Kós bál 100 éves iskolánk tiszteletére
2014. március 7.

100 éves iskolánk a KMO Művelődési Ház nagytermében ünnepelt, ez a gálaműsor volt a december 16-án indított 100 napos programsorozatunk záró rendezvénye, amelyet a szülőknek és a nevelőknek tartottunk. A változatos műsorban egykori és jelenlegi diákok, énekesek, színművészek, táncosok léptek fel, végül pedig a tanárok adtak elő néptáncot.

A rendezvényt Gajda Péter polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy iskolánk híréhez méltóak voltak a centenáriumi év eseményei. Méltó volt ahhoz az összetartó közösséghez, amely jellemzi a Kós Iskolát. Beszélt a fejlesztésekről: tavaly az udvart és a vizesblokkot újította fel az önkormányzat, és idén is készül meglepetéssel (megtudtuk: a centenárium zárásaként műfüves focipályát kap az intézmény).

Kispest országgyűlési képviselője mint egykori diák érkezett az eseményre. Köszöntőjében elmondta: a Kós Károly Általános Iskolában példaértékű a közösségi szellem, kiváló tanárok járulnak hozzá, hogy a gyerekek a legjobb szellemi és szociális fejlődésen menjenek át. Ezt az is bizonyítja, hogy egy ilyen ünnepségen ennyiféle lelkes előadást láthattunk. Hozzátette, legalább még 100 évet kíván az iskolának.

Zuborné Sallai Márta igazgatónőnk felidézte a 100 napos programsorozat egyik-másik állomását: az indító kopjafa-avatást, az időkapszula elhelyezését a jövőnek, a képzőművészeti, irodalmi pályázatot, a régi diákok képeinek kiállítását a lépcsőházban, az öregdiák találkozót, az iskolatörténeti kiállítást, a sportnapot, a vetélkedőket. Egy élménye kapcsán - az öregdiák találkozón a jelenlévők elénekelték az egykori Bartók Béla Úttörőcsapat indulóját - évtizedeken átívelő összetartozásról beszélt. Az iskola fontos alap, értékei igazodási pontot jelentenek, a közösen megélt élmények gyerekek, pedagógusok és szülők számára is mérvadóak sok évvel később is. Ez a Kós iskola 100 évének üzenete - hangsúlyozta.

A visszajelzésekből hadd álljon itt kettő:

"Kedves J.! A tegnapi rendezvény láttán el sem tudom képzelni, mennyi összmunkaórája lehet ebben az összes pedagógusnak??!!!! Annyi biztos, hogy rengeteg. Fantasztikus ötletek, mérhetetlen sok energia, idő, pontos és zseniális szervezés, fergeteges hangulat. Jó volt látni, mennyire összetartó a pedagógus közösségetek. Csodálatos volt a rendezvény, maradandó alkotássá vált. Nagyon köszönöm, hogy létrehoztátok, és nagyon örülök, hogy részt vehettem! Üdvözlettel: Z."

"Kedves Tanítónők, Tanárnők, Tanárbácsik, Mindenki, akinek része volt a pénteki Csodában! A bál csodálatosra sikeredett, méltó lezárása volt az iskola 100. évfordulójára szervezett ünnepségsorozatnak! Biztos vagyok benne, hogy még sokáig fog beszélni róla mindenki, aki ott volt! Szeretném Mindenkinek megköszönni a bálba (és az egész 100 éves évfordulóba) fektetett áldozatos és fáradságos munkáját, mi remekül éreztük magunkat! Színvonalas produkciók, jó hangulat és csupa-csupa kedves ember! Egyszerűen jó volt Együtt, Veletek! Hálásak vagyunk! Köszönjük! Kívánok a tanév hátralévő részére (és természetesen későbbre is) sok sikert és most már egy kis pihenést is! Szeretettel, Zs."


Kós bál - A műsor (1:06:23') (videó)

 

A Kós 100 bál zárószáma: "Vadrózsák együttes" (pedagógus tánccsoport) szlavóniai karikázó és ugrós (13:25') (videó)

 

Kós bál - Tanárok tánca (12:30') (videó)

 

Videoüzenetek 100 éves iskolánknak (07:39') (videó)

 

Sportnap a Kósban (09:11') (videó)

 

*
Képek:
Csegzi Lóránd József
,
Kispest.hu,
Porkoláb Gábor
és Szőcs Tibor

Videók:
Hóka József
,
Kispest.hu
és
Szedlák Károly

*

Vissza a Galériához