tiéd!
BEPPO
vonakodik.
Asszonyom, én nem...
ZILIA
Tedd el!
Elfordul.
CARLOTTA
súgja.
Arannyal teletömtem.
Odahajítja neki.
BEPPO
Engedd meg, asszonyom, hogy megköszönjem!
Visszadobja Carlottának, ráhunyorít, hogy tegye el, Carlotta mosolyog, keblébe csúsztatja az erszényt. Beppo megcsókolja Zilia ruhájának a szegélyét.
ZILIA
egy kis gúnnyal.
És most siess, mert meghal a beteg!
BEPPO
vígan.
Viszem az orvosságát. Sietek.
Kiszalad.
Függöny
Szín: valamivel később ugyanott. A csillár gyertyái égnek. Az erkélyablakot becsukták, nehéz brokátfüggönyt húztak eléje. Mikor a függöny szétmegy, a szín egy pillanatig üres. Aztán nyílik a fenékajtó, jön Péter és Beppo, Pietro kíséri őket.
PIETRO
Erre, uram. Azonnal megjelentem
Jöttöd. Ha várnál...
PÉTER
Várok.
Pietro meghajol, kopogtat Zilia ajtaján, el.
Várni
csendben,
Szerelmesen, türelmesen,
Mint ritka vadra fárasztó lesen:
Jól
megtanultam olasz ég alatt.
BEPPO
Most már ne zúgolódj! Egy pillanat,
S akit szeretsz...
PÉTER
Ma szemtül szembe látom,
Hallom a hangját! Megmentőm,
barátom!
Beppo! Fiam!
Rázza, ölelgeti.
Most sem hiszem még!
Hol van? Miért nem jő?
Másodpercnyi szünet.
Gyanús a csend.
BEPPO
vállát vonja.
Magát még csinosítja odabent,
Hadd ámuljon, hadd ájuljon a
vendég.
PÉTER
Gyalázkodol? Ne káromold, zsivány!
BEPPO
Csak örülök. Tudom. A hölgy erényes,
Becsületére, jó hírére
kényes...
De mégis, mégis tetszeni kiván.
PÉTER
A drága!...
BEPPO
Mégse higgy az asszonyoknak.
Katona vagy csak, nem
olasz, magyar.
Szépszó-hivő. Rajtad hamar kifognak,
A legbutább is ujjára
csavar.
Esküdözik, nevet vagy pityereg.
S te lépre mégy...
PÉTER
fejét rázza.
Ej, nem vagyok gyerek.
Űzvén az ellent, ostromolva
várat,
Kardom s karom számos csatákba fáradt.
Tudom, mikor széthull a vert
sereg,
Fut a paraszt, a polgár háza ég,
A lány, az asszony, kit prédára
hagynak,
A katonának könnyű martalék.
Tudom zamatját a vidám
kalandnak,
Volt benne részem. Ez nem az.
Amit ma érzek, tiszta és
igaz,
Alázatos rajongás, hódolat csak.
Szép szerelem. Bokréta
szívemen.
BEPPO
Óvlak, uram. Jámbor magyar agyadnak
A csalfaság, a fortély idegen.
Ez
más világ. Itt megfognak, eladnak.
Hát jól vigyázz imádott
asszonyunkra!
Én láttam őt. Prüszkölt, pirult a szentem,
Gőgös, fagyos
volt. Lábáról levennem,
Hitemre mondom, nem volt könnyű munka!
PÉTER
legyint.
Megszelídül, ha búmat elpanaszlom.
Az ajtót nézi.
BEPPO
Leány ha volna! Ártatlan leányka.
Csodálkozó, most zöldülő
palánta,
Akkor talán. De nem leány ez. Asszony!
Okos, ravasz, hideg, hiú,
szeszélyes...
Mit asszony! Özvegy! Százszor oly veszélyes!
Egy jámbor
embert sírba vitt már.
Tőled, uram, ki tudja, mit vár.
PÉTER
Nem kérhet annyit, hogy többet ne adjak!
Az ajtó nyílik.
Ne káromold! Jön!
BEPPO
meghajol
Jó! Magadra hagylak.
Lent várlak. Itt időd, ha jól
telik,
Nehogy siess! Ráérek reggelig.
El.
PIETRO
kitárja az ajtót, Zilia belép a két asszonnyal.
PÉTER
meghajol.
Úrnőm...
ZILIA
pazar ruhában, sok ékszerrel, mintegy hangsúlyozva, hogy Péter ajándékára nem szorult rá.
Vitéz levente, üdvözöllek.
Várattalak, de rossznéven ne
vedd!
GIANETTA
közbeszól.
Imádkozott...
ZILIA
a nőkre mutat.
Barátaim a hölgyek.
Péter és a nők meghajolnak.
Tőlük tudom jó híred és neved.
Házam magányos, szomorú, sötét.
Férfi -
mióta férjem elesett -
Nem lépte át elárvult küszöbét.
Imáimat hallják
csak a falak...
Kicsit sokáig készülődtem arra,
Hogy érdemed szerint
fogadjalak.
PÉTER
Későn ha jő is az öröm - öröm.
Jóságodat, nemes hölgy, köszönöm.
Régóta
nem volt részem semmi jóban.
Ha szólhatok...
ZILIA
bólint.
Mi mondanivalód van?
Péter egy pillanatig habozik.
Hallgatsz? Vagy úgy! A hölgyek megzavarnak?
MONNA MEA
Hárman egy ellen!
GIANETTA
Sok az egy magyarnak?
PÉTER
Csiszolt elmétek csípős nyilait,
Szép hölgyeim, rám pazarolni
kár.
Fájóbb sebet kaptam gyakorta már...
Elfordul, Kis szünet.
MONNA MEA
Ziliához.
Menjünk talán?
ZILIA
Maradjatok csak itt!
Ha az a szó, melyet
kiejtene,
Nem könnyű bók, nem bűvölő zene,
De tiszta és igaz szó, nem
hamis:
Miért ne hallanátok meg ti is?
Így van, nemes vitéz?
PÉTER
Így, asszonyom.
A szó, mely ajkamon fakad,
Oly
tiszta, oly igaz, mint tenmagad,
Te vagy a szó. Szabad kimondanom
Szép
nevedet, szépséges Zilia?
GIANETTA
Hitemre, jól beszél a dalia!
Ziliához.
Ha van a földön valami igaz,
Valaki tiszta: Zilia, te vagy az!
ZILIA
Így már megértjük egymást, jó lovag!
A nők leülnek.
Hallom, beteg vagy, búsulsz is sokat.
És azt hiszed: megenyhülsz
bánatodban,
Ha nékem elpanaszlod, mi bajod van.
Hát jó, beszélj! Nem
volnék jó keresztény,
Ha nem segítenék a szenvedőn.
PÉTER
A hallgatáshoz több erőm
Van, mint a szóhoz. Ó, ha merném
Úgy elzokogni
bánatom, kinom,
Ahogy magános éjszakáimon
A süket vánkosnak,
melyen
Hiába nyugtatom lázas fejem...
De nem merem. Gőgös vagy és
rideg.
Látom fagyos tilalmát szép szemednek.
Bajom tudod jól. Szólnom hát
minek;
Ha nem szabad megvallanom: szeretlek!?
Monna Mea és Gianetta Zilia háta mögött integetnek neki, biztatják.
ZILIA
Egy szót se erről! Megígérted!
Szerelem?
PÉTER
Tiszta és igaz.
ZILIA
Szerelem! Nem tudom, mi az.
GIANETTA
Megmagyarázza és megérted.
ZILIA
Nem! Nem! Ne biztasd!
Péterhez.
Te se fáraszd
Azzal magad, hogy megpuhíts.
Hiába
minden! Halld a választ:
Akit szerettem, eltemettem.
Számomra többé férfi
nincs.
Nem kell szerelmük. Nem kell a tiéd sem.
A nőkhöz.
Ti ismertétek a derék Orlandót!
MONNA MEA
a kép felé sóhajt.
Mint a falat kenyér, olyan volt.
ZILIA
Derék vitéz volt. Féltett. Szeretett.
GIANETTA
Kérőt azóta hatot vagy hetet
Kikosaraztunk. És megint van
egy.
Nerino!
MONNA MEA
Gazdag úr!
GIANETTA
Ahhoz se megy!
PÉTER
Nem engeded a szerelmet magadhoz!
Bősz porkolábod, zsarnokod, az
emlék
Nem tűr meg új szerelmest és szerelmét?
Őriz. Vigyáz
rád...
ZILIA
Ne vitatkozz!
PÉTER
Fénytől, örömtől elzár irigyen,
Hogy ne lehess többé már sose
boldog?
ZILIA
Jaj, hogy szavalsz! A férfi mind ilyen!
Azt hiszitek, segít
tirajtatok,
Hogyha kalandra szomjas ajkatok
Legédesebb szavával
ostromoltok?
Csak rimánkodni és hazudni tudtok,
Hazugságot sírtok, könnyet
hazudtok.
PÉTER
Kemény a vád, nemes hölgy. Higgyed el,
Tudunk mi ennél többet is, ha
kell.
Tudjuk viselni, mit a sors reánk mért,
Tudunk harcolni Istenért,
hazáért,
Áldozni életet, ontani vért
Egy asszonyért, egy
álomért,
Valamiért, ami elérhetetlen.
Tudunk szeretni. Tűrni
szárnyszegetten.
Panaszt, keservet, kínt elfojtva állni,
Meg nem inogni,
történjen akármi.
Szenvedni némán. Várni árván,
Összeszorított foggal.
Hinni mégis,
Hogy kiderül a legsötétebb ég is,
Reánk köszönt a békítő
szivárvány
És tikkasztó, soká meddő utunk
Végén a rég várt, boldog óra
friss
Örömgyümölcse...
ZILIA
Ez minden?
PÉTER
Tudunk
Nemcsak beszélni, elnémulni is.
Elmondanom ha tiltod, hogy mit
érzek,
Hallgatok inkább. És titokba vérzek.
ZILIA
Ki bűne, hogy szeretsz? Ki biztatott
Fényt, éltető hevet keresni
ott,
Hol úr a bús sötétség és a fagy?
Jártál utánam - meg se
láttalak.
Számodra nem volt egy tekintetem se,
Nem tudtam azt se: vagy-e,
és ki vagy?
Vak szenvedélyed maga szülte csak,
Hogy rád nehezedett a
balszerencse,
S ráhullt szivedre a fekete fátyol.
Te vagy a bűnös. Engem
hát ne vádolj!
PÉTER
Vádolni nem, csupán szeretni merlek.
Való igaz: a bűnös én vagyok.
Te
meg ártatlan, mint a gyermek,
Aki ha vét, nem tudja, mit vét.
Nagy bánatom
azóta még nagyobb,
Mióta veled szemtől szembe állok,
S tudom örökre
elveszítlek ismét.
Hát csak azért mutattad szép személyed,
Hogy fukarul
azonnal visszavedd?
Szájad piros pecsétjét, éjszemed
Tüzet ne lássam
többé? Mondd, hogy éljek
Hangod vigasztaló zenéje nélkül?
Kis szünet.
Ó, hogyha jönnél hozzám, feleségül...
ZILIA
Nem. Mondjam újra, nem kell senki? Senki!
Se te, se más! Hagyd abba! Hát
nem érted,
Hogy nem szeretlek? Nem tudlak szeretni.
Csak szánalomból
küldtem érted,
És én vagyok most mégis a kegyetlen?
Nagy a világ és sok a
szép nő,
Szebb, szelídebb mint én...
PÉTER
fejét rázza.
Hiába!
Késő!
Te vagy számomra az egyetlen.
Te vagy a legszebb. Rútak rútja
volnál,
És gonoszabb a kénköves pokolnál,
Tudnálak átkozott
hamisnak,
Téged szeretnélek még akkor is csak.
Búcsúzkodón meghajol.
Isten megáldjon!
ZILIA
Sajnállak, nemes
Vitéz. Kivánom is, hogy Isten
Nagy
bánatodban megsegítsen,
Hogy megvigasztalódj és elfelejts!
Föláll, a két nő is.
PÉTER
Köszönöm, asszonyom. Megyek.
De mielőtt elhagynám házadat,
Útravalónak
tőled, ha szabad,
Hadd kérek egy utolsó, nagy kegyet.
ZILIA
Mit kérsz? Beszélj! Megfogadom,
Nem utasítom vissza mostohán.
Hahogy
megadhatom, hát megadom.
PÉTER
Itt Piemontban régi hagyomány,
Sok százados, ártatlan népszokás,
És
megható és kedves, szép szokás,
Hogy amikor a vendég útra kel,
Nagy útra,
melyről többé vissza nem tét,
A ház úrnője, mint testvért a
testvér,
Testvéri csókkal búcsúztatja el.
Hát engem is utamra így
eressz!
Csókolj meg, Zilia! Kérésem csak ez.
ZILIA
ijedt, tiltakozó mozdulat. Tűnődik. Szünet.
Várakozás.
PÉTER
Tűnődsz, megadd-e, megtagadd?
GIANETTA
gyorsan.
Bocsánat. Közbeszólnom ha szabad,
Jogos a csók.
MONNA MEA
ugyanúgy.
Torino, Moncalieri,
Egész Piemont vallja: ez
szokás.
Mutatja példa százszor százezer.
GIANETTA
A csókot meg kell adni, hogyha kéri,
Ez alamizsna, semmi más,
És
megtagadván, Zilia, vétkezel
A hagyomány s a jó erkölcsök ellen.
MONNA MEA
A búcsúzóhoz mért vagy oly kegyetlen?
Erre a csókra nem jő soha
másnap.
GIANETTA
Ne nézd gonosz bujálkodásnak,
Incselkedő játéknak pelyhes ágyon!
Mi ez
a csók? Kendőlobogtatás,
Baráti búcsú, csöndes isten áldjon.
A kegy,
melyet kér, nálunk nem szokatlan.
Add meg te is, miként megadja más!
Illik
megadni.
MONNA MEA
Igazad van.
ZILIA
Jó! Megadom, mit a levente kért.
Agárdi Péter, jöszte csókomért!
Int barátnőinek. A két nő eltűnik. Péter boldog föllélegzéssel Zilia felé siet, de az tiltón fölemeli kezét.
Ne még! Egy pillanatra állj meg itt!
Még mielőtt a csóktól elszokott
szám
Alamizsnáját néked odaadnám,
Hadd kérek tőled én is
valamit.
PÉTER
Máris megadtam. Én nem alkuszok.
ZILIA
Vigyázz! Ki tudja, hátha sok,
Mit csókomért cserébe kérek?
Valóra
váltva szép csak az igéret.
Vakon igérsz. Hetvenkedel!
Fizetsz-e majd,
mikor fizetni kell?
PÉTER
mosolyog.
Kérj! Kérj akármit!
ZILIA
Jó vitéz,
Eleddig könnyű volt a játék,
A drágakő
hitvány ajándék,
Legolcsóbb annak, aki adni kész.
Nekem kevés. Több kell
nekem.
Ne cifra ékszert, mást és többet adj,
Akkor talán majd megtudom, ki
vagy.
PÉTER
Mindent, amit kérsz. Vérem. Életem.
Csak add a csókot! Zilia, mi az
ára?
ZILIA
Megadod? Esküszöl?
PÉTER
esküre emeli kezét.
A Szűzanyára!
Pusztuljak el, ha esküm
megszegem.
Fegyvert ne forgassak többé csatában,
Pogány rabtartó ostorozza
hátam,
Lábam-kezem véresre marja lánc,
Asszony kezétől leljem csúf
halálom,
Ha, mit fogadtam mint lovag, nem állom!
ZILIA
Te mondtad. Úgy legyen!
Nyakába borul, kétszer forrón szájon csókolja.
PÉTER
szédülten, rekedten.
Most mit kivánsz?
ZILIA
keményen, kegyetlenül.
A csók után, most, hogy utadra mégy,
Kivánom, három évig néma légy!
Péter, egy pillantás, megrendül.
Amelyre forró ajkam rátapadt,
Szó el ne hagyja addig ajkadat,
Amíg a
három év lepergett.
Légy néma! Hallod?
PÉTER
meghajol.
ZILIA
Örömöd, keserved,
Mindazt, mi benned vágy és
gondolat,
Álom, harag, reménység, tréfa, gond,
Magadba fojtsd a három év
alatt,
Némán viseld, és senkinek se mondd!
Mikor nevetnél vagy jajongva
sírnál,
Légy néma, mint a börtön éje,
Mint elhagyott kút moha-lepte
mélye,
Légy néma mindig! Némább légy a sírnál.
Magad mondottad, nem
felejtem el:
Tudsz tűrni bajt, csapást viselni bátran,
Nemcsak beszélsz,
de hallgatsz is, ha kell.
Most kell! A szájadat lezártam.
Kellett a
csókom?... Alamizsna?... Kegy?...
Hogy véle holnap már eldicsekedj,
S
tódítva cifrázd kalandos meséid?
Hallgatni fogsz! Hallgatni három
évig!
Doromboló szerelmi zsoltár
Muzsikájával ostromoltál,
Adtál
rubintot és zafírt. Siket
Fülembe sóhajtottál rímeket,
Kértél még
asszonyodnak is! Remek!
Sokat kínáltál, mégsem eleget!
Ha állod azt, amit
fogadtál,
Szót, hangot eltemetve, némán
Gondolsz keserves három évig
énrám:
Mit csókomért cserébe kértem,
A hallgatásodat talán
megértem.
Szebben beszél majd minden ékszerednél.
Hallgatsz-e?
Mondd!
PÉTER
némán meghajol, indul kifelé.
ZILIA
Levente, jól feleltél!
Függöny
Szín: ugyanaz a szoba Zilia házában. Egy év múlt el. Napsütéses tavaszi délután. Zilia, Gianetta, Monna Mea és Carlotta egy régi dalocskát próbálgatnak, énekük már a függöny felgördülése előtt hallatszik.
Mikor a függöny felgördül, változatlan unalomban a kandalló előtt ülnek, még mindig ugyanazzal az oltárterítővel bíbelődnek, dolgoznak is rajta, nem is.
MIND A NÉGYEN
énekelnek.
"Fáj a szívem, fáj nagyon,
Messze jár a rózsám..."
ZILIA
leinti őket, befogja a fülét.
Rossz! Rossz! Hamis!
Az ének abbamarad.
MONNA MEA
sértődötten.
Hamis?
ZILIA
Szegény dalocska,
Még most se tudjuk!
GIANETTA
mentegetőzik.
Harmadnapja hozta
Messer Nerino, Nápolyból
jövet!
CARLOTTA
Az ember, úrnőm mindent elkövet,
Hogy megtanulja a melódiát.
Nevetnek.
ZILIA
Nincs fületek!
CARLOTTA
Van!
Odanyújtja, Zilia megcibálja.
MONNA MEA
sóhajt, megadással.
Kezdjük újra hát!
ZILIA
Figyeljetek rám! Négyen együtt,
Amikor intek, mind, egyszerre kezdjük!
Int.
MIND A NÉGYEN
énekelnek.
"Fáj a szívem, fáj nagyon,
Messze jár a rózsám,
Hírt se hallok, nem
tudom,
Visszajő-e hozzám?
Visszajössz-e, édes, szép szerelem?
Nélküled
jaj, mi lesz velem?"
Nevetnek.
ZILIA
Lám, így be kedves!
GIANETTA
Szebb vón még, ha lanton
Kísérné egy csinos
legény!
CARLOTTA
sóhajt.
Galambom!
MONNA MEA
ugyanígy.
Aki szeret!
ZILIA
szenteskedőn.
Pajkos
beszédeinkkel
Öljük időnket, nótázunk, henyélünk.
Az oltárterítőre mutat.
Oltárterítőnk vajmi rég,
Egy éve kezdtük. Nem kész ma se még.
GIANETTA
Jaj, szívből únjuk, Zilia, hidd el!
Elfonnyadunk belé.
MONNA MEA
Klastromban élünk.
GIANETTA
Napestig itthon ülünk.
MONNA MEA
Hímezünk.
CARLOTTA
S hogy máson is jár olykor az eszünk,
Bűnünkül Isten föl ne
rója!
GIANETTA
az ablakra mutat.
Nézd, kinn tavasz van. A világ ragyog.
Ó, zöld olajfák! Édes jó
szagok!
Ilyenkor lángolóbb a férfi csókja.
És mi a sorsunk? Böjt és
kézimunka.
És soha farsang, soha tánc...
Duzzog.
Tőlünk kicsit sokat kivánsz.
Az ablakhoz megy, kinéz.
CARLOTTA
A jámborságot hagyjuk aggkorunkra,
Bús vigaszául csóktalan napoknak!
Odalent az utcán hárfa szólal meg.
GIANETTA
Az ablakon a szerelem kopogtat.
Te meg csak itt ülsz tétovázón,
resten...
Nyissuk ki néki! Beeresztem...
Zilia, szabad?
Már nyitja is.
ZILIA
nem tiltakozik túlságosan.
Ne bántsd, bolondos!
Gianetta kinyitja az ablakot. Meleg napsütés tódul be rajta a muzsikával. Egy pillanatig valamennyien a muzsikát hallgatják.
CARLOTTA
kíváncsian.
Ki muzsikál?
GIANETTA
Regös. Gúnyája rongyos.
Sápadt az arca. Meggörnyedt a
háta.
Fáradt kezében ócska hárfa...
A HÁRFÁS
most énekelni kezd.
"Egy jó magyar levente,
Legjobb a jók között,
A bús
Pannóniából
Itáliába jött.
Itt majd hogy éhen holt,
Olyan szerelmes
volt."
A nők nevetnek.
A HÁRFÁS
kis közjáték után folytatja.
"Napestig szomjan-étlen
Az utcasarkon állt,
Úgy várta büszke
hölgyét,
Vigyázta ablakát.
És mint a sápadt hold,
Ereje fogytán
volt."
A nők egymásra néznek, Zilián egy kisnyugtalanság mutatkozik.
A HÁRFÁS
mint fent.
"És szólt a jó levente,
És esdekelve kért:
Kivánj, kivánj
akármit
Egy édes csókodért!"
Zilia és a nők fölugranak. Zilia az ablak felé siet, int Gianettának, hogy csukja be az ablakot. Mialatt Gianetta becsukja az ablakot, a hárfás folytatja a dalt.
"Akármi drágán mérd!
Egy édes csókot kért."
"A gőgös özvegyasszony..."
Gianetta végre becsapta az ablakot. A zene elnémul. Pillanatnyi csönd. A nők egymásra néznek.
ZILIA
Ki az, ki énvelem ilyet mert?
Szaladj, Carlotta, hívd föl azt az
embert!
MONNA MEA
Adj néki pénzt, hogy fogja be a száját!
GIANETTA
Majd itt fejezze be históriáját...
CARLOTTA
kisiet.
ZILIA
Gianettára néz.
Az ablakon a szerelem kopogtat?
Inkább a szégyen.
Elfordul tőle.
MONNA MEA
rosszhiszeműen.
Tán nem is neked szól!
ZILIA
A gőgös özvegyasszony? Hát ki másnak?
GIANETTA
úgy, mint Monna Mea.
Véletlen ez. Gonosz találkozás csak.
ZILIA
Az ablakom alatt? Te is tudod jól,
Rólam dalolt a tiszteletlen.
És én,
a tiszta, utca csúfja lettem!
Leül, kezébe hajtja fejét, elgondolkozik.
Kis szünet.
MONNA MEA
elábrándozón.
Egy éve múlt, hogy itt járt.
GIANETTA
ugyanúgy.
Katonában
Még jámborabbat sose láttam.
Mikor megkapta
azt, miért könyörgött,
A búcsúcsókot...
ZILIA
fölnéz.
Még ti is gyötörtök?
GIANETTA
Tán megszeretted? Fájlalod, hogy elment?
ZILIA
gőgösen.
Kit egyszer láttam, azt az ismeretlent?
MONNA MEA
Azóta hírt se hallottál felőle?
ZILIA
fejét rázza.
Nem én!
MONNA MEA
A hárfás hoz talán.
ZILIA
Mi lett belőle,
Milyen csatákban, merre vitte útja
-
Nagy a világ -, megmondani ki tudja?
Azt sem tudom, meghalt-e, él-e!
S
hidd el, kiváncsi sem vagyok rá.
GIANETTA
Ha mégis egyszer sorsa visszahozná,
S jönne megint, a régi vágyban
égve,
Hogyan fogadnád?
MONNA MEA
Úgy, mint ma egy éve?
ZILIA
fölháborodik.
Hogy szóba álljak véle még?
Ti törtetek rám, hogy jámbor, derék
Vitéz.
S hetvenkedőn eljárt a szája.
A csókom nem volt néki szent;
A csúf
kalandnak híre ment,
Ma minden kóbor igric kornyikálja!
Az ablakra mutat.
Az ajtó kinyílik, megjelenik Carlotta Beppóval. Beppo rongyos, sápadt. Kezében hárfa. A nők az első pillanatban rá se ismernek.
CARLOTTA
Beppo ez, úrnőm!
GIANETTA
MONNA MEA
Beppo!
BEPPO
meghajol.
Asszonyom...
ZILIA
No lám, te vagy! A kalmár! Most a hárfás!
Előbb hízelkedő, utána
lármás
Ingerkedő. Mindig csaló.
BEPPO
szabadkozik.
Ma rom
Vagyok csupán. A régi Beppo romja.
A gaz
pogány golyót lőtt bal karomba
Szendrő alatt, hol gazdámmal csatáztam.
Mutatja.
Súlyos sebem nem egy, de száz van.
CARLOTTA
Jaj, száz sebed!
GIANETTA
Ne mondd!
MONNA MEA
Mondd!
BEPPO
füllent.
Kelevéz,
Golyóbis, szablya, dárda, kopja
Nyomán ömlött a vérem. Jaj,
nehéz
Időket éltünk Moncalieri óta!
ZILIA
Éltünk?
BEPPO
Gazdám meg én. Mikor
kiadtad
Útját, pogányul szenvedett miattad...
ZILIA
De kiheverte. És azóta boldog,
Mióta rólam utcán dalt daloltok?
BEPPO
Csak én daloltam, úrnőm. S csak neked.
Már napok óta itt
ólálkodok,
Hozzád bejutni nem tudtam sehogy.
Szolgád kegyetlenül
megkergetett...
És ablakod, házad kapuja zárva...
A dal nekem csak arra
kellett,
Hogy rám terelje szunnyadó figyelmed.
Most itt vagyok. Nem kell
tovább a hárfa!
Összetöri.
ZILIA
Jöttél ravasz mesével, róka, hogy
Rajtad segítsek?
BEPPO
vállát vonja.
Ej dehogy!
Ranzano püspök úr kíséretével
Jöttem
magyar tolmácsolónak.
Megléptem itt partján a Pónak,
Apám, anyám itt él a
vár alatt.
Gazdámnak elmesélem, láttalak,
S fülébe súgom: nagy a
baj,
Még gyönyörűbb vagy, mint voltál tavaly!
CARLOTTA
elragadtatással.
De jól beszél az istenadta!
ZILIA
mosolyog.
Tíz aranyat adj néki, Lotta!
BEPPO
tiltakozik.
Ne is kináld. Ha lyukas is a csizma,
És rongyos a gúnyám, nem kell az
alamizsna.
Van pénzem is még, s van, aki fizet.
A gazdámon segíts, ha van
szived!
ZILIA
Megint én? Mindig én?
GIANETTA
Gazdád is itt van?
BEPPO
fejét rázza.
Az messze jár! Hol a hitetlen,
Hol a cseh zsebrák, hol a német
ellen
Távol csatázván pusztít soraikban.
Vásárra vitte százszor
életét.
És nemcsak adja, várja a halált,
Néki magát már régen
eljegyezte...
A csókod, úrnőm... haj, az volt a veszte.
MONNA MEA
Pogány beszéd ez!
GIANETTA
Fickó, ne bomolj!
ZILIA
Azért vagy itt, hogy káromolj,
S megint a gazdád végzetén zokogj?
Nem
katona a gazdád? Sorsa, hogy
Ha hullni kell, hát hulljon is a
vére.
Zsoldoshalál ez. Megfizetik érte.
BEPPO
nevet.
Zsoldos? A gazdám?
GIANETTA
Az hát!
BEPPO
Dehogy a'!
Mátyás magyar király úr seregében
A fekete
vitézek hadnagya,
Vezér! A nagy király barátja,
Mellette ül tanácsban,
estebédben,
Ha poharaznak, vagy ha kocka járja.
Törökverő.
Németverő.
Hír és dicsőség, minden az övé ma.
ZILIA
Akkor meg mi baja?
BEPPO
Mi baja?
Majdnem ordítva.
Néma!
Már nem Agárdi... Néma Péter ő!
ZILIA
megijed, megrendül.
Ó! Néma!
GIANETTA
Néma?
CARLOTTA
MONNA MEA
egymásnak súgják.
Néma!
Kis szünet.
ZILIA
zavartan, egérutat keres.
Mely csatában
Vesztette el szavát?
BEPPO
fejét rázza.
Nem, nem csatában.
A szobára mutat.
Itt hagyta... itt veszett el, most egy éve.
Pannóniából visszajöttem
érte,
Hadd nézzek itt körül, hogy megtaláljam!
Kinél keressem?
ZILIA
fagyosan.
Tőlem kérdezed?
Ha azt hiszed, hogy itt
veszett,
Keresd!
BEPPO
Mióta itt járt akkor
éjjel,
Azóta hallgat. Néma.
ZILIA
egy kis büszkeséggel, elégtétellel.
Néma Péter!
BEPPO
Szóra se száját nem nyitja soha,
Úgy ám, nemes hölgy!
ZILIA
Én volnék oka?
BEPPO
Te. Meg a csókod. Méreg volt a csókban.
Attól némult meg.
CARLOTTA
Tisztességtudóbban
Beszélj mi drága úrnőnkkel, te
féreg!
GIANETTA
A csókja jó volt. Gyűrűd volt a méreg.
ZILIA
Cudar! Ki főzte ezt a balga vádat?
Te? Vagy a gazdád?
BEPPO
Asszonyom, bocsánat,
A szót te rosszul hallottad
talán.
Hadd mondom újra. Néma. Ajakán
Szó nem fakad. Hogyan fakadna
vád?
Ha volna szíved... Félek, megharagszol...
ZILIA
Ha volna szívem?... Mondd, mi volna akkor?
BEPPO
Hozzá sietnél. Meggyógyítanád.
ZILIA
Hozzá? Hová?
BEPPO
Pannóniába!
GIANETTA
összecsapja két kezét.
Futóbolond, te!
MONNA MEA
Elmenjen hiába?
Nem orvos ez!
BEPPO
Nemes hölgy, az a jó!
Tudjuk mi rég, hogy jó gazdám
baja
Nem is afféle ismert nyavalya,
Mely patikával orvosolható.
GIANETTA
Hanem mivel?
ZILIA
Mondd!
BEPPO
Nem tudjuk, mivel.
Annyit tudunk, gyógyítható.
Hogyan?
A némaságának mi titka van,
Beszélni nem tud-é, vagy tudva
hallgat,
Mint szerzetes, ki tett nagy fogadalmat:
Azt máig senki sem
fedezte fel.
GIANETTA
egy kis gyanakodással Zilia felé.
Furcsa betegség!
ZILIA
röviden
Az.
BEPPO
Ki eltalálja,
Nyelvét mi oldja meg, mi írja
van:
Jutalma százszor száz arany...
Megadja Mátyás, magyarok
királya.
GIANETTA
Jaj, százszor száz arany!
ZILIA
Az tízezer.
CARLOTTA
Jó volna tudni, hol van az a szer!
MONNA MEA
Kutatni kéne!
BEPPO
Ej, kutatta már
Egy év alatt sok-sok tudós
szamár,
Doctores medicinae... sok!
Incisorok, physicusok,
Jöttek tűvel,
kenettel, késsel is,
Főztek, kavartak sok százféle friss
Panaceát,
tincturát, mixtumot.
Segítni rajta egyik sem tudott.
Mind meggyötörte,
megkínozta csak.
Tenger szavuk, fontoskodásuk, olcsó
Vetélkedésük csakis
arra volt jó,
Hogy rajt latinul hajba kapjanak.
Amit javallt a
horoszkópium,
A csillagok jó konstellációja,
Rajt nem fogott, lepattant
nyomba róla.
Hiába volt a kén, az ópium,
A só, a víz, a füst, a gőz, a tűz
és
A kés, mely ingyen vett belőle vért,
Ráolvasás, imádság,
ördögűzés
Csak falra borsó; egy dénárt sem ért.
Bűvös körök, idézett
szellemek...
A néma egyiknek se látta hasznát.
Hiába volt a sokszázféle
meddő
Próbálkozás...
ZILIA
És most mi mentse meg?
BEPPO
Megmondom, úrnőm, ha megengeded:
A szerelem. Vagy a
ravaszság.
Leghamarabb meg: együtt mind a kettő.
Téged szeret. Te meg
ravasz vagy...
ZILIA
fejét csóválja.
Hogy hízelegsz!
BEPPO
Akard! S a néma hadnagy
Bizony meggyógyul, és beszélni
fog.
ZILIA
egy kicsit megzavarodik.
Bolond beszéd ez!
GIANETTA
Meg kell vallani,
Bármily bolond, van benne
valami.
BEPPO
Ha sikerül, magadnak hóditod.
Mátyás királyt is, fél világ
királyát.
Varázsodat ünneplik és csodálják,
És büszke lesz egész Itália
rád!...
ZILIA
Ha sikerül...
MONNA MEA
De szép is volna!
GIANETTA
Én,
Ha
Zilia volnék, megkisérteném.
Hír és dicsőség... kinccsel, szörnyű
halmaz
Arannyal Mátyás bőven megjutalmaz...
ZILIA
Ha sikerül...
BEPPO
Teneked sikerülhet.
Megcsókol akkor, és jobbjára
ültet,
Gyöngyömnek, édes húgomnak nevez
Olasz Beatrix, nápolyi
királylány,
Ki ott a trónon ül... Udvarhölgy is lehetsz
Még
udvarában...
ZILIA
Ne kísérts, te sátán!
Mi lesz velem, ha áldás nem
fakad
Varázslatomból? Rám tapad a szenny...
BEPPO
Ha nem bízol magadban, el se menj.
Bizony, veszélyes ez a föladat,
Nem
mondtam eddig...
ZILIA
kíváncsian
Lám! Mi fenyegetne?
BEPPO
Ha nem szólal meg a levente,
Setét Lajos elmetszi nyakadat.
ZILIA
Setét Lajos?
BEPPO
Mátyás bakója.
GIANETTA
Ádáz! Elébb nem tudtál szólni róla?
ZILIA
Mért metszené el?
BEPPO
Tiszta munka!
A hercehurcát a király megunta.
S
kemény szavával meghozta a törvényt:
Jó hadnagyát hiába ne
gyötörjék.
Kinek csütörtököt mond rongy tudása,
Kudarccal ingyen többé el
ne fusson,
Setét Lajos kemény kezére jusson,
Bitó tövében sírját maga
ássa.
ZILIA
kíváncsian
Nincs kegyelem?
BEPPO
Cudar nagy ára van.
ZILIA
Mondd, mi az ára?
BEPPO
Húszezer arany.
ZILIA
elismerőn bólint.
Szép, szép. Nagyon szép.
GIANETTA
kis csodálkozással.
Nem mindegy-e, mennyi?
ZILIA
egyszerűen.
A föladat csak most kezd érdekelni.
GIANETTA
szörnyűködőn.
Zilia, bolond vagy?
ZILIA
Miért volnék bolond?
Ha a siker nem ölbehullt
ajándék,
Merés jutalma - akkor szép a játék!
Beppóhoz.
Hiszed, hogy meg tudom gyógyítni? Mondd!
BEPPO
Hiszem! Tudom.
ZILIA
Szememre vessék,
Hogy nem segítek ott, ahol
tudok?
Híre bajának hozzám eljutott,
Írt vinni rája jámbor
kötelesség,
Jótétemény. És Mátyás néma hősét
Szólásra bírni érdem és
dicsőség!
Lennék az ég követje... drága vendég!
Beatrix mellett udvarhölgy
lehetnék,
Mihelyt szavamtól gyógyul a beteg,
Ha sikerül...
MONNA MEA
Ha sikerül...
GIANETTA
S ha nem?
ZILIA
vállát vonja.
Setét Lajos lábához hull fejem,
Vagy húszezer arannyal
fizetek
Kudarcomért...
Kitör.
Carlotta, utazunk
Pannóniába!
A két nőhöz.
És ti elkisértek!
Carlottához.
Kocsit, lovat, megbízható cselédet
Keríts!
BEPPO
S három-négy
fegyverest,
Ki őrködik, mikor leszáll az est,
S kóbor kalandorok rabolni
járnak.
GIANETTA
megrémül.
Mikor megyünk?
ZILIA
Mikor? Amíg
Felkészülünk, eltart néhány
napig.
MONNA MEA
Mi van ma?
GIANETTA
Hétfő.
ZILIA
Indulunk vasárnap.
Elgondolkozik.
CARLOTTA
gyáván.
Rablók! Kalandok! Félek!
GIANETTA
ugyanúgy.
Meghiszem!
CARLOTTA
Jaj, nem utaztam soha még!
MONNA MEA
Mi
sem!
S ha elveszünk? Jaj, izgatott vagyok!
CARLOTTA
Együtt veszünk el mind a hárman.
GIANETTA
Pannónia! Az ember megfagy ott!
A jégmezők... A jéghegyek!...
BEPPO
Amire odaérsz, Madamma, nyár van...
ZILIA
hirtelen elhatározással, majdnem csak magának.
Igen, ez így jó! Nagy utam előtt
Pápa urunkhoz elmegyek,
Alázatos
szívvel megkérem őt,
Áldjon meg engem s jó szándékomat.
Zarándokútam
hogyha néki kedves,
Ő is velem lesz, Isten is velem lesz!
Beppóhoz.
És te... te Beppo! Jól figyelj szavamra...
Te semmiről se
tudsz...
BEPPO
esküre emeli kezét.
Úgy lesz, Madamma!
ZILIA
Gazdád ne tudja jöttömet! Hogy aztán,
Ha meglát...
Nagy, boldog, büszke nevetés.
Majd megint Beppóhoz.
Hallgatni fogsz?
BEPPO
meghajol.
Hallgatni, mint a gazdám!
Függöny
Szín: a király fogadószobája a hainburgi várban. Boltíves, komor hely, de a pompát kedvelő, finnyás, előkelő, olasz Beatrix Pozsonyból hozatott bútorokkal rendezte be. Egy-két szentkép a falon. Brokátfüggönyök, szőnyegek, nagy, nehéz íróasztal, rajta ólom tintatartó, lúdtoll, ezüstcsengő, írások. Balközépen és jobbközépen ajtó a többi szobára. Fenéken erkély, amelyre két lépcső vezet föl. Jobbra a vágott sarokban ajtó a folyosóról. Az erkély hosszában behúzható, nehéz függöny. Napnyugta. Amikor a függöny felgördül, Nardella, a királyné dajkája széthúzza a függönyt. Az alkony pirossága ömlik a szobába. Távolból halk orgonaszó. Mikor a bal oldali ajtót kinyitják, a zene erősödik. Tiribi, a király bolondja elöl, egy kis török asztal előtt alacsony zsámolyon ül, magában kockázik.
NARDELLA
miközben a függönyt széthúzza.
Bolond uram, nem únod még a kockát?
TIRIBI
veti a kockát.
Jobban szeretnéd, hogyha vén lapockád
Hízelgőn simogatnám? A
szerelmet,
Hallom, boszorkány, még ma sem veted meg!
NARDELLA
Uram van nékem!
TIRIBI
Híres figura!
Névvel urad! Te vagy ő ura.
MARZIO
óvatosan kinyitja a bal oldali ajtót.
Szabad?
Bejön.
NARDELLA
örvendezőn.
Rég láttam kedves
arcodat,
Jó Marzio.
Eléje megy.
TIRIBI
Isten hozott minálunk.
MARZIO
Kihallgatásra rendelt bölcs királyunk.
TIRIBI
A kápolnában van.
MARZIO
Majd csak fogad.
Leül.
TIRIBI
Zenét hallgat most.
NARDELLA
Hallod?
Kinyitja az ajtót, zene erősebb.
MARZIO
meglepődik.
Orgona!
NARDELLA
Pozsonyból elhozattuk. Itt vannak a zenészek.
Az udvarhölgyek... Hainburg
puha fészek,
Derű, vigasság nyájas otthona...
MARZIO
Ez a királyné!
NARDELLA
áradozón.
Drága gyermek!
MARZIO
Ha nem szülted is, te nevelted.
NARDELLA
m. f.
Az én emlőmet szívta szomjas ajka.
Bár volna még szopós!...
TIRIBI
S te újra dajka!
MARZIO
Tiribihez.
Beszélj, bolond! Mi új hírt tudtok itt?
TIRIBI
Semmit.
Dobja a kockát.
Csatázunk.
MARZIO
a kockára mutat.
Látom!
TIRIBI
Fut az osztrák.
Sankt-Veit leégett, Hainburg
elesett...
MARZIO
legyint.
Két hete benne ültök!
TIRIBI
Kapuit
Mihelyt megnyitja Bécs, miénk az
ország.
MARZIO
Sokára lesz az. Bécs kemény dió.
TIRIBI
Feltöri Mátyás. Bízd rá, Marzio!
Ha láttad volna a vén vasasok
S a
fiatal, vad fekete sasok
Derék munkáját... fogadást ajálnék,
Nem
kuvikolnál hosszú háborút,
S nem mondanád, hogy Bécs sokáig áll
még,
Hainburgban ülünk, Bécsig nem nagy út.
MARZIO
S a nagy király derűs? A kedve jó?
Nyájas? Kegyes?
TIRIBI
Nyájas, mint az ecet.
MARZIO
meghökken.
Ne mondd!
TIRIBI
Jó Galeotto Marzio,
Miért
ne mondjam, hogyha kérdezed?
NARDELLA
bizalmaskodón.
Mit tudsz?
TIRIBI
Csak ezt. Itt járt ma Orbán...
MARZIO
A győri püspök?
TIRIBI
bólint.
Kincstartó urunk.
Egy szót se szólt, csak ümmögött
mogorván.
Súgja.
Ebet kapunk ma, pénzt ha koldulunk.
Jó katonáink nem kaptak ma
zsoldot...
MARZIO
fejét rázza.
TIRIBI
Tudós komám, ma itt hiába jársz!
Ha pénzt akarsz, halaszd jobb napra
dolgod!
MARZIO
Királyurunk üzente, hogy...
TIRIBI
figyelmeztetőn.
Vigyázz!
MARZIO
elnémul, a fenékajtó felé néz.
A fenékajtón belép Péter, a fekete sereg páncélinges egyenruhájában, kezében lepecsételt pergamentekercs.
PÉTER
előrejön, bólint Tiribi és Galeotto felé, kutatóan körülnéz, Nardellára néz. Megáll.
TIRIBI
Királyunkhoz jöttél, jó levente?
PÉTER
bólint: igen.
NARDELLA
Aligha jókor. Kápolnánkban ő
Lélekpihentető zenébe mélyedt...
Jöjj
vissza később!
PÉTER
habozik.
TIRIBI
Inkább ülj le, csendbe,
Ahogy szokásod. Várj, míg
visszajő...
S mert szólni nem tudsz, ő áll szóba véled.
PÉTER
nemet int, felmutatja a pergament, körülnéz, hova tegye le.
NARDELLA
Az asztalára! Tedd az asztalára!
Szembeszökőn, hogy menten
megtalálja.
PÉTER
a király asztalához megy, leteszi az írást, aztán kis meghajlással Marzio felé int, Tiribinek és Nardellának, aztán el.
MARZIO
Ki ez az árnyék? Az ördög vagy a...?
NARDELLA
Agárdi Péter.
TIRIBI
Mátyás hadnagya.
A Néma Péter. Hallottad hirét
mán!
MARZIO
Ez az? No lám!
TIRIBI
Ez!
MARZIO
Ez jött haza némán
Itáliából?
TIRIBI
Ez! Sok hősi
tette
Harcolt ki néki rangot, hírt, nevet.
MARZIO
S a sok csodát mind némán cselekedte?
TIRIBI
A kardja, az beszél helyette.
MARZIO
Vaj' orvosolható-e nagy baja?
TIRIBI
Az isten tudja. Olasz nyavalya!
Fölugrik.
Megyek, Nardella. A szemem kopog
A szomjuságtól. Jó zöld bort kapok
A
bástya alján...
NARDELLA
fejét rázza.
Inni! Inni mindég!
TIRIBI
nevet.
Baden mögött a hegy leadta kincsét.
Pompás szüret volt. Duzzadtak a
pincék...
Ki is ürültek. A gazdák morognak.
Mi Gumpoldskirchen a magyar
toroknak?
Hamar megisszuk! Marzio, Isten áldjon!
MARZIO
És téged is, kedves bolond barátom!
Tiribi el.
NARDELLA
Vér és italgőz! Hetyke hajrá!
És ezek itt még zúgolódni mernek,
Hogy a
királyné nem olvad magyarrá!
Egyéb se kéne!
MARZIO
Csöndesedj, te dajka!
Asszonybeszéd ez, se füle, se
farka.
Te csak kiáltsd azt, hogy Mátyás vivát!
S hagyd az uraknak a
politikát!
Óvatosan.
Másról van itt szó.
NARDELLA
kíváncsian.
Másról?
MARZIO
Ide
hallgass!
Tudom, Beatrix kedvel és bizalmas
Veled ma is.
NARDELLA
Kényeztet.
Égnek emeli a kezét.
Drága szentem!
MARZIO
Itáliából fölkerestek engem...
Más hangon.
Te jó olasz vagy...
NARDELLA
meggyőződéssel.
Bizony az vagyok.
MARZIO
Zord magyarok közt kedves olaszok,
Segítsük egymást messze
idegenben.
Ügyes ha volnál...
NARDELLA
Szólj, mit kéne tennem?
MARZIO
gyűrűt vesz elő.
Ujjadra húznod ezt a gyűrűt.
Átadja.
Ez
Első
ajándék, melyet sok követ még.
NARDELLA
ujjára húzza, nézegeti.
Miért kapom?
MARZIO
Rómából jött ma vendég.
Előkelő hölgy. Dajka,
igyekezz!
A dolog sürgős. Nem időz soká itt.
Jelentkezése
ceremóniáit
Te rövidítsd meg...
NARDELLA
Én, uram, hogyan?
MARZIO
Az a te dolgod. Intézd okosan,
Hogy nagy királynédhoz ma még
bejusson...
NARDELLA
Ma még, uram? Miért? Miféle jusson?
MARZIO
Akármi jusson. Ne törődj vele!
Van féltucat ajánlólevele.
Csak jót
akar. Ne félj! Jelentsd be,
S öledbe hull a jószerencse.
Lopd be, ha kell.
De még ma.
NARDELLA
izgatottan.
Mingyár!
Sietve jőjjön!
MARZIO
finom mosollyal.
Itt van. Odakinn vár.
A folyosón csak kanyarodj be
jobbra...
Egy fülke... Benne a Madonna szobra...
NARDELLA
Hoztuk Pozsonyból!
MARZIO
Hölgykiséretével
Nemes olasz dámánk előtte
térdel.
Hozzá fohászkodik.
NARDELLA
Olasz a kedves!
MARZIO
Eriggy ki hozzá! Szép olasz beszéddel
Biztasd!
NARDELLA
indul, megáll egy percre.
Mit is mondjak neki?
MARZIO
Csak
annyit,
Hogy később érte mégy...
NARDELLA
Te csak maradj itt!
El a fenéken.
Marzio egy pillanatig egyedül marad a színen. A bal oldali ajtó felé megy, a zenét hallgatja. Aztán kinyitja az ajtót, kinéz. A zene erősödik de ezek már az utolsó akkordok. Amikor a zene elnémul, Marzio még egy másodpercig az ajtóban áll, azután megszeppen, becsukja. Jobbra hátrál a jobb fenék felé, és mély meghajlással megáll. Kisvártatva nyílik az ajtó, bejön Mátyás és Beatrix. Egyedül jönnek, kíséret nélkül. Csak az ajtót tárja föl az ajtónálló, aki nyomban azután mély meghajlással kimegy.
BEATRIX
kedveskedőn.
Olasz zenészeim kedvedre voltak?
MÁTYÁS
ugyanúgy.
Kedvemre van minden, amit csinálsz...
Ezt a Hainburgot is hogy
kiporoltad!
Csupa derű a vár most, csupa nász!
Olyan komor
volt!
BEATRIX
kis kacérsággal.
Most világos?
MÁTYÁS
Mióta itt vagy. Itt pihenni jó.
Minden, mi véres volt, virágos...
A
falat jobb izű és édesebb az álom.
Most Marzio felé fordul, aki egészen az ajtóba húzódott.
Lám, Galeotto Marzio!
MARZIO
előrelép, mélyen meghajol.
Kihallgatásra rendeltél, királyom.
Meghajol Beatrix előtt.
Kegyes királyasszony!
BEATRIX
nem barátságtalanul
Isten hozott!
MÁTYÁS
Marzióhoz.
Igen, tudom.
Nevet.
Erszényed kilyukadt...
MARZIO
búsan bólint.
MÁTYÁS
És míg betömjük, a cudar lyukat
Csak hiú jó reménnyel foltozod.
MARZIO
Öreg vagyok már, és régóta vendég.
Olasz hazámba végre
hazamennék.
Lányom menyasszony. Ott van a helyem
Mellette
Ferrarában...
MÁTYÁS
Türelem!
A rózsának is türelem az ára...
Jó
Marzio...
Megleli Péter írását, feltöri a pecsétet.
MARZIO
Uram?
MÁTYÁS
olvassa az írást, ellöki.
Siess haza, Budára!
Ma rossz idő jár itt a
pénzre...
A pápa is igér csak, nem fizet...
Az írásra csap.
Igen, ha Isten ránk lenéznél
De nem gyűl az adó, sem a tized,
Dugott
erszényét meg nem nyitja senki,
Agárdi hadnagy éppen most jelenti:
A
fekete vitézek zúgolódnak.
Késik a zsoldjuk, nincs abrakja lónak.
Nagy a
dicsőség, kicsi a hitel,
S a háború bendőjét tömni kell!...
De mit
igértem, nem felejtem el.
Jó Marzio, meglesz a hozomány...
Csak
türelem!
BEATRIX
Majd megkapod Budán.
Mosolyogva.
Ki annyit írtál De dictis et factis
Matthiae Regis - még megéred
azt is!
MÁTYÁS
az égre néz.
Mihelyt az áldás föntről megered.
MARZIO
meghajol.
Értem, király.
MÁTYÁS
Indulj, öreg, mihelyt tudsz.
Ad Néma Péter lovat,
szekeret,
S kik elkisérnek, némely katonákat.
Isten veled! Budán majd újra
látlak!
MARZIO
Isten, ki úr a királyok felett,
Óvjon, dicső pár!
BEATRIX
Ég legyen veled!
MARZIO
mélyen meghajol, el a fenéken.
Kis szünet. Beatrix komoran néz utána. Mátyás egy pillanatig figyeli.
MÁTYÁS
sóhajt.
Szegény jó Marzio...
BEATRIX
ideges mozdulat.
MÁTYÁS
Tudom, nem kedveled.
BEATRIX
Minden olasz közt ez az egy,
Ki ellenem van... Végre hazamegy.
MÁTYÁS
Ki ellened van?
BEATRIX
Csak a vak
Nem látja. Jánost ez uszítja...
MÁTYÁS
A fiamat ne bántsd! A lelke tiszta,
Ez jóra, szépre tanitotta
csak.
BEATRIX
Fiad! De anyja nem királyné!
MÁTYÁS
filozófiával.
A fiú mégis a királyé.
Nincs gyermekem több. János az
egyetlen.
Itáliában, kik a trónon ülnek,
A kis királyok buja
állatok,
Ezerszer több a fattyu nálatok,
Mint Visegrád alatt nálunk a
szúnyog,
De ha szemet kell húnyni - húnytok!
Apád is, a dicső Alfonzo
fattya,
A többinek a jó példát mutatja,
Van fél tucatnál több, ily...
nyel egyet.
gyereke.
Amikor Jánost vetitek szememre,
Bagoly verébnek mondja:
nagyfejű!
Hattyúnak csóka mondja: fekete!
BEATRIX
Hainburg komor megint már, nem virágos...
Szegény Beatrix! Béborult
eged...
Mátyás sötét haragja fenyeget.
MÁTYÁS
enyhébben.
Nem fenyeget... Tudod jól, szőke gerlém,
Fölfortyanok hamar... Ne
haragudj!
Erről ma többet nem beszélünk.
Hajolj idébb!
BEATRIX
odahajtja fejét, mosolyog.
Királyom!
MÁTYÁS
megcsókolja haját.
Béke vélünk!
A fenékajtó nyílik. Nardella bejön.
MÁTYÁS
Ki háborgat megint? Anyóka,
Mondd, mit akarsz?
NARDELLA
zavarban.
Királyom...
Bizonytalankodik.
BEATRIX
Mit remegsz?
NARDELLA
Az... ez...
BEATRIX
Dajkám, nyugodj meg!
MÁTYÁS
Az meg
ez?
Iregsz-forogsz, mint csapdában a róka?
Ki küld? A német? A
török?
NARDELLA
Egyik se most. Magam jöttem, királyom.
MÁTYÁS
Mivel?
NARDELLA
Nemes hölgy áll ajtód
előtt,
Kegyes meghallgatásért könyörög.
BEATRIX
Holnap!
Nardella habozón áll.
MÁTYÁS
Mit állsz még?
NARDELLA
mentegetőzve.
Sok száz akadályon
Keresztül harmadnapja jött
hangsúlyozza.
Itáliából...
BEATRIX
fölcsillanó érdeklődéssel.
Lám! Olasz?
MÁTYÁS
Mi szándék
Vezette hozzánk?
NARDELLA
A királynét
Budán hogy nem találta, nyomba
Követte
útján. Így jutott Pozsonyba.
Hainburgba onnan. Völgyön-hegyen át
Lovas
csapat kisérte hintaját,
Hogy rajtütéstől óvja-védje.
Két dáma és
öltöztetőcselédje
Kiséri. Dolga sürgős szerfelett.
A szentatyától fontos
levelet
Hozott, neked, királyném.
BEATRIX
Hű szívünknek
A pápa üzenetje mindig ünnep...
MÁTYÁS
Csak az gyanús, hogy aki hozza: nő.
De ha királyném úgy
kivánja...
BEATRIX
Fáradt utas. Olasz hazám leánya...
A pápa küldi...
Nardellához.
Jöjjön! Jöjjön ő!
NARDELLA
meghajol, el.
BEATRIX
áradozón.
Itáliából jött! Ó, drága Nápoly!
Szép Partenopé! Urbs dulcissima!
Feléd
hány sóhajom száll, hány ima,
Mióta zord Pannóniába, távol
Hazámtól
könnyel áztatom a párnám!
Jaj, a mesés szirének tengerének
Hullámain hiába
zeng az ének!
Ki voltam egykor nápolyi királylány,
Én nem fogom többé már
hallani...
MÁTYÁS
Magyar királyné vagy, Beatrix,
Lelkem, ne búsulj! Az is valami!
ZILIA
belép, földig hajol.
MÁTYÁS
Lépj közelebb, nemes hölgy!
BEATRIX
Szólj! Olasz vagy?
ZILIA
Mint te, királyném.
BEATRIX
Szeretem, hogy az vagy.
Aki olasz, nekünk nem
idegen.
MÁTYÁS
Ki vagy? Mi vagy?
ZILIA
Alázatos cseléded.
Zilia Duca a nevem.
Mély
hódolattal borulok elétek.
Kérésemet mindnyájunk jámbor atyja,
A Krisztus
helytartója támogatja.
Földig hajol, átadja a levelet.
MÁTYÁS
A szentatya jól tudja, mit cselekszik.
BEATRIX
fölbontja a levelet.
ZILIA
Áldása óvott utamon eleddig.
BEATRIX
Kinek felséges pártfogása kedvez,
Virágos úton jut el a
szivemhez.
Kérlek, nyugodj meg!
Olvas. Szünet, ölébe ejti a levelet.
Istenem!
MÁTYÁS
Mi az?
És hogy Beatrix nem jelel
Sápadsz... tüzelsz... orcádra ül a sírás...
Mi lelt, királyném?
BEATRIX
elragadtatásából magához tér.
Ó, fenséges írás!
Cicero nyelvén mennyei vigasz!
Ó,
boldog óra!... Drága pergament!
A pápa...
Megint elakad.
MÁTYÁS
Mit üzen?
BEATRIX
boldog nagy sóhajjal átadja a levelet.
Csodát jelent!
Újabb szünet. Mátyás elolvassa a levelet. Zilia még mindig mozdulatlan, ugyanabban a mély meghajlásban, de azért mindent lát.
MÁTYÁS
komoran.
Ezt akarod?
ZILIA
fölnéz határozottan.
Ezt.
MÁTYÁS
szigorúan.
Tudod, vagy mered?
ZILIA
egyszerűen.
Tudom, király. És mert tudom: merem.
Agárdi Pétert régen
ismerem.
Valamikor házam vendége volt.
Szívem miatta már régóta
fáj.
Tudom, bajának orvossága mi.
Ha Isten úgy akarja, nagy király,
Én
meggyógyítom.
MÁTYÁS
gúnyosan.
Hallottuk, be sokszor!
Te gyógyitod meg?
ZILIA
Én!
MÁTYÁS
Sok balga doktor.
Mágus, kuruzsló jött tudákos
arccal,
S elkullogott szégyenletes kudarccal...
A sok bolond bölcs mind
hiába ágált...
ZILIA
nyugodtan, mosolyogva.
De én megoldom átkos némaságát.
MÁTYÁS
Ezt mondta mind. És mind hiába!
Ej! Téged is csak elvakít a
gőg.
ZILIA
m. f.
Többet tudok, király, mint tudtak ők.
BEATRIX
És őt a pápa küldi. Sixtus pápa!
Ez nem adeptus, ez nem alchimista,
Ez
jámbor asszony, szíve-lelke tiszta,
Isten nevében ez csodát mivel,
Rex
Mathias!
MÁTYÁS
Hatalmad oly csodás?
Mi adja? Szent hited vagy
vakmerésed?
Ki vagy? Mi vagy?
ZILIA
Csak asszony.
MÁTYÁS
Semmi más?
Nevet.
A levegőben szertefoszló
Üres szavak közt végre egy okos szó!
Asszony!
Csak asszony! Semmi más!
Nézi.
ZILIA
kis kacérsággal.
Elég
ez
Annak, ki tudja, mit akar.
MÁTYÁS
Ha tévedsz,
S hamis a játék, megadod az árát!
ZILIA
Én vállalom.
MÁTYÁS
A hóhér bárdja vár rád,
Ahogy bitó a hitvány
férfira,
Ki annak, amit ígért, nem ura.
Jó hadnagyom sokáig tűrte
békén
Jöttment kuruzslók hókuszpókuszát.
Én nem türöm. Elég volt. Nincs
tovább!
Legjobb vitézem, büszke dalia,
Ingyen kínokra bárkinek
kiálljon?
Aki kudarcot vall, halál fia!
Tudd meg, ha nem tudod!
ZILIA
Tudom, királyom.
BEATRIX
A sok hamis próféta, lásd,
Rég abbahagyta a próbálkozást,
Egymás után
mind elmaradt.
MÁTYÁS
Mióta
Nemcsak a tízezer arany kecsegtet,
De büntetőnek ott áll a
bitófa.
Attól csak húszezer aranypénz váltja meg!
ZILIA
Az én szivem, királyom, nem remeg.
BEATRIX
Milyen nyugodt vagy!
MÁTYÁS
Pedig életed
A tét. És szép fejed lehull,
A kockát ha
ügyetlenül veted.
Hiába vagy szép és előkelő,
Rád is lesújtok
irgalmatlanul.
Ezt hadnagyomnak így igértem. Állom.
Kudarcodért
halál!
ZILIA
egyszerűen.
Hivasd elő
Agárdi Pétert, felséges királyom!
BEATRIX
kitörő örömmel.
Tudtam. Olasz vagy: vártam ezt a választ!
És köszönöm.
ZILIA
meghajol.
Királyném!
MÁTYÁS
csönget, Ziliához.
Adja ég,
Hogy oly tudós légy, amilyen makacs
vagy!
ZILIA
Csak arra kérlek...
MÁTYÁS
Mire még?
Ajtónálló belép, megáll az ajtóban.
MÁTYÁS
Ziliához.
Majd azután!
Az ajtónállóhoz.
Jöjjön Agárdi hadnagy!
A királyné kívánja látni!
Menj!
Ajtónálló meghajol, el.
BEATRIX
Ziliához
A szíved nyomja valami?
ZILIA
Igen.
MÁTYÁS
A próba aggaszt?
ZILIA
fejét rázza.
Az csupán,
Hogy száz csalódás, száz kudarc
után
Igérjen gyógyulást akárki:
Agárdi Péter senkinek sem áll
ki
Próbára többé. Senkinek. Nekem se.
MÁTYÁS
Azt mondod: ismer.
ZILIA
Baj ez a szerencse.
Éppen azért lesz
hajthatatlan.
BEATRIX
Mért lenne az?
ZILIA
hazudik.
Aggódni fog miattam.
Azért nem áll ki, hogy
megóvjon
Bajtól, veszélytől. Attól, hogy fejem
Hóhér elüsse a
vesztőhelyen.
Ha nevemet meghallja, meg se hallgat.
MÁTYÁS
No lám, csak ennyit ér csodás hatalmad?
ZILIA
Hatalom egy van itt csak. A királyé.
Segíts, királyom! Légy velem,
királyné!
Mondd, vén tudós vagyok, nagy út mögöttem,
A pápa küldött, a
pápa megáldott,
Bűvös erőmben bizakodva jöttem,
Hogy levegyem fejéről a
nagy átkot.
Csak akkor lássa majd, ki menti meg,
Mikor vállalta már, hogy
végigállja
Békén a próbát.
MÁTYÁS
fagyosan.
Magyarok királya,
Ilyen játékot játsszak egy
vitézzel?
Hahó! Huncut olasz boszorkány,
Mibe keversz?
BEATRIX
Királyom, csillapodj!
A szentatya, a nagy fehér
oroszlán
Ezt a boszorkányt azzal küldte hozzám,
Hogy
oltalmazzam!
ZILIA
gyorsan.
És megírta, hogy...
MÁTYÁS
a szavába vág.
Olasz tanítás: nem baj, hogyha álnok
Eszközzel élsz, mikor célod
nemes.
Az én világom jóllehet nem ez,
Lássuk a próbát, úgy, ahogy
kivánod.
Beatrixboz.
Így akarod, királyné?
BEATRIX
Így szeretném.
És ha kegyes csalásunk szülne
bajt:
Mint jó vitéz s jámbor keresztény
Bűnünk Agárdi megbocsátja
majd...
MÁTYÁS
Ziliához.
De én nem. Életed a zálog!
Vigyázz!
ZILIA
Királyom, köszönöm. Vigyázok.
AJTÓNÁLLÓ
megjelenik.
Uram király, megjött Agárdi hadnagy.
MÁTYÁS
Jöjjön!
Ziliához.
A függöny! Várj, amíg hivatlak.
AJTÓNÁLLÓ
el, Zilia el, a függöny mögé megy, összehúzza.
MÁTYÁS
Jó hadnagyom, Agárdi Péter,
Kegyes királynéd hivatott.
BEATRIX
Isten megérnünk adta a napot,
Amelyen megszólal a néma,
És hangjának
harangja újra csendül.
Kis szünet.
Híres tudós jött, messze idegenbül...
PÉTER
aki már előbb bizalmatlanul hallgatta, most hátralép. Arca eltorzul. Vad, tiltakozó mozdulat: "Megint? hiszen tudjátok, hogy hiába!"
BEATRIX
csillapítón.
Tudom, mit mondanál, ha szólni tudnál:
Próbálta sok csaló, hazug
már.
Ez se különb...
PÉTER
mosolyog.
BEATRIX
Tévedsz, levente.
Ez nem csaló. A pápa küldte.
Az ő
áldása és az ég kegye
Elűzi homlokodról majd a felhőt.
A megváltás órája
eljött,
Van, ki az átkot rólad levegye.
PÉTER
ugyanaz a játék.
BEATRIX
Csak mosolyogsz! Jámbor hitetlen!
Makacs húzódozásod ismerem.
Próbára
senkinek sem állsz ki...
PÉTER
tagadón int, ami megfelel a rímnek: nem!
BEATRIX
De hogyha kérlek... kérünk...
a királyra néz.
MÁTYÁS
Mind a
ketten.
Kegyes királynéd bízik és remél...
BEATRIX
Álld ezt a próbát! Álld, a kedvemér...
PÉTER
leereszti két karját, könyörgőn fordul hozzájuk: "Minek? Úgyis hiába!"
BEATRIX
Vívódsz, szegény! De engem fűt a hit,
Hogy megtaláltuk most az
igazit.
PÉTER
tanácstalanul, lágyul.
BEATRIX
Tudom, vitéz, az áldozat nagy,
De meghálálom, hogyha
meghozod...
PÉTER
nem tehet mást, megadja magát, belenyugszik. Meghajol, kitárja két karját: tegyetek velem, amit akartok.
BEATRIX
mohón.
Köszönöm.
MÁTYÁS
Én is. Halld, Agárdi hadnagy:
Hogyha kudarcot vall az
átkozott,
S nem váltja be, mit vakmerőn igért,
Kezedbe adom őt, legyen
rabod!
Bűnhődjön úgy, ahogy te megszabod!
PÉTER
tiltakozik.
BEATRIX
Úgy hát, királyom, küldj az orvosért!
MÁTYÁS
kettőt tapsol.
AJTÓNÁLLÓ
megjelenik.
MÁTYÁS
int neki, hogy húzza szét a függönyt.
Menj érte, jöjjön!
BEATRIX
mialatt az ajtónálló széthúzza a függönyt, összekulcsolt kézzel.
És az ég
Tegyen csodát!
Némán várakoznak mind a hárman.
ZILIA
lejön a lépcsőn, lassan Péterhez közeledik.
AJTÓNÁLLÓ
el.
PÉTER
csodálkozva, kérdőn mered Ziliára, az első percben meg sem ismeri.
ZILIA
odalép hozzá.
Vitéz, ismersz-e még?
PÉTER
megismeri, megtántorodik, nagyon fölindul, de aztán ura lesz magának. Kis szünet után bólint: Igen!
BEATRIX
izgatott fohászkodással.
Jézus segíts!
Mátyáshoz bújik.
MÁTYÁS
nyugtatón.
A szíved hogy dobog...
Ej, nyugalom, Beatrix!
PÉTER
kérdőn néz Ziliáról Mátyásra és Beatrixra, nem érti, hogyan került ide Zilia.
MÁTYÁS
Péterhez.
Lám, nem érted?
Élő valóság, nem kisértet,
Ez a nemes
hölgy, ez az orvosod!
Azt mondja, ismer...
Péter bólint.
és hogy mi bajod van,
Senki se tudja nála jobban.
Péter bólint.
És tudja azt is, hogy ama
Nagy némaságnak mi a balzsama...
Ziliára néz, az mosolyogva bólint.
Megint Péterhez fordul.
BEATRIX
Amíg mi itt imádkozunk teérted,
Te álld a próbát!...
MÁTYÁS
Úgy, ahogy igérted!
PÉTER
bólint.
Zilia kis elfogódással még közelebb megy Péterhez, mialatt Mátyás és Beatrix hátravonul. Beatrix imába mélyed.
ZILIA
halkan.
Jó hadnagy úr, Agárdi Péter.
Sárban, csatakban, őszi fagyban,
Váltott
lovakkal, nappal-éjjel
Jöttem feléd, szavad hogy visszaadjam.
PÉTER
megrázkódik.
ZILIA
m. f.
Ranzano püspök úr, Nápoly követje,
Ki nálatok járt küldetésben
itt,
Példát mutatni versbe szedte,
Néma leventém, hősi tetteid.
A könyv
hiányos. Jaj, nem tudja ő se,
Mely szörnyű harcnak voltál büszke hőse,
Azt
én tudom csak. Ajkad zárt ma is.
Amit fogadtál, hűségesen álltad.
Füledbe
súgom: megnyerted csatádat!
Szíved üdítse gyógyitó öröm:
Szájad pecsétjét
én most feltöröm.
Adott szavad, vitéz Agárdi hadnagy,
Visszaadom. Beszélj!
Szabad vagy!
PÉTER
keserűen mosolyog, hallgat.
ZILIA
meglepődik.
Hallgatsz? Nem érted? Másfél éve annak,
Hogy néma vagy. Még egyszer ennyi
kell
A három évhez. Én beérem ennyivel.
Föloldalak. Vedd vissza
esküdet!
Mért nem beszélsz? Beszélj!
Vár.
PÉTER
hallgat.
ZILIA
most nyugtalan már.
Süket
Füled bénítja néma nyelvedet?
Nem kell, amit szeszélyem tőled
elvett?
Nem kell a szó? Vagy... nem szeretsz már?
PÉTER
hallgat.
Mátyás és Beatrix fokozódó nyugtalansággal figyelik a jelenetet. Nem hallják Zilia szavait, de látják, hogy nincs hatásuk. Mátyás meg akar szólalni, Beatrix könyörgőn visszatartja.
ZILIA
fokozódó izgalommal.
Miért nem beszélsz?
PÉTER
hallgat.
ZILIA
ijedt pillantás Mátyás és Beatrix felé, aztán gyorsan.
Hallgatnál oly soká még?
Magad tovább gyötörnöd
balgaság.
Nem kell. Kegyetlen volt a játék,
Gonosz a tréfa, vétettem
nagyot,
Kérlek, felejtsd el! Ládd, ma itt vagyok,
Nem az, ki egykor
hetvenkedve lázadt,
De az, ki csupa bűnbánat, alázat.
Vesztes vagyok, de
mégis diadalmas,
Ha megszólalsz. Ne hordd tovább az átkot!
Beszélj!
Kérlek! Beszélj! Szivedre hallgass!
Egy szót, csak annyit mondj,
hogy:
"Megbocsátok!"
Beszélj!
PÉTER
dacosan hallgat.
MÁTYÁS
fölugrik, Beatrix csillapítja.
ZILIA
rendkívül izgatottan.
Egy szót, ne többet...
PÉTER
a fejét rázza: Nem!
ZILIA
m. f.
Hiába kérlek? Hallgatsz?... Istenem!
Rettenetes izgalomban Mátyás és Beatrix felé fordul. Péter keresztbe font karral áll, keményen, mozdulatlanul.
MÁTYÁS
Ziliához, fagyosan.
Régóta várom, hogy csendülni halljam
Jó hadnagyom szavát. Még most se
hallom...
ZILIA
Zavarodottan.
Mindjárt, uram...
MÁTYÁS
Mókáidat sokallom,
Siess, ha jót akarsz!
BEATRIX
Ziliához izgatottan.
Valami baj van?
ZILIA
Semmi, királyném.
Péterhez.
Úgye?
PÉTER
nem felel.
ZILIA
Beatrixhoz.
Furcsa lázban,
Ahogy ott álltam véle
szembe...
Megzavarodtam... elhibáztam...
A megváltó szó nem jutott
eszembe.
De már tudom. Beszélni fog, királyom...
MÁTYÁS
Ha rajtavesztesz a bübájon...
ZILIA
Egy kis időt adj...
MÁTYÁS
Mennyit?
ZILIA
bizonytalanul.
Türelem
kell
Hozzá. A hadnagy oly régóta néma!
De mire holnap fölvirrad a
reggel...
MÁTYÁS
Mára igérted! Azt mondottad: még ma.
De néma most is. Az idő
telik...
ZILIA
kérlelőn.
Reggelre...
BEATRIX
döntő elhatározással.
Mátyás! Várjunk reggelig!
Ziliához.
Jó volt a horoszkópium? Felelj!
Nézted: a nap, az óra meg a hely
S a
többi kedvez-é a gyógyulásnak?
Éjfél után, ha jő a másnap,
Másként
ragyognak már a csillagok,
Más a hatásuk...
ZILIA
kap a segítségen, nevet.
Ostoba vagyok!
Megvallom, erre nem ügyeltem.
Hogy is
lehettem oly ügyetlen!
Engedd, királyom, hogy próbáljam újra,
Másutt. Nem
itt, komor, hűvös falak
Között, ahol a csillagok se látnak,
De kint, a
végtelen nagy ég alatt,
Jóságosabb ölén a csöndnek és homálynak.
Kérlek,
könyörgök...
BEATRIX
kérlelőn.
Mátyás, én királyom...
MÁTYÁS
Péterhez.
És te a próbát újra állod?
PÉTER
kis habozás után bólint: állom.
ZILIA
boldog sóhaj.
Ó!
MÁTYÁS
Ám jó legyen!
Ziliához.
Királynéd kegye véd,
S leventém bőkezű. Az éjszaka
tiéd.
ZILIA
térdet hajt.
Köszönöm.
Péterhez.
Néked is. Éjfélre várj!
PÉTER
bólint, meghajol Mátyás és Beatrix felé.
MÁTYÁS
Ziliához.
És te... te asszony... hogyha gyatra
Reményed nem valósul, s
áltudásod
Csütörtököt mond, jól vigyázz magadra!
Reggelre önnön sírod
ásod.
Lecsap reád Mátyás félelmetes ökle,
Péterre mutat.
Vagy ő beszél - vagy te elnémulsz örökre!
Hátat fordít nekik, és a királynéval kifelé indul. Péter ugyanakkor újabb meghajlással el. Zilia egy pillanatig egyedül marad a színen, karjával eltakarja arcát.
Függöny
Szín: Péter szállása Hainburgban. Udvar. Fenéken magas, széles bástyafal. Annak közepe valami toronyszerű, komor épület, amelynek ablakai négy oldalra néznek. A falban sötét, nagy kapu, alagútszerű átjárás a torony alatt. Két toronyablak a közönséggel szemközt, egy nagyobb, és fölötte balra egy kisebb. Két ablak jobbra. A bástya jobbra a szín egész hosszában folytatódik. A fal mentén bokrok és virágok, elöl nagyon magas oszlopon Mária-szobor, előtte mécses pislákol. Valamivel odább kút, széles kőkávával. A bástya balra is folytatódik, itt azonban a szín elején kezdődő széles, kényelmes, hosszú kőlépcső simul hozzá. A bal oldali falban néhány ablak. A lépcső fölvezet a toronyba, amely előtt kis terasz van, a lépcső alatt átjárás balra. A szín sötét, csak a torony kis ablaka világos, és a sötét kapualjból szűrődik ki valami világosság, mintha messze kint az alagút elején lámpa vagy fáklya világítana bele. Csillagos éjjel, később feljön a hold is.
A szín egy pillanatig üres, aztán hangok hallatszanak a hátsó kapu felöl. Kisvártatva bejön Beppo Ziliával, Gianettával, Monna Meával és Carlottával. Zilia egy-két lépéssel a többi előtt; nyomban különválik tőlük. Magába mélyedten előremegy, meglátja a szobrot és előtte a mécsest, letérdel és imádkozik. A többiek jókedvűek, hangosak.
BEPPO
a lámpással világít.
Csak erre, bátran!
CARLOTTA
Ó, szentséges ég,
Micsoda ország! Micsoda
vidék!
MONNA MEA
Micsoda út!
Megáll, fölszisszen.
A lábam csupa seb.
GIANETTA
És rajtam ez a vékony kis zeke!
Megvesz az isten hidege.
BEPPO
Moncalieri, tudjuk, melegebb.
De kárát láttuk inkább, semmi
hasznát!
MONNA MEA
Ez a sötétség!
GIANETTA
Bástyák! Kapualjak...
Azt akarod, zsivány, hogy
belehaljak
A rémületbe?
CARLOTTA
Itt lakik a gazdád?
BEPPO
Itt a toronyban.
Magasra emeli a lámpást.
Látod?
CARLOTTA
Cifra hely!
BEPPO
Nem éppen tengerparti nyaraló,
Afféle csöndes embernek való.
Nagyon
elnémult Moncalieri óta.
MONNA MEA
Gazdád baját mi orvosolni jöttünk,
Itáliából százezer veszélyek
Között
jóságosan, irgalmasan...
BEPPO
Elég csinos pénz százszor száz arany!
CARLOTTA
Kell is nekünk!
Ziliára mutat.
Lám, ő imába mélyedt,
A föld porába hajlott gyönge
térde...
A gazdádért imádkozik. No látod?
GIANETTA
Te meg gyalázod! Ez a hála érte?
Távoli kürtszó.
CARLOTTA
Jézus! Mi ez?
GIANETTA
Ijeszt a trombitátok.
Zilia hallod?
Zilia nem felel.
Zilia!
A kürtszó megismétlődik. A harmadik kürtjel után.
MONNA MEA
Belereszket
A szívem, ez mi volt?
BEPPO
Éjfélt jeleztek
A kürtök!
GIANETTA
Zilia! Éjfél!
MONNA MEA
Itt az óra!
ZILIA
eszmél, imáját befejezi, föláll. Beppóhoz gőgösen.
Agárdi hadnagyot éjfélre hívtam.
Én itt vagyok. Ő késik?...
BEPPO
körülnéz.
PÉTER
az első kürtszó után elindul a toronyból, az ablak elsötétedik, egy kézilámpa imbolyog le a lépcsőn. A harmadik kürtszóra Péter megjelenik.
BEPPO
rámutat
Ő is itt van.
PÉTER
meghajol, előbb Zilia, aztán a nők felé. A három nő is meghajol. Sugdolóznak egymás között.
CARLOTTA
Nem változott meg...
GIANETTA
Csak az arca vánnyadt.
MONNA MEA
Kicsit megőszült.
GIANETTA
Jóval haloványabb!
Ziliához.
Menjünk?
MONNA MEA
Maradjunk?
CARLOTTA
Úrnőm, hogy kivánod?
ZILIA
nem felel, Pétert nézi, az meg őt.
BEPPO
félrevonja őket.
Az a parancs, hogy eltűnjünk. Leányok...
A bal oldali kapura mutat.
Itt a közelben, egy kis eldugott
Borospincében jó helyet tudok.
Ott
könnyü várni!
Int nekik, indul, megáll.
Hm! egyszerre három?...
No, majd csak megleszünk!
Fölkapja gitárját.
Segíts, gitárom!
El a három nővel balra a kapuba. Egy pillanatnyi szünet. Csak nézik egymást. Aztán Zilia körülnéz, és a megkönnyebbülés sóhajával siet Péterhez.
ZILIA
Magunk vagyunk hát, végre szólhatok,
Senki se lát most, csak a
csillagok
S a hallgatag hold. És senki se hall,
Csak ez a bús torony s a
bástyafal.
Magunk vagyunk az éjben. Csak mi ketten.
És fönt, fölöttünk a
megmérhetetlen
Magasban: Ő, a mindent tudva látó,
Mindent megértőn mindent
megbocsátó
Irgalmas Isten. Jól tudom, nagyot
Vétettem ismét...
PÉTER
bólint.
ZILIA
mentegetőzőn.
Csak asszony vagyok.
Rászedtem a királyt meg a
királynét,
Hogy így meg úgy... erőm... hatalmam...
Egy szóm elég, szavad
hogy újra halljam...
Nem volt elég. Jaj, csúnya volt a játék.
Tudom.
Tudom. Megérdemeltem
A büntetést, hogy ajkad szóra nem nyílt.
Jó lecke
volt, most verdesem a mellem...
Vár.
PÉTER
hallgat.
ZILIA
unszolón.
Ketten vagyunk most. Cinkosunk az éj.
Senki se hallja, szólalj meg!
Beszélj!
PÉTER
fejét rázza: nem beszélek!
ZILIA
türelmetlenül.
Sok évre vállalt szenvedéseidnek
Utolsó, hosszú napja messze még.
Mégis
kivárnád? Esztelen! Minek
Cipelnéd még tovább az átkot?
Ha nem szeretsz
többé, a némaságod
Fölös teher már. Céltalan. Kinek
Vagy néma, hogyha nem
nekem?
PÉTER
mosolyog.
ZILIA
nézi.
Magadnak. Értem. Megfogadtad.
És három évig... Jaj...
Eltakarja arcát.
Konok, vad hallgatásod megriaszt,
Mit elkövettem, megbűnhödtem
azt.
Jöttem aratni olcsó diadalt,
Hogy nagy királyod látva
lássa
Hatalmamat, s pompázzak ünnepelten.
Vak hiúságom tőrbe
csalt...
Győztél, levente, s a győző kegyetlen!
Jaj, hogy gyötörsz,
makacs! Szeretszt-e még?
Szólj, és legelső szóval mondd: szeretlek!
Más
már beérné azzal, hogy a szégyen
Orcámon olthatatlan lánggal
égjen...
Neked kevés ez?
PÉTER
bólint: igen!
ZILIA
fokozódó izgalommal.
Több... az életem kell?
A vesztőhely... a hóhér bárdja,
reggel?
Átgázolnál egy asszony gyönge testén,
Te, a levente, te, a jó
keresztény?
Arra tanít hited, hogy megbocsáss.
Szünet.
Benned a bosszú ég csak, semmi más?
Hát jó! Ne mondd azt:
megbocsátok,
Szidalmazz, káromolj, gyalázz!
Oly szót keress, mely fáj és
megaláz.
Boldog leszek, mikor szemembe vágod,
Mert szó. A hangod hallom
újra...
És élek... élek... élek! Halleluja!
Vár.
PÉTER
nem mozdul.
ZILIA
csüggedten.
Ó, jaj nekem! A hallgatáshoz
Több az erőd, mintsem a szóhoz?
Megmondtad
egyszer. Nem felejtem el.
Így mondtad? Így?
PÉTER
bólint.
ZILIA
keserűen.
Te is emlékezel?
PÉTER
bólint.
ZILIA
Te sem felejtesz? Semmit? Soha? Semmit?
Sem azt, mi fáj, sem azt, mi
enyhit?
Neked a távol mindig csak közel?
PÉTER
bólint.
ZILIA
Új remény csillan föl benne.
Akkor a csókom sem feledted el!
PÉTER
most először megrendül.
ZILIA
A csókomat, melyet bús pillanatban
Útravalónak, irgalmasan adtam.
Nagy
árat kértem érte, szent igaz,
De csók volt mégis, éltető vigasz.
Zilia
csókja! Nem afféle olcsó.
Özvegysoromban első... és utolsó.
Kelletlen
adtam, adnám most örömmel.
Engedd, hogy adjam!
Egy lépést tesz feléje.
Jó Agárdi Péter,
Szájad lezártam vérpiros
pecséttel,
Ezt a pecsétet csókommal töröm fel.
Közelebb megy hozzá.
PÉTER
tiltón fölemeli a kezét.
Odakint messziről, a pince mélyéből megszólal Beppo gitárja.
Kis szünet.
ZILIA
odalép hozzá, nyugodtan, egyszerűen, bájosan.
Nálunk Piemontban régi népszokás,
És megható és kedves, szép
szokás,
Hogy azt, akit házunkba hoz az útja,
Csókkal köszöntjük, csókkal
küldjük útra.
Jöttem nagy útról. Isten tudja csak,
Talán hamar kell más
nagy útra mennem,
Ki egyszer akkor megcsókoltalak,
Agárdi Péter, csókolj
meg te engem!
Vár.
PÉTER
egy pillanatnyi habozás után odamegy hozzá, megcsókolja. De csak az első csók az udvariasságé. A második forró már. Magához szorítja Ziliát, harmadszor is megcsókolja.
ZILIA
boldog nevetéssel.
Látod? Szeretsz még. Érzem csókodon.
És két karod szorít, mint
vasperec.
Tovább ne büntess hát! Mondd, hogy szeretsz!
Ne hangosan mondd!
Halkan, suttogón.
Leheld! Magad se halld! Én halljam, senki más...
No,
szólj már! Mondd! Beszélj!
PÉTER
kijózanodik, elereszti, visszalép.
ZILIA
megrémül.
Jaj, megszűnt a varázs!
Nem szólsz? Még most se
szólsz?
Csüggedten.
Erőm lebágyad.
A kúthoz megy, kávájához támaszkodik, lehajtja fejét, ölbe ereszti kezét.
Jóságos Isten, mit csináljak,
Mikor a hosszú, néma
szenvedés
Váltságdíjának túlontúl kevés
Bűnbánatom mély
megalázkodása?
Rimánkodás, csók, semmi sem elég,
Friss életem kell latba
vetni még,
Hogy azt, mit elkövettem, megbocsássa?
Vad gőgöm egykor éppígy
kevesellte,
Mit ő kinált. Azt mondtam: többet adj,
Akkor talán majd
megtudom, ki vagy.
Megtudtam íme. Most tudom.
Péterhez keserűen.
Levente,
Hamar lelankadt ölelő karod.
Halálra
szántál?
PÉTER
hallgat.
ZILIA
Vérem akarod...?
PÉTER
hallgat.
ZILIA
Látni szeretnéd, hogy vesztőhelyen
Bakó lecsapja fiatal fejem?
Megborzong.
PÉTER
hallgat.
ZILIA
könyörög.
Szíved is néma, nem csupán az ajkad?
Állsz csak, sötét, kaján, fekete
ördög...
Ne bánts! Irgalmazz! Élnem hagyj!
Könyörgök.
Vár.
Hallgatsz. Tovább is. Nem fog semmi rajtad.
Nem zeng felém immár a néma
zsoltár,
Mellyel imádtál. Egy tavasz meg egy tél
Múlt el azóta.
Keserűn.
Jöttem. Eltiportál.
És te szerettél?
Legyint
Sohasem szerettél!
Két kezébe temeti arcát, de azért természetesen látja, hogy
PÉTER
megrendül, és egy lépést tesz feléje.
ZILIA
villámgyorsan mellette terem.
De most beszélsz! Kedves, gonosz
Hóhérom, úgye, most beszélni
fogsz?
Jóváteszek mindent, mit elkövettem...
Szaggatottan.
Az éjszakában... egyedül... mi ketten...
Édes jutalmat hoz ma ez az
éjfél
Bús életednek, jó Agárdi hadnagy...
Amit álmodtál, vakmerőn
reméltél...
Tiéd vagyok ma... A tiéd ma nádszál
Derekam. Ajkam. Selyme
szöghajamnak.
Többet adok, mint valaha kivántál.
Kértél, levente,
asszonyodnak,
És én nevettem zavarod.
Ma éjszaka csókolni foglak,
A
szeretőd leszek, ha akarod.
Akarod, úgye? Mondd, hogy akarod!
Hozzája simul.
PÉTER
roppant nagy fölindulással magához szorítja.
ZILIA
az ajkát nyújtja neki.
Csókolj meg!
PÉTER
hosszan csókolja.
ZILIA
Így! Még! Vedd el az eszem!...
Szeretsz-e?
Mondd!
PÉTER
egy mozdulat, elereszti.
ZILIA
rémülten beléje kapaszkodik.
Ne mondd! Nem kérdezem.
Te vagy erősebb. Harcom balga
harc.
Beszélj, vagy hallgass! Tedd, amit akarsz!
Karjába veti magát.
PÉTER
fölkapja, és felviszi a toronyba.
Függöny
Szín: börtön Hainburgban. Boltíves, komor cella. Jobbfenéken a vágott sarokban rácsos vasajtó, amely mögött sötét folyosó tátong. A vasajtóból három-négy lépcső vezet le a cellába. Fenéken, a fal mentén kemény deszkapad, azon egy-két takaró. A pad fölött feszület. A szín közepén durva kőasztal. Egy szék. Az asztalon vizeskancsó. És egy homokóra, amelyben a homok egyenletesen, állandóan, lassan hull alá az alsó részbe. Balra, a falban magasan fönt vasrácsos kis ablak, ragyogó napsütés árad be rajta.
Mikor a függöny felgördül, Zilia lehajtott fejjel a szín elején térdel az öreg pap előtt. Megbékélt. Nyugodt. Carlotta a deszkapadon ül: két kezébe temeti arcát, halkan sírdogál. A színen kívül az ajtó előtt áll a porkoláb, előtte a földön lámpás.
ÖREG PAP
Mindenhatónk irgalmas és kegyelmes,
Higgy benne, lányom, mindenkor veled
lesz.
Az én szájammal Jézus maga szól:
Atya, Fiú és Szentlélek
nevében.
Én föloldozlak bűneid alól.
Amen.
Csókra nyújtja neki a feszületet.
ZILIA
megcsókolja.
Szívem megenyhült.
Istenhez.
Jó Atyám,
Irgalmadért könyörgök. Nézz le rám,
Nagy
bűneim mértéke, ím, betelt.
Feléd kinyújtom két kezem,
S a bűnhődésre
szomjazón veszem
Tőled a keserű kehelyt.
E földi dolgom elvégeztem,
im.
Magamról a szennyet lemostam.
Uram, a lelkem tiszta
mostan,
Tisztábbra nem mossák már könnyeim.
Gőg és kevélység, hívság
elragadtak,
Hitvány vagyok, de mégis ten mived.
Fogadd el ezt a meggyötört
szivet
Jó illatú és kedves áldozatnak!
Te légy velem utolsó
utamon,
Védj és erősíts!
CARLOTTA
fölsír.
Drága asszonyom!
ZILIA
Ne sírj! Belenyugodtam végzetembe.
ÖREG PAP
Így jó, leányom. Az fél, aki gyenge.
És ki a gyenge? Kinek hite
nincs.
Te is, leányom, fölfelé tekints
A magas égre, ne a földi
rögre,
Ne a múlóra, hanem az örökre!
ZILIA
Atyám, szivemben tisztán ég a hit.
Bátran halok meg. Nem riaszt a
vég.
CARLOTTA
kezét tördeli.
Mikor az ember szép és ifjú még,
Az élet oly szép!
ÖREG PAP
Carlottához.
Lányom, elvakít
Ragaszkodásod.
Tehetetlen
Siránkozással lázadsz Urad ellen?
Köztünk ki tudja Isten
útjait?
Amit csapásnak látsz, javadra fordul.
Ő tudja, mit tesz. Búcsúzz
asszonyodtul,
És könyörögj az Úrnak, hogy a lelkét
Az áldott szentek
magukhoz öleljék,
S így túl a bűnön, túl a földi szennyen,
Az idvesség
boldog honába menjen.
Ziliához.
Te is merülj magadba, és imádkozz!
Miasszonyunkhoz. Jézushoz.
Atyánkhoz.
Bízz benne! S abban, ki meghalt miértünk.
Isten a pajzsunk!
Krisztus a mi vértünk!
Kimegy. A porkoláb bezárja mögötte a vasajtót, világít neki a lámpással, kíséri. A folyosó elsötétedik.
ZILIA
halkan énekelni kezdi a "Dies irae"-t.
"Napja Isten haragjának
Végét veti a világnak,
Ez szavuk a
prófétáknak.
A szív tele rettegéssel
Lesz a bíró jövetével,
Hol
kezdődik a számvétel.
Akkor szegény én mit tegyek..."
CARLOTTA
zokogni kezd. Zilia ránéz, kis szünet.
Máshol folytatja.
ZILIA
"Kegyes Jézus, emlékezzél,
Hogy érettem kínt szenvedtél,
Ments meg, kit
véreden vettél...
Halld meg ajkam könyörgését..."
Hirtelen abbahagyja, a folyosóra figyel, amelynek végéből messzi-zavaros hangok hallatszanak. A porkoláb lámpása a vasajtó felé imbolyog.
ZILIA
fölnéz.
Mi az? Ki az?
CARLOTTA
sírósán, szipogva.
A porkoláb
Talán jön is már érted.
ZILIA
föláll.
Nincs tovább!
Ó, fakadóban elhervadt
remények!
Gianetta, nem jő vissza, és akit
Balgán hivattam, sziklánál
keményebb.
Látni se kíván. Megvet, eltaszít.
A porkoláb a lámpással a vasajtóhoz ér, megfordítja a kulcsot a zárban. Mögötte feltűnik Beatrix és Nardella. Beatrix arcára borította fátylát.
CARLOTTA
súgva.
A dajka!...
ZILIA
megismeri, föllélegzik.
Hallgass! A királyné...
Beatrix Nardellával lejön a lépcsőn.
NARDELLA
Carlottához.
Menj ki!
BEATRIX
Nardellához.
Te meg vigyázz, ne háborgassa senki
Titkos beszédünk...
Közelebb megy Ziliához.
Carlotta meghajol, kisurran. Nardella kimegy vele, a porkolábbal együtt mindhárman eltűnnek. Zilia meghajol a királyné előtt, mikor az fátylát hátraveti, Zilia másodszor is mélyen meghajol.
BEATRIX
keményen.
Jók voltunk tehozzád
Király urammal.
ZILIA
Jók, mint a mennyország.
BEATRIX
És te mihozzánk álnok és gonosz.
Csaltál. Hazudtál. Mondd, miféle nő
vagy?
ZILIA
lehajtja fejét.
BEATRIX
Csak egy itélet sújtott rád, holott
Sok bűnödért kell
vezekelned.
ZILIA
Többért, királyné, semmint gondolod!
Mégis remélek.
BEATRIX
Mit remélsz? Kegyelmet?
ZILIA
fejét rázza.
Bocsánatot csupán. Ha kiterítve, holtan
Fekszek, hamar felejtik, hogy ki
voltam.
Mit az élőtől megtagadni szoktak,
Talán könnyebben adják a
halottnak.
Kis szünet.
BEATRIX
a kezében levő írásra mutat.
Nardella... dajkám elhozta nekem
Írásodat. Ez?...
ZILIA
Bús történetem.
BEATRIX
Itt nem hazudsz? Nincs benne semmi gaz?
ZILIA
Ahogy megírtam, minden úgy igaz.
BEATRIX
Csókért cserébe vettél fogadalmat.
Zilia bólint.
Ajkát lezártad. És azóta hallgat.
Ugyanaz a játék.
Erről ki tud?
ZILIA
Csupán te. Senki más.
Titoknak eltemettük mind a
ketten.
BEATRIX
S most mire jó a késő vallomás?
ZILIA
Csak arra, hogy szivembe láss
És tudd, mi fűtött bűnöm
elkövetnem.
Hívság vakított. Diadal kisértett.
Győzni akartam. Asszony
vagy, megérted.
BEATRIX
S míg idejöttél, hosszú utadon,
Kósza portyázók, szikla és vadon
Rémét
remegve, száz veszély között
Mindig csak ez vezérelt? Semmi más?
Csak
hiúság? Csak győzniakarás?
Hideg szívedbe sose költözött
Se szeretet, se
szánalom? A gőgöd,
Mely egy derék leventét lépre csalt,
A szenvedővel nem
törődött?
Nem örömét akartad? Diadalt?
Kis szünet.
Tudtad te jól, hogy mi a próba ára!
Mátyás király bölcs, és jósága
nagy.
Ő nem itélt. Rábízta hadnagyára,
Nem a királyé, az ő rabja
vagy.
Ő hogyha látná hulló könnyedet...
ZILIA
Én nem sírok, királyné.
BEATRIX
Életed
Magadtól inkább hetykén elveted?
Makacs
teremtés! Ismerem a fajtád,
Összeszorítja elszántan az ajkát,
S hallgat a
jóról, mely szívében ég.
Fájó csalódás, vérző büszkeség
Titkát takarja
hetyke válasz.
A lelke sír, de szeme száraz.
Tódítja bűnét. S érte úgy
fizet,
Mintha fizetne kapzsi uzsorásnak.
Te azt akartad, hogy szívedbe
lássak?
Szívedbe látok, jobban, mint hiszed!
ZILIA
Nemes királyné! Nápolyi virágszál,
Angyal, ki hozzám, bűnöshöz
leszálltál,
Meghalnom engedj!
BEATRIX
megenyhül.
Azt kivánom, élj!
Jöttem, segítsek. Jól figyelj
szavamra,
Király uram kegyes kedvében van ma,
Jó hírt kapott. Mosolygás ül
az ajkán,
Az éjjel átkelt seregünk a Lajtán,
Ujjong a nép, s a régi
várfalak
Között ünnepre gyűl. Mindenki boldog.
Örömnap ez. Te légy csak
kárhozott?
Király urammal veszni hagyjalak?
Megkértem őt, fordítsa jóra
dolgod.
Az életed, könnyelmű zálogod
Megint tiéd. A magyarok királya
Ím
húszezer arannyal visszaváltja.
Fogadd kezünkből.
ZILIA
maga elé néz, hallgat.
Nem felelsz? Beszélj!
ZILIA
sötéten.
Kudarcom éje volt az éj.
Én meghalok.
BEATRIX
Meghalni könnyebb?
ZILIA
Már nem is élek. Amikor a némán
Varázsom nem fogott, meghaltam én
már,
Setét Lajos halottat öl meg.
Kegyes királyné, vétkemet,
Mondd,
megbocsátod?
BEATRIX
megrendül.
Mindent megbocsátok!
Kiszól.
Nardella! Dajka!
A folyosón mozgás.
Beatrix búcsút int Ziliának, az meghajol, megcsókolja a királyné kezét. Fölemeli, homlokon csókolja.
Isten veled.
Indul.
Nardella visszajött már, a porkoláb kitárta az ajtót.
NARDELLA
a királyné háta mögött súgja Ziliának.
Üzent a hős lovag.
Kik nála jártak, jó barátaid
Már
visszajöttek. Hírrel várnak itt.
El a királynéval.
ZILIA
föllélegzik, mereven az ajtóra néz. Mihelyt a királyné és Nardella eltűnt, megjelenik Gianetta és Monna Mea. Izgatottan, lelkendezve berohannak a cellába.
ZILIA
lecsap Gianettára.
Beszélj! Üzent? Mit?
GIANETTA
Jön.
ZILIA
föllélegzik.
Jön! Végre! Jön!
GIANETTA
Húzódozott soká. Se szó, se könny
Meg nem hatotta. Nincs szive, se
lelke
MONNA MEA
Gianetta térdre hullt és úgy könyörgött.
GIANETTA
Ő rázta a fejét. Csak intett, úgy felelte:
Nem! Nem! S vigyorgott hozzá,
mint az ördög,
Örvendezőn, hogy kínunk oly temérdek.
ZILIA
boldogan
És mégis eljön!
GIANETTA
Hozzád jön, nem érted.
És csak azért jön, hogy meghalni
lásson!
ZILIA
Én meghalok.
GIANETTA
De mosolyog az ég,
És édesen virul ott, túl a
rácson
Élet, szabadság. Jaj, boldogtalan!
Elméd zavart már. Húszezer
arany
Neked az életnél nagyobb kincs?
Mikor választanod lehet,
Mit
áldozz inkább: pénzt vagy életet.
Nem okosabb, ha garasod sincs,
De
élsz?
MONNA MEA
Kérőd van otthon, gazdag
úr,
Nerino boldogan a ládájába nyúl,
Hogy életed számodra
visszaváltsa.
GIANETTA
Itt
hagyod
Pannóniát. Látsz új tavaszt, nyarat
Olasz hazánkban. Hallasz
madarat
Csipogni, és virágot szedsz az erdőn.
Mit ér neked, ha kincsed
megmarad,
S te nem maradsz meg?
ZILIA
oda se hallgat, inkább magának.
Néma Péter eljön.
Még látom egyszer. Aztán
meghalok.
MONNA MEA
Ó jaj, konok szivedről visszapattan
Gondos törődésünk!
ZILIA
Miattam
Bánkódni kár. Búcsúzzunk! Menjetek!
Imádkozok
még. Hagyjatok magamra!
Isten megáldjon!
GIANETTA
megrendül.
MONNA MEA
Zilia!
CARLOTTA
leroskad eléje.
Madamma!
ZILIA
Sóhajt se halljak, könnycseppet se lássak,
Csókoljatok meg! Isten
veletek!
Megcsókolja őket, elfordul tőlük.
GIANETTA
elfúlón.
Isten veled hát!...
Várnak egy kicsit, haboznak, aztán lassan kifelé indulnak. Ugyanakkor a folyosó végéből lépések.
CARLOTTA
Most jön valaki...
ZILIA
föllélegzik.
Agárdi Péter!
Megfordul, az ajtóra néz. Az ajtóban megjelenik Setét Lajos két pribékkel. A hóhér vörös ruhában, fején csuklya. A hóhér belép, megáll a legfelső lépcsőfokon. Parancsoló mozdulattal int a három nőnek, azok lehajtott fejjel kimennek, Gianetta megáll, visszanéz. Carlotta is. Monna Mea eltakarja az arcát. Kimennek.
ZILIA
megdöbben.
Nem! Csak az, aki...
Sóhaj.
SETÉT LAJOS
lejön, megáll előtte, kis szünet után.
Időd lejárt.
ZILIA
magához tért már, nyugodtan.
Te vagy?
SETÉT LAJOS
Setét Lajos.
ZILIA
Hadd nézzelek meg, véres ember!
SETÉT LAJOS
Nézz meg, Madamma. Várok türelemmel.
Ráérsz, mig itt vagy. Ott kint már
bajos.
ZILIA
Jókedvü vagy!
SETÉT LAJOS
Látom, nem sírsz te sem.
Derék dolog! Ki szépen,
csöndesen,
Békén megadja sorsának magát,
S nem átkozódik, mint a
sátán,
Azt kedvelem. Simán segitem át
A földi gondok tenger
sokaságán
Egy jobb hazába.
ZILIA
Rám is jól vigyázz!
Végezz hamar!
Erszényét odahajítja neki.
Munkád jutalma száz
Tallér. De hogyha megreszket
kezed...
Megborzong.
Volt rá eset már...
SETÉT LAJOS
Rágalom! Ne félj!
Próbáld ki egyszer, azután
beszélj!
Úgy halsz meg, úrnőm, észre sem veszed.
Most jer
velem!
ZILIA
Nem mehetek még.
Valakitől még búcsúzni
szeretnék...
Míg eljön tömlöcömbe, ne siettess!
SETÉT LAJOS
Időd lejárt!
ZILIA
Nincs senkid, aki kedves
Szivednek?
SETÉT LAJOS
És ha van?
ZILIA
Megérted,
Miért könyörgök.
SETÉT LAJOS
Értem már.
Kis szünet.
A férjed?
ZILIA
Özvegy vagyok.
SETÉT LAJOS
A kérőd?
ZILIA
Érd be azzal,
Hogy valakim még eljön. Ez
vigasztal.
SETÉT LAJOS
A szeretőd?
ZILIA
Nagyon kiváncsi vagy, Setét Lajos!
SETÉT LAJOS
Nagyon csinos vagy. Nem mindennapos
Zsákmánya hóhér pallosának.
ZILIA
Bókolsz, bakó?
SETÉT LAJOS
Ha én volnék leventéd,
Vigasztalásoddal jobban sietnék,
Hogy ne
gyötörjön miattam a bánat.
Ő nem siet. Kár!
ZILIA
izgatottan.
Pénzemből kifogytam...
Gyors elhatározással.
Ím, itt a gyűrüm.
Lehúzza, odaadja neki.
Tedd el nagy titokban.
És várj, amíg jő... Nem késhet
sokáig.
SETÉT LAJOS
És hogyha mégis?
ZILIA
a másikat is lehúzza és odaadja.
Akkor itt a másik.
SETÉT LAJOS
ujjára húzza a két gyűrűt, nézegeti.
Smaragd! Rubint! Ejha! Remek kő!
Ujjamra illik mind a kettő.
ZILIA
szomorúan mosolyog.
Hóhérban ennyi hiúság!
SETÉT LAJOS
még mindig ugyanaz a játék.
Hidd el, az emberek buták.
Szidnak, lenéznek, mert bakó vagyok,
És a
világért sem hinnék, hogy az,
Mi másnak szép: az asszony, a tavasz,
A nap,
a csillag nékem is ragyog.
Ha nem muszáj, légynek se ártok.
Köztünk
marad... a vérontást utálom.
A pallosom karomnak idegen.
A csöndet
szeretem, meg a virágot,
Galambok közt, virágos szigeten
Békés családi kör
az álmom.
Derű és nyugalom, parányi házban...
Az élet szép. Tenéked
magyarázzam?
Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
De annyi baj, gond
nyomja ma az embert,
Nyögünk adót, aszályt és háborút,
A legtöbbnek falat
kenyér se jut.
Kevés a méz, és sok a medve.
Ki él ma abból, amiből
szeretne!
Így értsd meg azt, hogy én szelíd, költői lélek,
Bakónak álltam,
s a halálbul élek.
ZILIA
Történeted valóban megható,
Nagyon sajnállak, kedves, jó bakó.
SETÉT LAJOS
Hát még, ha jobban ismernél! Miattad
Szívem, Madamma, istenuccse
fáj.
De mit csináljak, ha kezemre adtak?
Parancs: parancs.
ZILIA
könyörög.
Mátyás bakója, várj!
Még nem tudok meghalni.
Valamit
Még mondanék...
SETÉT LAJOS
Madamma, lehetetlen!
ZILIA
könyörög.
Örökre, búcsú nélkül hagyjam itt,
Kit várva várok? Azt, akit
szerettem?
SETÉT LAJOS
megdöbben.
Akit szerettél?
ZILIA
Eljön a levente,
Igérte, eljön.
SETÉT LAJOS
És ha mégse jő?
ZILIA
mosolyog.
Agárdi Péter? Jaj, nem ismered te!
Mit megigér, azt mindig állja
ő.
SETÉT LAJOS
Agárdi Péter? Őt szeretted?
ZILIA
Őt!
SETÉT LAJOS
Kemény birád volt, gyilkos üldöződ.
Könyörtelen bakód,
kérlelhetetlen
És néma mindig...
ZILIA
Mégis őt szerettem.
SETÉT LAJOS
Ő tudja ezt? S mégis halálra szánt?
Nem lovag akkor.
ZILIA
fölháborodik.
Nem tudja, ne bántsd!
Bús titkomat megőriztem
titoknak.
Nem tudja. Én se tudtam. Most tudom csak,
Mióta láttam zordon
némaságát,
S tudom, hogy esküvése néki drágább
Csóknál, örömnél, hitvány
életemnél.
Láttam: itélni mer, büntetni nem fél,
Türelmesen hizlalja
bosszúját.
Szemet szemért! Ha vágod, visszavág.
Én, én tudom. Legyőzött,
és elestem.
Érte halok meg. És én ne szeressem?
Setét Lajos, te jámbor,
puha, jó vagy,
De, meg ne sértődj, mégiscsak bakó vagy.
Tán meg se
érted...
SETÉT LAJOS
Csakugyan nem értem.
Ha úgy szeretted, asszonyom, miért
nem
Súgtad fülébe forró titkodat?
Mi tiltja azt, hogy szíved annak
add,
Akit szeretsz? Mitől félsz? Nem mered?
Ő is szeret tán...
ZILIA
fejét rázza.
Nem szeret.
SETÉT LAJOS
De szeretett.
ZILIA
Akkor még nem szerettem.
S a csók, amelyet adtam... Jaj,
kegyetlen,
Nagy fogadalmat vettem tőle érte.
SETÉT LAJOS
Tudom.
ZILIA
meglepődik.
Tudod?
SETÉT LAJOS
egy kis zavarral.
Nardella elmesélte.
Ha, mit beszélsz, Madamma, mind
igaz,
Ne is csodáld, hogy késik a vigasz.
Te sem siettél, hogy hamar
vigaszt hozz
Annak, ki némán gyötrődött miattad.
Kinek ármányos-édes
csókod adtad,
Szived nem unszolt jónak lenned ahhoz.
Győzni akartál
csellel és csalással,
Csókkal, sirással, mindenféle mással,
Kockára dobtad
ifjú életed!
Nem hókuszpókusz, nem varázsige,
Egyetlenegy szó kellett vón
ide,
Egyetlenegy szó. Az, hogy szereted.
Csűrted-csavartad, elhallgattad.
És ő
Csak várt és hallgatott.
Óvatosan.
Így képzelem.
Ha megtudná...
ZILIA
Mátyás bakója, késő!
Időm lejárt már.
SETÉT LAJOS
És megint
Hallgatni fogsz, ha jő?
ZILIA
Hallgatni, mint
Hallgattam eddig. Most higgyen
nekem?
Két karja közt szerelmes kábulatban
Amit ma éjjel titkoltam,
tagadtam,
Most mondjam azt, hogy szeretem?
Amit nem tudtam adni
bőven,
Önként, a szép szót, most beteg,
Vad gyávaságom csalja ki
belőlem?
SETÉT LAJOS
Vad gyávaságod? Az a gyáva,
Ki, amit érez, elrejti magába,
És ami benne
gyönge, emberi,
A másiknak föltárni nem meri,
Mért várod őt, ha nem
ezért?
A boldog élet vágya nem kisért?
Galambok közt, virágos
szigeten,
Békés családi kör, parányi házban.
Az élet szép... Tenéked
magyarázzam?
Vallj néki úgy, mint vallottál nekem.
ZILIA
Nem én, bakó.
SETÉT LAJOS
Inkább amott a bástya
Tikkadt füve friss véred hullni
lássa?
Fogynak a percek...
A homokórára mutat.
Fogytán a homok...
Messze a kápolnában megszólal a lélekharang.
ZILIA
megrendül.
Lélekharang!
SETÉT LAJOS
Neked szól. És konok
Dölyföd nem olvad most se
még?
Egy szó, Madamma...
ZILIA
vállát vonja.
Nem riaszt a vég.
SETÉT LAJOS
Egyetlenegy gőgöd tiltotta szóért
Asszonyi daccal vállalod a
hóhért?
Egy szó! S pöröd, ki tudja, megnyered...
ZILIA
Bakó, ne unszolj rút alázkodásra!
Immár megejtett a halál varázsa.
Én
meghalok. Mert nem szeret.
Szívét nem adta. És kegyelme nem kell.
SETÉT LAJOS
Véred...
ZILIA
büszkén.
Nemes vér. Ősi,
makulátlan,
És bűnt ha tudtam elkövetni bátran,
Úgy halok is meg. Végezz
életemmel.
S mint én, csak annyit reszkessen kezed...
SETÉT LAJOS
Ha jő...
ZILIA
Hiába jő. Már nem
leszek.
Akkor, bakó, te mondd el majd helyettem,
Amit
titkoltam.
SETÉT LAJOS
Elmondom.
ZILIA
Szerettem.
És most mutasd az utat!
SETÉT LAJOS
kétszer tapsol.
Héj, pribékek!
A folyosóról bejön két vörös ruhás pribék.
Kendőt szemére! Egy-kettő! Vigyétek!
Zilia szemét bekötik. A két pribék kivezeti.
SETÉT LAJOS
egyedül marad a színen. Ledobja csuklyáját, amely alatt Agárdi Péter rejtőzik. Elbűvölten néz Zilia után.
Függöny
A színpad forog. Keskeny, sötét folyosón keresztül vezetik Ziliát. Egy tágasabb kanyarodóban, a falhoz lapulva, elfojtott lélegzettel, ijedten áll Gianetta, Monna Mea és Carlotta. Zilia biztosan, nyugodtan lépked. A forgás napsütéses kis udvaron áll meg, hainburgi várkápolna csukott kapuja a fenéken. Amíg a forgás tart, a lélekharang szüntelenül cseng, de közben valami távoli, tompa, sötét muzsikát is hallunk.
Zilia két pribékkel megérkezik a térre, megállnak.
ZILIA
Célomhoz értem?
Csend.
PÉTER
bejön, int a két pribéknek, azok eltűnnek a kiskapuban.
ZILIA
kis szünet után.
Senki sem felel.
Ez a halál már. És Agárdi nem
jött.
Itt vagy, Setét Lajos?
PÉTER
Itt. Én nem hagylak el.
ZILIA
Vedd le szememről ezt a szörnyű kendőt!
PÉTER
Nem félsz?
A háta mögé lép, megfogja a kendőt.
ZILIA
fejét rázza.
Nem én. A hangod oly meleg,
Úgy megvigasztal. Szép
emléken át,
Minthogyha régen hallott jó barát
Beszélne hozzám.
Megkedveltelek.
Kezedtől szívesen veszem a bárdot.
PÉTER
És nem haragszol rám? És nem gyülölsz?
ZILIA
Én megbocsátom néked, hogy megölsz.
PÉTER
És néked én is mindent megbocsátok.
Leveszi szeméről a kendőt.
ZILIA
hátranéz, fölragyog.
Te vagy? Te vagy!
Körülnéz.
Setét Lajos?...
PÉTER
Ne várd! Munkáját elvégezte. Most
Helyette jöttem. Én vagyok
bakód.
Megvesztegettél. Nem a gyűrüvel...
Mutatja.
ZILIA
Ó jaj, te voltál! Néked mondtam el?...
PÉTER
Nékem, szerelmem, azt a drága szót,
Amely leverte rólam únt
bilincsem.
Setét Lajos nincs. Néma Péter nincsen.
Én, én vagyok csak. Én,
aki beszélek.
Hallod? Beszélek. Azt mondom, szeretlek.
Magához öleli.
Rémült csatája vívódó szivednek,
Bús hajnalod... börtön... bakó...
itélet
Nekem jobban fájt, mint neked. Szegény, te!
Hogy megkínoztalak,
bocsáss meg érte!
ZILIA
behunyt szemmel, karjai közt.
Mondd még tovább! Mi fájt, tovább ne fájjon!
PÉTER
Kellett a próba. Bölcs királyom
Kivánta így. S mit ő rendelt neked,
A
büntetést megérdemelted.
ZILIA
lehajtja fejét.
Igaz.
PÉTER
De szépen álltad.
ZILIA
Mondd, szeretsz?
PÉTER
Szeretlek.
Te is szeretsz, tudom.
ZILIA
Mátyás bakója
Megsúgta néked?
PÉTER
Kérdeznem se kellett,
Régen tudom már...
ZILIA
Régen? Mondd, mióta?
PÉTER
Ma éjjel, Zilia...
Zilia egy mozdulatot tesz.
Ölelő karomban,
Mint drága zsákmányt, úgy
tartottalak.
ZILIA
És mégse szóltál!
PÉTER
Én csak néma voltam,
De nem voltam süket, se
vak.
Szivedbe jámborság helyett
Az ördög huncutsága költözött,
És
esztelen vad csókjaink között
Nagyúri gőgöd, asszony, hova lett?
ZILIA
elrejti az arcát, befogja a fülét.
PÉTER
könyörtelenül folytatja.
Hogy nékem adtad szépséges személyed,
Galambbúgásod, fojtott
szenvedélyed...
ZILIA
Jaj, ne beszélj!...
PÉTER
Már ismét ne beszéljek?
ZILIA
ijedten.
Nem... nem... beszélj... beszélj, te drága...
Édes szerelmem, lovagok
virága...
Ó, drága éjjel... Sok-sok néma csók
Után bús ébredés. És zord
itélet.
Most szeretőm ajkán a drága szók.
Börtön helyett a fény, halál
helyett az élet...
PÉTER
Derű és nyugalom parányi házban...
ZILIA
Az élet szép. Tenéked magyarázzam?
Hozzábújik.
Belép Gianetta, Monna Mea, Carlotta, hozzák Ziliának a menyasszonyi ruhát meg a fejdíszt. Belép a két pribék - Beppo és Tiribi - és köpenyt borít Péter vállára. A menet elindul a kápolnába. A színpad fordul.
Egyszerű kis kápolna, a fenéken oltár, az oltárnál ornátusban az öreg pap, két ministrálógyerek. A menet befordul a kápolnába. Elöl Mátyás, Beatrix, Marzio és Nardella. Zilia és Péter mélyen meghajol.
PÉTER
Királyom...
MÁTYÁS
mosolyog.
Szép hölgy, üdvözöllek.
BEATRIX
No lám, kegyetlen hóhérod nem ölt meg.
Jobb így talán...
MÁTYÁS
Ámbár ki tudja...
Asszony vagy, ördög pereputtya.
De
bátran álltad, mit reád kiróttam.
Megbékülünk veled, Madamma. Jól van!
Jó
hadnagyunk szavát, hogy visszaadtad,
Illő jutalmad tízezer arany.
Agárdi
Péter! Hites asszonyodnak
Akarod-é?
PÉTER
Királyom, boldogan.
MÁTYÁS
Ziliához.
Halljad tehát! Parancsom ez a frigy.
Agárdihoz.
Egyszer kimondtam már: legyen rabod,
Bűnhődjön úgy, ahogy te
megszabod.
Te így szabod meg?
PÉTER
Így királyom, így.
MÁTYÁS
Békéljetek meg! Balgák mind a ketten!
Téptétek egymást, martátok,
kegyetlen
Kéjjel keverve bajt, fájdalmat, átkot.
Gyilkos kiváncsiságban
versenyezve
Csak azt kutatta áldatlan vitátok,
Szerelme próbáját ki állja
jobban,
Ki meddig bírja, és ki roppan össze.
És egymásért véreztetek
titokban.
Haj, átkozott vetélkedés:
Szemet szemért, és gőggel verni
gőgöt!
Jóság híjával múlt el szép időtök.
Siessetek egymást szeretni,
és
Alázatban, jóságban összefogva
Pótolni azt, mit dölyfötök
mulasztott.
Virradjatok szerelmes, szép napokra!
Agárdi Péter! Vidd az
asszonyt!
A Pozsonyból hozott orgona, mely már előbb megszólalt, erősödik. Agárdi indul az oltár felé Ziliával, a többiek követik.
MÁTYÁS
hátramarad Marzióval.
S te, Marzio, a krónikádba ezt
A szép kalandot híven följegyezd!
Az
idők múlását hogy sokáig állja
A néma levente szép históriája.
Függöny