Egyszer eljön az idő, mikor el kell mennem,
Bár azt ígértem, hogy
Mindig veled maradok.
Csupán múlhatatlanul hithű életem
Az egyetlen érdemem,
Amit rád hagyok.

Ígérted - nem sírsz. Ezt örömmel veszem,
Végtelen utamhoz így Tőled
Támaszt kapok,
Ozirisz országában - súgja álmodó eszem -
Nyugalmat árasztanak majd
A sötét nappalok.

De mi lesz, ha érzed: félsz egyedül,
És panaszkodsz, mert nincs,
Aki fogná a kezed,
Szempilláid közé könnycsepp vegyül,
S lehet, útban leszek,
Emlékemet bárhová teszed.

Búcsúzzunk el. A szavak reményt szőnek,
Rombold le gátját újra
Az éltető fénynek,
Teremts ismét teret a kopogó jövőnek,
A mindig megújuló holnapnak,
Az eljövendő szépnek.