A bölcs öszvér
(Üzbég mese)

     Volt egyszer egy öszvér. Mint minden öszvér, ez is azt gondolta, hogy ő a legokosabb teremtés a világon. Az öszvér egyszer betévedt egy kertbe. Látja, hogy az erős, magas almafákon apró, piros almák teremnek, a fa alatt pedig, vékony indákon, óriási dinnyék érnek.
     Felnéz az öszvér még egyszer a fára, aztán lenéz a dinnyére, és bosszúsan csapja hátra a fülét. - Milyen ostobán rendezték el ezt a világot! - gondolta. - Bízták volna csak rám, a bölcs öszvérre, én mindent másképp csináltam volna!
     Meghallotta ezt az almafán üldögélő veréb. Megkérdezte:
     - Ha meg nem sértelek, mi az, ami nem nyerte meg tetszésedet?
     - Hát nem látod? - szólt az öszvér. - Nézz körül! Ezen a nagy-nagy fán akkora almák teremnek, mint egy kisgyermek ökle, azokat az öszvérfej nagyságú dinnyéket meg alig bírják a vékony indák. Az volna a helyes dolog, ha a nagy almafán akkora alma teremne, mint a dinnye, a gyönge indákon meg olyan kis dinnyék nőnének, mint az alma! - Így szólt az öszvér, aztán vakarni kezdte az oldalát az almafa törzsén. Abban a pillanatban leesett egy alma, és nagyot koppant az öszvér fején.
     - Iá-iá-iá! Szegény fejem, ja-a-aj! - ordított az öszvér.
     Nagyot nevetett a veréb.
     - Látod, tisztelt bölcs - mondta -, mégis jó, hogy az alma nem akkora, mint a dinnye, mert különben kereshetnéd most a fejedet!
     - Igaz bizony - az öszvér csak ennyit mondott, és gyorsan elhordta az irháját az almafa alól.

(Rab Zsuzsa átdolgozása)

     Más változatban:

A bölcs szamár
(Üzbég mese)

     Volt egyszer egy szamár, aki azt gondolta, hogy ő a legbölcsebb teremtés a világon.
     Egyszer jártában-keltében betévedt egy kertbe. Látta, hogy az erős. magas almafákon apró, piros almák teremnek, a fa alatt vékony indákon pedig hatalmas dinnyék érnek.
     Felnézett az almafára, aztán le a dinnyékre, és bosszúsan hátracsapta a fülét:
     - Milyen ostobán rendezték el a világot! - mormogta. - Bízták volna rám, én bizony másképp csináltam volna!
     Meghallotta ezt a veréb és megkérdezte:
     - Elmondanád, mi az, ami nem nyerte meg a tetszésedet?
     - Még kérded? Hát nem látod, hogy ezen az erős almafán milyen aprócska gyümölcsök teremnek, azokat az óriási dinnyéket meg azok a vékony indák tartják?!
    - Éppen ez a bölcsesség - csiripelte a veréb.
     - Még hogy bölcsesség! - méltatlankodott a szamár. - Hiszen az volna az okos dolog, ha az almafán akkora alma teremne, mint a dinnye, a gyönge indákon meg olyan kis dinnyék nőnének, mint az alma!
     Így bölcselkedett a szamár, azzal dörzsölni kezdte az oldalát az almafa törzséhez. Abban a pillanatban lepottyant egy alma és nagyot koppant a fején.
     - Iá-iá-iá! Szegény fejem! Iá-iá-iá! - ordított a szamár.
     Jót nevetett erre a veréb.
     - Látod-látod - mondta -, mégis csak jó, hogy az alma nem akkora, mint a dinnye, különben kereshetnéd most a fejedet.
     - I-gaz, i-gaz - felelte panaszosan a szamár, és jobbnak látta, ha messze elkerüli az almafát.

(Szerdahelyi Krisztina átdolgozása)

 

A makk és a tök
Le Gland et la Citrouille
(Jean de La Fontaine, IX. könyv, 4.)

Az Isten jól teszi, amit tesz. Itt a próba, nem kell bejárnom érte a föld zege-zugát,      elég egy tök, bizonyságtermi róla.      Egy gazda keresvén okát, mért oly hagy e gyümölcs s indája mért oly vékony, beszél: "Ugyan mire gondolt az Alkotó? E hely, ahol a tök van, annak sehogy se jó!      Én oda köttem volna, kutyafékom!      az egyik tölgyhöz itten:      nem igazság ez így, biz Isten!      amily gyümölcs, épp oly fa:      így lenne a dolog bölcsen megoldva. De kár, hogy nem valék tanácsbelitag annál, kihőz a szentatya mindLmtalan apellál! Minden jobb vóna: lám, mit függ például ottan a makk, mely nem nagyobb, mint a kisujjam-e,      s nem itt, ahova illene? Bizony, tévedt az Úr: akárhogy s mint latoljam e gyümölcsök helyét, no hát, szó ami szó,      van itt valami, quidproquo." Így töpreng emberünk és nem talál nyugalmat. " Az álom - úgymond - lám, kerüli az eszest." Ledől egy tölgy alá, hogy ott majd nyugton alhat. Egy makk esik le: orrahegyére egyenest. Fölébred; s hogy kezét arcához emelinti, állán, egy szőr hegyén, a makk ül, mint pecek. Sebesült orra most enyhébb hangnemre inti: "Ohó, hisz vérezünk! S még mit nem szenvedek, a fa tetejéről ha vaskosabb dolog hull,      s e makk helyett egy tök üt orrul?      Isten nem akaró: Neki van igaza;      okait ellném már föléri."      Az Istent mindenért dicséri      gazdánk és vígan megy haza. (Vikár Béla fordítása)

 

Utas, makk, tök
(Péczeli József, 9.)

Egy utas hogy megállt egy erdő szélébe',      Egy makk alatt nyögő tölgyfa tünt szemébe, Gondosan vizsgálja, mi volna még belől,      S szörnyű nagy tököket Iát jobb és bal felöl. E két célon sorra legelteti szemét,      Álmélkodva nézi gyümölcsüknek nemét. Végre mond: ha minden jól van e világon,      Mért terem ily kis makk ez iszonyú ágon? Mikor e kis plánta mázsás tököt nevel,      S húsz tölgy fa levéllel felér itt egy levél. Töknek kéne inkább teremni e nagy fán;      S makknak e föld színén csuszkáló kis plántán. Szint így nincs pedig rend az emberek között      Melyben habzó szívem sokszor megütközött. Sok agyatlan fejek ülnek a fő sorban      A felséges elmék csúszkálnak a porban. Jó előmente van az álnok erkölcsnek      Egy napról másra nincs kenyere sok bölcsnek, Ezek kételkedni már tovább nem hagynak:      Hiszem, hogy mindenek történetből vannak. Ily gondolatokkal a fa alá mégyen,      Hogy ellankadt teste déli álmot végyen. Lerakja ruháját s fekszik a hátára.      Ott csakhamar egy makk esik az orrára. Felserken, néz széjjel: hát bugyog a vére;      Akkor bezzeg ő is elméjére tére, Mondván: "Hogy ha e makk disznó tök lett volna, Izekre repedt szám több igét nem szólna. Utaidban Isten! bölcsességid nagyok,      S hogy piszkáltam bennök, látom bolond vagyok: Mert gáncsot kerestem kezed munkájában,      Holott nem voltam én titkaid házában,"

     Közmondás:

     A dinnye indáján nem terem padlizsán. (Japán közmondás)