SAPPHO SZERELMES ÉNEKE

Boldog legény, istenek párja,
szemben ki ülhet szép szemeddel,
édesen kacajos közeleddel,
kacajoddal, mely sziven-vágva
fogja a mellem.

Hacsak már látlak, elalélok,
torkomon a szavak elfulnak,
bőrömre zápor-szikrák hullnak,
szememben sötét vad árnyékok,
s lárma fülemben.

Hideg verejték veri testem,
remegően, félve, halóan,
az őszi füszálnál fakóbban
állok és már érzem a vesztem,
meghalok érted.

Ady Endre fordítása, 1909

 

A vers egyéb fordításait az alábbiakban olvashatod:

 

ZAFFÓ GÖRÖG POÉTA ASZSZONY SZERETŐJÉRŐL

Istenek' sorsát ha lehet haladni,
Boldogabb nálok, ki veled mulathat,
És ki hallgathat szavaidra nézvénn
Szép szemeidbe.

Ollyan édesdenn mosolyogsz, hogy elhal
Minden érzésem, mikor azt tekintem,
Nyelvemen eggy szót sem tehet, a' heves szív
Bennem elolvad.

Ínyem elszárad, mikor a' kemény tűz
Járja testemnek tagjait keresztűl;
Két fülem zúg-cseng, szemeimnek elvész
Fénye miatta.

A' hideg hőség' vize ver ki, reszket
Térdem, a' színem halovány, alig cseng
Bennem a' lélek, vagyok a' pokolhoz
Szinte hasonló.

Édes Gergely fordítása, 1803

 

BOLDOG EMBER, MINT URANOS LAKÓI

Boldog ember, mint Uranos lakói
A ki vígan űl, kegyes, ellenedben,
S andalog kellő szavad édes hangján,
S gyönge mosolygást

Ajkadon látván szeliden lebegni,
Melyre megdöbben kebelemben a szív,
Mert jelenléted leborít azonnal,
És oda lészek.

Nyelvem eltompúl ajakim között, s gyors
Égi tűz ömlik tetemimre végig.
Zúg fülem, s bágyadt szemeim borúlnak
Éji homályba.

Arcomon végig hideg izzadás foly,
Reszketek, fúlok, s halavány virágként
Hervadó színnel rogyok a Halálnak
Karjai közzé.

Kölcsey Ferenc fordítása, 1813. június

 

AGALLISZHOZ

Mintha isten volna e boldog ember,
hogy veled lehet s a szemedbe nézhet,
melléd ül s édes szavaid zenéjét
hallja közelről,

s hallja vággyal telt kacagásod - engem
nyugtalan szívem dobogása ver fel,
percre láttalak s elakadt a lélek
bennem, a szó is,

nyelvem eltört, hogy hebegek csak, íme,
bőrömön fínom tüzek átszaladnak,
két fülem zúg és szemem is homályos
ködbe borult már.

Végig ömlik rajtam a hűs veríték,
elfog hirtelen remegés, a fűnél
arcszínem zöldebb s a halálra késznek
látszom, Agallisz...

Tűrni kell mégis, ha ez egyszer így van.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása, 1942

 

SZERELMES ÉNEK

Isteneknek párja az én szememben,
átellenben az ki tevéled ülhet
és közelről hallja varázslatos han-
god dalolását

s édesen csengő kacagásodat, mely
keblem mélyén összeszorítja szívem;
tégedet pillantva remegve csuklik,
elful a hangom,

nyelvem bénul hirtelenűl, a gyenge
bőrömön futkároz a perzselő tűz,
két szemem borítja homály, zsibongás
zúg a fülemben;

izzadás önt, minden izébe reszket
testem, oly színt váltok, akár a zöld fű,
megzavarni látszik az esztelen vágy:
meghalok érted.

Kolos Marcell fordítása, 1944

 

ÚGY TŰNIK NÉKEM.

Úgy tűnik nékem, hogy az istenekkel
egy a férfiú, aki szemben ülhet
véled és édes szavadat közelről
hallja, hogyan szól,

s ezt a vágykeltő nevetést, amelytől
felszökik mellem közepén a szívem;
hisz ha látlak s bár kis időre, hangot
nem tud a nyelvem

adni, megtörvén elakad, s a könnyű
tűz egész bőröm befutossa végig
nyomban, és nem lát a szemem se, zúgván
zúg a fülem már.

És veríték önt el, egész valómban
reszketek, fűnél szinem íme zöldebb,
s mint ki végéhez közelít, olyannak
látszom, Agallisz.

Tűrni kell mindezt, ha így van, úgyis.

Devecseri Gábor fordítása, 1959

 

EGY LÁNYHOZ

Istennek tartom most e fiút, mivel ott
ülhet melletted, hozzád íly közel és
nézheti arcodat és hallgathatja szerelmes
szép szavaid suhogását

meg nevetésedet is. Mert mindez neki szól.
Vágyad is. Őneki csak. Szívem fellüktet,
jajgatnék, amikor futva csak épp odanézek
rád, megcsuklik a hangom,

nyelvem összeragad számmal, bőröm alatt
lángok gyulladnak s szétfutnak bennem
nézek, nem látok, minden szürke, fülemben
vad zörejek kavarognak,

semmit sem hallok, izzadság lepi el
testemet s láz veri ki, sápad az arcom akár
ősszel a fű, a halál, úgy érzem, letelepszik
oldalamon s azután...

Faludy György fordítása

 

Szapphó (Szaffó) neve Szapfó-nak íródik, bár verseiben (E. Lobel - D. Page: 1., 65., 94.) önmagát Pszapphó-nak mondja. (A szerk.)