Edward király, angol király
     Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
     A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
     Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
     A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
     Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
     Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
     Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
     Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
     Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
     Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
     Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
     És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
     Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
     Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
     Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
     Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
     Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
     Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
     Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
     Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
     Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
     Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
     Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
     Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
     A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
     Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
     Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
     Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
     Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
     Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
     A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
     Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
     Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
     Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény -
     Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
     S belép egy ifju bárd.

"Ah! lágyan kél az esti szél
     Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
     Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
     Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
     A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
     Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
     Ez íge hallatik:

"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
     Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

     Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
     Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."

Meglátom én! - S parancsot ád
     Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
     Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
     Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
     A híres lakoma. -

S Edward király, angol király
     Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
     A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
     Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
     Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
     London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
     Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
     Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
     Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
     Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
     A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
     Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
     A vértanúk dalát.

*

(1857 jún.)