Édesanyám, harmat voltam
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála
könnyű fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk!

Anvák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám, menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben...
Én ezért most, mondd, mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet.

Mindig, mint a mai napon
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kivánod.