Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eso szála,
könny-fényt vont a szirmára.

Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nott kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk, ünnepelnünk!

Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben...
Én ezért most, mondd, mit tettem?

Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!